Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Törökország lezárta légterét Izrael előtt

Törökország - Törökország lezárta légterét Izrael előtt - jelentette be a kanadai G20-csúcstalálkozón tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, akit az Anadolu török állami hírügynökség idézett hétfőn.
Ankara a Gázai övezet zárlatát megtörni akaró segélyflottilla elleni május 31-i izraeli haditengerészeti akció után tiltotta meg az izraeli repülőgépeknek, hogy használják a török légteret - mondta Erdogan vasárnap újságíróknak, de a tilalmat nem határozta meg pontosan.

A miniszterelnök ismét bocsánatkérést követelt Izraeltől a támadásért, továbbá azt, hogy Izrael tegye lehetővé nemzetközi vizsgálat indítását az incidens ügyében, fizessen kártérítést az áldozatokért, szolgáltassa vissza az akcióban lefoglalt török hajót, és oldja fel teljesen a Gázai övezet blokádját. A kormányfő kijelentette: senki nem állíthatja, hogy a hajók támadták meg Izraelt, hiszen az izraeli rajtaütés nemzetközi vizeken érte a flottillát.

Később egy meg nem nevezett török kormánytisztviselő pontosította, hogy a repülési tilalom az izraeli katonai gépekre vonatkozik, a civil légi forgalomra nem. Ezenkívül nem általános tilalomról van szó, minden egyes légtérhasználati kérést külön bírálnak majd el - tette hozzá.

A Jediót Ahronót című izraeli napilap vasárnap jelentette, hogy egy izraeli repülőgépnek, amely több mint száz katonai tisztségviselőt szállított egy megemlékezésre a volt auschwitzi haláltábor helyszínére, Ankara nem engedte meg a török légtér használatát, emiatt a gépnek kerülőt kellett tennie.

Az izraeli hadsereg a lap kérdésére "tartózkodott attól, hogy hivatalosan reagáljon" erre a fejleményre a két ország közötti kapcsolatok további romlásának elkerülése érdekében - írta a lap. A török légiforgalmi hatóságok pedig egyáltalán nem voltak hajlandók beszélni az ügyről - tette hozzá a Jediót Ahronót.

A segélyflottilla elleni május 31-i akcióban meghalt kilenc török állampolgár. Emiatti tiltakozásul Törökország már korábban visszahívta nagykövetét Izraelből, és lemondta a két ország közös hadgyakorlatait. Ankara kijelentette, hogy nem küldi vissza nagykövetét állomáshelyére, s tovább csökkenti katonai és kereskedelmi kapcsolatait Izraellel, ha az nem kér bocsánatot a támadásért.

Olvasóink írták

  • 2. floridaimagyar 2010. június 29. 04:13
    „Megy a drama ...”
  • 1. szilléri 2010. június 28. 22:14
    „Magyarországon meg szabadon röpködhetnek a katonai gépeik ! Bocs ! ez még a komcsi időben volt napi gyakorlat !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

G20: folytatódtak a tüntetések vasárnap Torontóban

Kanada - Könnygázlövedékeket lőtt ki a tüntetőkre a rendőrség vasárnap Torontóban, ahol az erőszak… Tovább olvasom