Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Tripoliban tüntetők közé lőttek, harckocsik őrzik a város határát

Líbia - A líbiai biztonsági erők tüzet nyitottak tüntetőkre a főváros, Tripoli több negyedében is a pénteki ima után, többeket megölve - mondták el szemtanúk telefonon.
A BBC brit közszolgálati rádió közben arról számolt be, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezető parancsára harckocsik őrzik a fővárosba vezető utakat, megakadályozandó, hogy ellenzéki erők hatoljanak be Tripoliba. Tripoliban Kadhafi milicistái jelentős számban vonultak föl a mecsetek környékén, hogy megfélemlítsék a pénteki imáról kiözönlő tömeget. Szemtanúk szerint a hívők így is Kadhafi-ellenes jelszavakat kezdtek skandálni, amint kiléptek az imahelyekről.

Fiatal, zöld karszalagos fegyveresek ellenőrzőpontokat állítottak föl szerte Tripoliban; megállítják, és átkutatják az arra haladó autókat. Szemtanúk szerint ennek ellenére zűrzavaros a helyzet a város több részében.

"A rendfenntartó erők válogatás nélkül lőttek a tüntetőkre. A Szúk al-Dzsumaa utcáin halottak fekszenek" - mondta a negyed egyik lakója a francia hírügynökségnek.

A főváros keleti felében, Ben Asúr és Faslum negyedekben lakó szemtanúk szintén arról számoltak be, hogy a Kadhafihoz hű erők "tüzet nyitnak mindenkire, aki az utcán tartózkodik". Faslumban a tüntetők Kadhafi-ellenes jelszavakat skandálnak.

A város nyugati, Dzsanzúr negyedében legkevesebb öt ember vesztette életét a kormányellenes tüntetőkre leadott lövésektől - számolt be róla egy helyi lakos.

Tripoliban él a hatmilliós Líbia nagyjából minden harmadik lakosa. Hírek szerint a Kadhafihoz hű erők már csak a fővárost és közvetlen környékét tartják ellenőrzésük alatt.

A BBC forrásai szerint "az elmúlt napokban stratégiai egyensúly alakult ki Líbiában, azaz a kormányerőknek sikerült megerősíteniük ellenőrzésüket a főváros felett, közben azonban gyakorlatilag teljesen elvesztették az ország többi része felett gyakorolt hatalmukat". "A felkelők pedig egyelőre nem kockáztatják meg, hogy támadást indítsanak Tripoli ellen" - adta hírül a BBC.

Pénteken a kormányellenes "Február 17. mozgalom" kezére került a Tripolitól 50 kilométerre nyugatra fekvő Zavíja városa. Szemtanúk szerint a város körül ugyan katonai és rendőrségi ellenőrzőpontok működnek, bent a városban nincs jelen sem a katonaság, sem a rendőrség.

Az ellenzék már korábban hatalmába kerítette Líbia második legnépesebb városát, Bengázit és a harmadik legnagyobb települést, a Tripolitól 150 kilométerre keletre fekvő Miszrátát.

Egyelőre nehezen kivehető, kik is adják a Kadhafi-rendszer ellenzékének fő erejét. A keleti országrészben a rend helyreállítására felállított bizottságok tagjai főleg értelmiségiek - jogászok, orvosok -, törzsi vezetők és katonatisztek, a radikális iszlamisták jelenlétére kevés jel utal.

A líbiai vezetés pénteken kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy megpróbálja a maga oldalára állítani a tömegeket. Az állami tv-ben bejelentették, hogy minden család egyszeri, átszámítva 400 dollár (nagyjából 80 ezer forint) juttatást kap, ellensúlyozandó az élelmiszerárak emelkedését, emellett egyes közszolgálati dolgozók 150 százalékos béremelésben részesülnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladó a rimaszombati Lenin-szobor, de nincs rá vevő

Nem tolonganak az érdeklődők Vlagyimir Iljics Lenin szobrának makettjéért és a már elkészült… Tovább olvasom