Délmagyar logó

2018. 11. 12. hétfő - Jónás, Renátó 7°C | 19°C Még több cikk.

Trump újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal

Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal, az észak-koreai vezető kérésére - jelentette be Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
A találkozót abban a levélben kérte az észak-koreai vezető, amelyet az amerikai elnöknek küldött a külügyminisztériumon keresztül.

A levélről a Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott: "nagyon meleg hangú, nagyon pozitív". Hozzátette: készen állnak a találkozóra, "az egyeztetések már meg is kezdődtek".

A szóvivőnő közölte: addig nem hozzák nyilvánosságra a levél teljes tartalmát, amíg Kim Dzsong Un beleegyezését nem adja.

Az első csúcstalálkozóra Donald Trump és Kim Dzsong Un között az idén júniusban, Szingapúrban került sor. Amerikai elemzések szerint a két politikus viszonya valamelyest megromlott azóta, mert Washington szerint Phenjan vonakodik felszámolni atomfegyverzetét.

Sarah Huckabee Sanders azonban a hétfői sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy Phenjan bizonyos diplomáciai gesztusai egyengetik az utat egy újabb csúcstalálkozóhoz. Ilyen gesztusként jelölte meg három amerikai fogoly szabadon bocsátását még májusban, a koreai háborúban (1950-1953) életüket vesztett amerikai katonák földi maradványainak repatriálását a múlt hónapban, valamint azt, hogy vasárnap az észak-koreai nemzeti ünnepen a szokásos katonai parádén nem vonultatták fel az atomtöltetek célba juttatására alkalmas hordozóeszközöket.

Egy sor dolog történt. A földi maradványok visszatértek. A túszok hazajöttek. Nem történt újabb rakéta-, vagy atomfegyver-kísérlet. És sor került a két vezető közötti történelmi csúcstalálkozóra. Ez a levél pedig újabb jelzés az általunk remélt előrehaladásra.

- fogalmazott a Fehér Ház szóvivője.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Semjén Zsolt: a kárpátaljai magyarok soha nem követeltek Ukrajnától olyat, amire ne lenne számtalan példa az EU-ban

Semjén Zsolt: a kárpátaljai magyarok soha nem követeltek Ukrajnától olyat, amire ne lenne számtalan példa az EU-ban
A magyar nemzet és így a kárpátaljai magyar nemzetrész soha nem követelt Ukrajnától olyat, amire ne… Tovább olvasom