Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Túlélte a gyerek a halálos madárinfluenza-vírust

Kína - Egy három éves kínai kislány túlélte a madárinfluenza-fertőzést, a H5N1-es vírust január 16-án mutatta ki egy vizsgálat a szervezetében - közölte honlapján a pekingi egészségügy minisztérium szerdán.
A kislány, akit keresztnevén Peng-ként említenek a közleményben, január 7-én lett beteg, majd 9 nappal később a vizsgálat kimutatta szervezetében a H5N1-ös vírust. Az anyja január elején halt meg tüdőgyulladásban, és a gyereket válságos állapotban vitték kórházba egy hónappal ezelőtt. De felépült, és kedden hazaengedték - állítja a kínai egészségügyi minisztérium. Peng a legfiatalabb beteg Kínában, akit sikeresen kezeltek.

Kína idén nyolc madárinfluenzás esetet jelentett eddig, és ebből hivatalos adatok szerint öten haltak meg. Azóta, hogy 2003-ban ismét feltűnt a betegség Kínában, 25-en haltak meg.

Olvasóink írták

  • 3. gardista33 2009. február 05. 06:03
    „Minden betegség gyogyithato illetve megelözhetö ,ez 100 % :)”
  • 2. persona 2009. február 04. 12:27
    „te minek neveznéd mondjuk az EBOLAt, ahol a halálozási arány 98-99%? ott sem totál..”
  • 1. gondolkodo 2009. február 04. 09:28
    „A cím szerint a H5N1 virus halálos. A "halálos" a magyar nyelvben: "nem túlélhető". A cikk címe ezek szerint nem látszólagos, hanem valódi ellentmondást tartalmz. (A logika általam ismert és gyakran idézett tétele szerint egy állítás és annak ellenkezőja egyidőben nem lehet igaz!)
    Már megint az a mind gyakoribb fránya pongyola fogalmazás!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végre Obama is elkúrt valamit

"Elcsesztem" - mondta Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott keddi interjújában arra utalva, hogy hibát követett el Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése kapcsán. Tovább olvasom