Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Tüntetés egy NATO-hadművelet miatt Afganisztánban

Lelőttek tizenegy embert szerdán Afganisztánban egy erőszakossá vált tüntetésen, amelyre amiatt gyűltek össze ezerötszáz-kétezren, hogy tiltakozzanak egy állítólag négy civil halálát okozó NATO-hadművelet miatt - közölték különböző források.
A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) és az afgán hadsereg közös rajtaütést hajtott végre kedd éjjel az északkeleti Tahár tartomány székhelyén, Talikanban egy lázadószervezet feltételezett tagjai ellen. Az afgán rendőrség, helyi közigazgatási vezetők és lakosok szerint azonban négy civilt öltek meg, köztük két nőt. A környékbeli lakosok a négy közül hármat azonosítottak mint ott lakót - mondta egy tartományi szóvivő.

Az ISAF azt állítja, hogy a kiszemelt célpont az al-Kaidával szövetséges Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom egyik tagja, akikkel pedig végeztek, az mind felfegyverzett lázadó volt, és mind a négyen megpróbálták használni fegyverüket a katonák ellen.

A szerdai tüntetés résztvevői Amerika-ellenes jelmondatokat kiabáltak, igazságtételt követeltek, és megpróbáltak megtámadni egy NATO-létesítményt. Ez utóbbiban az afgán rendőrség megakadályozta őket, és összecsapás tört ki közöttük.

Az afgán belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy lövések érték a tüntetőket, de azt nem tudta megmondani, kik lőttek. A helyi rendőrség szóvivője úgy fogalmazott, hogy "bajkeverők vegyültek el a tömegben". A talikani kórház igazgatója, tartományi egészségügyi vezető pedig arról számolt be, hogy a halálos áldozatokon kívül több mint ötvenen megsebesültek a demonstráción.

A férfiak uralta, muzulmán Afganisztánban nagyon kevés nő áll lázadónak, az ismertté válókról pedig a legtöbb esetben kiderül, hogy külföldi. A NATO egyik szóvivője közölte: nem tudja, hogy az akcióban megölt nők milyen nemzetiségűek.

Tahár tartomány rendőrfőnöke, akinek háza közel van a kedd éjjeli rajtaütés helyszínéhez, a Reutersnek nyilatkozva kijelentette, hogy abban az időben nem voltak lázadók a környéken, az áldozatok mind afgánok voltak, és ellenük a hadműveletet hamis információk alapján hajtották végre. Mélységesen elítélte a "civilek elleni kegyetlen akciót". Mint mondta, az ilyen tévedések csak tovább növelik a lakosság és a koalíciós erők közötti szakadékot.

Abdul Dzsabar Takva tahári kormányzó azt állította, hogy a tartományi vezetést senki nem tájékoztatta előre a készülő rajtaütésről, és hogy a NATO egyedül hajtotta végre azt. A NATO szóvivője ezzel szemben azt mondta, hogy előre tájékoztatták a kormányzót a tervről, és megerősítette, hogy a műveletben az afgán hadsereg is részt vett.

Az ISAF kötelékében szolgáló német kontingens közölte, hogy a szerdai demonstráción megsebesült két német katona, de ezzel kapcsolatban semmilyen részletet nem közölt. Az AFP külön kérésre sem tudott meg semmit arról a német erőktől, milyen körülmények között sebesültek meg katonáik, és állapotuk mennyire súlyos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stabilizálták az életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát

Szerdán döntik el a Mazari-Sarifban lévő katonai kórház orvosai, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani a közlekedési baleset sérültjeit. Tovább olvasom