Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Tűzparancs a fosztogatók ellen

Tűzparancsot adott ki a kirgiz főváros üzleteit fosztogatók ellen az átmeneti kormány belügyminisztere csütörtökön.
Bolot Sernyijazov, az Ata-Meken (Szülőföld) Párt elnökhelyettese, ideiglenes belügyminiszter az állami televízióban bejelentette, hogy engedélyezte a biztonsági erőknek a fegyverhasználatot a rablók és fosztogatók ellen.

Az április 7-ről 8-ra virradó éjjel Biskek belvárosában gyakorlatilag minden üzletet és kereskedelmi központot kiraboltak. Szemtanúk elmondása szerint fegyverekkel, köztük Kalasnyikovokkal felszerelkezett férfiak fosztogattak a boltokban, éttermekben és kávézókban.

Csütörtökön fényes nappal több száz ember megpróbálta elfoglalni a biskeki rendőr-főkapitányságot, de az épületet őrző rendőrök hang- és fénygránátokkal, valamint könnygázzal visszaszorították a támadókat. Az épületben különböző típusú fegyvereket őriznek. A sikertelen ostrom után a tömeg újból támadásba lendült, s jelenleg is folynak az összetűzések.

Biskekben már kertvárosi villákban is fosztogatnak fegyveres bandák. A nyugalom és a rend fenntartásának céljából a helyi lakosok önvédelmi csapatokat szerveztek, s már több ezren csatlakoztak hozzájuk. Csütörtök éjjel megkezdik tevékenységüket, és segíteni fognak a rendőrségnek a biztonság megvédésében.

A fővárosban a belügyminisztériumnál gyülekeznek a rendfenntartó erők tagjai teljes létszámban, és megkezdik a járőrözést az utcákon. A minisztérium vezetői most tekintik át a fosztogatás megelőzését és a rablók elfogását célzó akciók részleteit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Máltán 45 pap pedofília-ügyét vizsgálták

Máltán, ahová április 17-18-án látogat el XVI. Benedek pápa, az utóbbi tizenegy év alatt a papi… Tovább olvasom