Délmagyar logó

2018. 08. 20. hétfő - István 19°C | 32°C Még több cikk.

Új dzsihadista csoport alakult Szíriában

Erről maga a szervezet adott hírt hétfőn saját Twitter-fiókján.
Új dzsihadista csoport alakult Szíriában A Levantei Országban a Furkánt Követők Csoportja néven - erről maga a szervezet adott hírt hétfőn saját Twitter-fiókján.

A Furkán utalás a normára és az iszlamisták ezt a szót használják akkor, amikor a muszlim szent könyvre, a Koránra utalnak.

A szervezetnek az említett közösségi oldalon közzétett számos bejegyzése szerint "bevándorlókból és követőkből álló szunnita muzulmán dzsihadista egységről van szó", amelynek célja "a kalifátus visszaállítása a dzsihád, vagyis a +szent háború+ által". E Twitter-üzenetek hitelességét egyelőre nem sikerült megállapítani.

"Hisszük, hogy ma mindenütt minden muszlimnak dzsihádot kell folytatnia ellenségeinek terjeszkedése ellen" - áll az egyik bejegyzésben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az újonnan alakult dzsihadista szervezetnek köze van-e a Szíriában jelenlévő Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges fegyveres szervezethez vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.

Az új szervezet egyúttal kijelentette, hogy ellenzi az Egyesült Államok és Oroszország részéről érkező "folyamatos támadásokat", amelyekre a dzsihadista csoport - mint olvasható a közleményében - "karddal" fog válaszolni, csakúgy, mint a török hadsereg és a vele szövetséges lázadócsoportok behatolására (az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba).

A török hadsereg katonái vasárnap léptek be Idlíb tartományba, amely az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg mérsékelt lázadói mellett részben a Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség ellenőrzése alatt áll.

Hétfőn a Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet ugyancsak beszámolt arról, hogy az Iszlám Állam 15 települést elfoglalt a HTS-től a középnyugat-szíriai Hama kormányzóság keleti felében. Mindezt azután, hogy a szíriai hadsereg még a múlt pénteken jelentette, hogy több hónapos harcokat követően sikerült felszámolnia a dzsihadista szervezet jelenlétét ez utóbbi kormányzóságban.

A HTS-nek később sikerült öt települést visszafoglalnia a 15 közül - tette hozzá az OSDH.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Más nőket is megcsonkíthatott Kim Wall feltételezett gyilkosa

Más nőket is megcsonkíthatott Kim Wall feltételezett gyilkosa
A dán feltaláló DNS-ét más bűntényeknél talált mintákkal vetik össze. Tovább olvasom