Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Új EU-biztosjelöltje van Bulgáriának

Rumjana Zseleva visszalépése nyomán új EU-biztosjelöltet nevezett meg kedden Bulgária, Krisztalina Georgievának, a Világbank jelenlegi alelnökének személyében. Ennek következtében elmarad a január 26-ára tervezett szavazás az Európai Parlamentben (EP) az új Európai Bizottságról. Jerzy Buzek EP-elnök reményei szerint erre február 9-én kerülhet sor.
Zseleva elállt a jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri tisztségéről is - közölte Strasbourgban Joseph Daul, a jobbközép irányzatú Európai Néppárt EP-frakciójának francia vezetője. Daul szerint Zseleva "kicsinyes harc áldozata lett". A bolgár jelölt "nem tudta elviselni, hogy megkérdőjelezték tisztességét" - mondta. Később a néppárti frakció nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írták: politikai ellenfeleik gátlástalanul tüzet zúdítottak Zselevára, bizonyítékok nélkül vádakkal illették, "és amikor rájöttek, hogy a személye elleni támadások alaptalanok, akkor megkérdőjelezték a kompetenciáját".

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának német vezetője azt mondta, hogy Zseleva az egyetlen, számára lehetséges döntést hozta meg. Schulz szerint a humanitárius segítségnyújtási tárca élére kiszemelt bolgár biztosjelölt alkalmatlannak bizonyult a poszt betöltésére.

"A parlament nem engedheti meg magának, hogy a meghallgatások semmit se számítsanak" - fogalmazott Schulz.

Silvana Koch-Mehrin német liberális EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy Zseleva visszavonulása "ésszerű" volt.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - közleménye szerint - tudomásul vette Zseleva döntését, és a lehető leghamarabb találkozni kíván az új bolgár EU-biztosjelölttel.

Zseleva múlt keddi brüsszeli meghallgatása kezdetén az EP illetékes szakbizottsága előtt össztűzbe került. Azzal vádolták meg, hogy vagyonnyilatkozatában elhallgatja - illetve EP-képviselővé választásakor, 2007-ben beadott nyilatkozatában elhallgatta - egy tanácsadó cég tulajdonlását. Hétfőn az EP jogi szolgálata a mostani vagyonnyilatkozatban nem talált semmi kifogásolhatót, de a 2007-es pénzügyi érdekeltségi nyilatkozatot illetően nem tudott egyértelmű következtetésre jutni. A jelölt a meghallgatás során - amikor a heves vagyonnyilatkozati vita félretétele után áttértek a szakmai kérdésekre - többek megítélése szerint nagyon gyenge válaszokat adott számos szakkérdésre.

Buzek szerint elképzelhető, hogy február 3-án megtarthatják Georgieva meghallgatását az EP illetékes szakbizottságában. Egyelőre azonban még semmi biztosat nem lehet tudni - derült ki az EP-elnök sajtótájékoztatóján. Miután Barroso találkozik Georgievával, eldől, hogy ugyanazt a tárcát szánja-e neki, mint Zselevának. Ha nem, akkor az azt is jelentené, hogy valamelyik, már meghallgatott biztosjelöltnek kellene átvennie a humanitárius segítségnyújtási portfóliót.

Mindeközben még nem zárult le az összes biztosjelölti meghallgatás értékelése. A parlamenti elnök az elkövetkező órákban várja az ezt tartalmazó szakbizottsági leveleket, így azt sem lehet biztosan tudni, vajon Zseleván kívül mindenki más elnyerte-e a képviselők támogatását. Csütörtökön ülnek össze az egyes EP-frakciók biztosjelölési ügyekben illetékes koordinátorai.

A szlovák jelölt parlamenti meghallgatását hétfő este tartották. A néppárti frakció számára nem volt kielégítő az a válasz, amelyet Maros Sefcovic adott arra a felvetésre, hogy öt évvel ezelőtt a szlovák jóléti rendszer kizsákmányolóinak nevezte a romákat - közölte kedden Szájer József, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnöke.

"Az Európai Bizottsághoz fordulunk" - mondta Szájer. Azt kívánják elérni, hogy mivel a kérdéses szavak egy hivatalos uniós rendezvényen hangzottak el, váljon megismerhetővé az akkor szlovák EU-nagyköveti tisztséget betöltő Sefcovic pontos kijelentése.

Hétfői parlamenti meghallgatásán Sefcovic azt mondta: öt évvel ezelőtti szavaira pontosan nem emlékszik, de az említett kijelentés nem tükrözi saját véleményét, hiszen ő mindig is a romák társadalmi befogadása érdekében tevékenykedett. Megítélése szerint a 2005 januárjában általa mondottakat bizonyára kiragadták a szövegösszefüggésből. Ha azonban akaratlanul megbántott valakit, akkor azért bocsánatot kér - tette hozzá.

Gurmai Zita meggyőzőnek nevezte Sefcovic magyarázatát. Az MSZP-s EP-képviselő szerint Sefcovic eddigi munkássága is egyértelműen alátámasztja, hogy elkötelezett a romák helyzetének javítása mellett, és az Európai Bizottság tagjaként is ennek szellemében fog dolgozni.

Nem lesz gondja a képviselők támogatásának megszerzésével az új belügyi EU-biztosjelöltnek. A svéd Cecilia Malmström kedden jelent meg az illetékes szakbizottság előtt, a múlt hétfőn Brüsszelben kezdődött biztosjelölti meghallgatások utolsó felvonásában.

Malmström szerint Európa lakosságának elöregedése, valamint a munkaerőpiaci igények miatt támogatni kell a munkavállalók bevándorlását. Gál Kinga néppárti EP-képviselő értékelése szerint Malmström meggyőzőnek tűnt az emberi jogok, a személyes adatok védelme, a gyerek- és áldozatvédelem megerősítése iránti elkötelezettségében. Göncz Kinga szocialista EP-képviselő is úgy értékelte a meghallgatást, hogy a biztosjelölt meggyőző, nagy gyakorlati tapasztalatú politikusként válaszolt a kérdésekre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sobibóri túlélő vallomása a Demjanjuk-perben

Nem tudta megmondani, hogy látta-e John Demjanjukot az egykori sobibóri haláltáborban az a túlélő,… Tovább olvasom