Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Újabb létszámleépítés a CSA légitársaságnál

További létszámleépítést helyezett kilátásba a privatizálás előtt álló, veszteséges CSA cseh légitársaság felügyelő bizottságának nemrég kinevezett vezetője.
Václav Novak szanálási szakértő közel egy hónapja lett a felügyelő bizottság új elnöke. Novak kedden azt mondta, hogy meg kell szüntetni a foglalkoztatottaknak eddig járt szinte valamennyi kedvezményt, 45 százalékkal kell visszafogni a pilóták bérét és a jelenlegi 3 ezer fős alkalmazotti létszámot közel 1200 fővel kell csökkenteni.

A szerkezetátalakítási program részeként szeptemberben már 400 alkalmazottat bocsátottak el a légitársaságtól.

A CSA az idei első félévben 1,8 milliárd cseh korona (70,8 millió euró) veszteséget szenvedett el.

A cseh kormány januárban indította útjára a CSA privatizációs programját. Az eredeti öt érdeklődő közül már csak az Unimex/Travel Service konzorcium maradt versenyben, 1 milliárd korona (1 euró=25,92 korona) ajánlattal.

A kormány jóval nagyobb, 5 milliárd koronás bevételt várt a 91,5 százalékos állami tulajdonrész értékesítéséből. A kormány a következő hetekben dönt az Unimex/Travel Service ajánlatáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovákia: Sólyom kitiltása nem volt ellentétes az unió szabályaival

A szlovák külügyminisztérium nem ért egyet azzal az érveléssel, hogy a magyar köztársasági elnök… Tovább olvasom