Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Újabb per kezdődik Hodorkovszkij ellen

Az orosz hatóságok csütörtökön közölték, hogy március 3-án ismét bíróság elé állítják a több éve börtönben lévő Mihail Hodorkovszkijt és vele együtt volt üzleti partnerét, Platon Lebegyevet.
A bejelentés szerint szibériai börtönéből rövidesen Moszkvába viszik az egykori milliárdost, akit pénzügyi bűncselekményekkel kapcsolatban új vádakkal állítanak bíróság elé.

Hodorkovszkij, aki valamikor a leggazdagabb orosz volt, 2005-ös elítélése után került a távol-keleti börtönbe, Csitában. Adócsalás és sikkasztás vádjával ítélték el nyolc év börtönre, miután eredeti kilenc éves büntetését 2005-ben enyhítette egy moszkvai bíróság. A Jukosz olajcég volt vezére mellett a felülvizsgálati bírák nyolc évre enyhítették társa, Platon Lebegyev büntetését is 2005-ben, miután érvénytelenítették azt a vádat, amely szerint a két egykori főrészvényes Jukosz-eszközöket sikkasztott volna el, átjátszva azokat a Moszt csoportnak, amelyet akkor az Oroszországból 2000-ben elűzött Vlagyimir Guszinszkij médiamágnás ellenőrzött.

Hodorkovszkij váltig hangsúlyozta ártatlanságát, rámutatva, hogy kirakatpert rendeztek ellene. Hivatalnokok maroknyi csoportja mondott ki engem bűnösnek, a Mescsanye kerületi bíróság csupán közvetítette a döntésüket - mondta a Kremllel szembekerült exmágnás, hozzátéve: a per megrendelői és szervezői a politikai ellenzék finanszírozásának korlátozására törekedtek és a Jukosz egy darabját akarták jutalmul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztrál erdőtüzek - már 208 halott

Már 208 halálos áldozata van Ausztrália történetének legpusztítóbb erdő-, és bozóttüzeinek a… Tovább olvasom