Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Újabb robbanás a Raszpadszkaja bányában

Újabb robbanás történt a szibériai Kremerovói területen fekvő Raszpadszkaja szénbányában vasárnapra virradóra, ahol előző este egy korábbi metánrobbanásban nyolc bányász életét vesztette, huszonnégyen pedig megsérültek - közölte a Raszpadszkaja bányavállalat.
A bányavállalat tájékoztatása szerint órákkal az első robbanás után még 64 ember volt továbbra is a föld alatt. A vállalat szerint a baleset idején 312 ember volt a mélyben, míg a rendkívüli helyzetek minisztériumának újabb adatai szerint 356 bányász dolgozott a fejtésen.

A második robbanás következtében három mentőcsapattal megszűnt az összeköttetés - mondta el az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek a bánya egyik névtelenséget kérő illetékese.

A robbanás következtében a vájatban füst keletkezett, amely akadályozta a mentési munkálatok folytatását, előbb a füstöt kell kiszivattyúzni. A mentésben a katasztrófavédelem 152 munkatársa vesz részt.

Az 1973-ban Mezsdurecsenszkben megnyitott Raszpadszkaja bánya az azonos nevű cég vezető üzeme, az ország egyik legnagyobb bányája, amely évente 8 millió tonna kokszszenet termel. A bányában mintegy 300 kilométer hosszan folyik a fejtés a mélyben, amivel a Raszpadszkaja az első helyen áll Oroszországban.

A robbanások oka egyelőre nem ismert. Oroszországban és más volt szovjetköztársaságokban gyakoriak a bánya- és más ipari balesetek, amelyeket gyakran annak tudnak be, hogy a vállalatok vagy maguk a dolgozók nem tartják be a biztonsági előírásokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fel kellett emelni az olajfogó szerkezetet

Fel kellett emelni a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa színhelyén a fő szivárgásnál… Tovább olvasom