Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 22°C | 35°C Még több cikk.

Vádat emelnek az amerikai újságírók ellen Észak-Koreában

Észak-Korea - Vádat emelnek Észak-Koreában az egy hónappal ezelőtt elfogott két amerikai újságíró ellen - jelentette a phenjani állami hírügynökség pénteken. Egy korábbi hivatalos közlés szerint egyebek mellett "ellenséges tevékenység" miatt kerülhetnek bíróság elé.
A kaliforniai Current TV két munkatársnőjét eddig ismeretlen körülmények között március 17-én fogták el az Észak-Koreát Kínától elválasztó Tumen folyó térségében. A csatorna szerint a koreai-amerikai állampolgárságú Euna Lee és a kínai-amerikai Laura Ling az észak-koreai rezsim elől menekülőkről forgatott, amikor a hadsereg elfogta őket.

"A KNDK illetékes ügynökségei befejezték az amerikai újságírók kihallgatását" - közölte az állami hírügynökség pénteken. "A döntés szerint bíróság elé állítják őket a dokumentált bűncselekményeik alapján" - tette hozzá a KCNA. Azt nem tudni, hogy pontosan mivel vádolják őket. Egy korábbi phenjani bejelentés szerint "ellenséges tevékenység" és illegális határátlépés miatt állíthatják bíróság elé a két nőt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vetélést hamisított egy nő - állathússal

Egyesült Államok - Vetélést próbált "hamisítani" egy nő az Egyesült Államokban: mentőt hívott, azt… Tovább olvasom