Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Választójogot kapnak a nők Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábia uralkodója megígérte vasárnap, hogy a jövőben szavazati jogot kapnak a nők a helyhatósági választásokon, jelöltethetik magukat a különféle posztokra is..
Az ultrakonzervatív abszolút monarchiában csak helyhatósági választásokat szerveznek. Ebből is mindössze egy volt eddig az ország történetében. Az újabb csütörtökön lesz. A nők ezen még nem vehetnek részt, csak a négy év múlva esedékes következőn - derül ki a Tanácskozó Gyűlés ülésszakának megnyitóján elmondott trónbeszédből.

A tisztségviselők fele kerül be a helyi testületekbe választások útján, a másik felét a kormány nevezi ki. A Tanácskozó Gyűlés összes tagját az uralkodó jelöli ki. Ez az 1992-ben felállított testület ajánlásokat tehet a királyság belső ügyeiben, de nincs ellenőrző szerepe a kormány fölött.

Abdallah király a modernizálást bejelentve hangsúlyozta, hogy a nők csak az iszlám szokásjognak, a sariának a keretei között vállalhatnak szerepet a politikai életben. Emberi jogi aktivisták régóta követelik, hogy Szaúd-Arábiában szüntessék meg a nők háttérbe szorítását a társadalomban.

Jelenleg másodosztályú állampolgárok, akiknek férfi rokon beleegyezése nélkül tilos utazniuk, dolgozniuk vagy például megoperáltatniuk magukat, és gépkocsit sem vezethetnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soros: Most súlyosabb a válság, mint 2008-ban

Az üzletember szerint most komolabb a válság, mint 2008-ban volt, mivel akkor helyükön voltak azok… Tovább olvasom