Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Van Rompuy újrázna EU-elnökkén

Herman Van Rompuy 2014 végéig maradna az Európai Tanács elnöki posztján - írta kedden a De Tijd belga újság honlapja.
A lap úgy értesült, hogy a belga politikust újabb két és fél évre megerősítik posztján az Európai Unió március 1-2-i csúcstalálkozóján. Van Rompuy egyúttal azt is szeretné, ha formálisan is kineveznék az euróövezet politikai vezetőjének.

Az Európai Tanács elnöki posztját a Lisszaboni Szerződés hozta létre, elsőként - 2009 decembere óta - Van Rompuy töltötte be, és mindjárt az EU történetének legsúlyosabb válságával kellett szembenéznie. Általános megítélés szerint a kissé színtelen, a sajtó nyilvánosságát inkább kerülő, egykori belga kormányfő kiválóan látta el feladatát, amelyet tulajdonképpen magának kellett meghatároznia.

A szerződés eleve két és fél éves megbízatásról rendelkezik, és egyszeri újrázást tesz lehetővé. Az uniós vezetők tavaly decemberben döntöttek arról, hogy évente legalább két alkalommal külön csúcstalálkozót tartanak az euróövezet tagállamai.

Van Rompuy újraválasztásáról - a De Tijd megítélése szerint - konszenzus uralkodik. Senki nem vonja kétségbe, hogy rátermett politikus, akinek saját hitelessége átsugárzódik az elnöki tisztségre is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adhat koncertet Varnus Xavér a pozsonyi dómban

Az érseki hivatal szóvivője arra hivatkozott, hogy szerinte Varnus Xavér nem is olyan nagy művész. Tovább olvasom