Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Venezuelában április 14-re írták ki az elnökválasztást

Április 14-én tartják meg az előre hozott elnökválasztást Venezuelában - jelentette be szombaton a caracasi választási bizottság.
Az áprilisi voksoláson dől el, hogy ki lesz az utódja a hét elején elhunyt államfőnek, Hugo Cháveznek, akit a tavalyi októberi elnökválasztáson harmadszor is államfővé választottak, de betegsége miatt a hivatali esküt már nem tette le.

A jelöltállításra mindössze két nap, március 10-e és 11-e áll rendelkezésre, és a választási kampány időtartamát is rendkívül szűkre szabták: április 2-től 11-ig tart. Egyes vélemények szerint ilyen rövid idő alatt lehetetlen megszervezni az elnökválasztást, de Tibisay Lucena, a választási bizottság elnöke azt mondja, hogy az elektronikus szavazórendszer készen áll az újabb voksolásra.

Az egyik elnökjelölt bizonyosan Nicolás Maduro volt alelnök lesz, akit szombaton választott meg a parlament ideiglenes államfőnek. Maduro beiktatás után rögtön arra utasította a választási bizottságot, hogy haladéktalanul írja ki az előre hozott elnökválasztást.

Röviddel a választások kiírása után a Demokratikus Egység Asztala (Mesa de la Unidad Democrática, MUD) nevű ellenzéki tömörülés hivatalosan is bejelentette, hogy újra Henrique Capriles volt mirandai kormányzót javasolja elnökjelöltjének. Capriles egyelőre nem döntötte el, hogy újra kötélnek áll-e, és Twitteres mikroblogjában azt üzente, hogy az elkövetkező órákban ad rá választ.

Az újabb elnökválasztás legesélyesebb jelöltjének Nicolás Madurót, Chávez egykori legközelebbi bizalmasát és alelnökét tartják, aki az elhunyt államfő eszméinek és politikai irányvonalának folytatását ígéri.

A tavalyi októberi elnökválasztáson Hugo Chávez fölényes győzelmet aratott a negyvenéves Capriles felett, tíz százalékkal több voksot gyűjtött össze nála. Az elnökválasztási kudarc után azonban Caprilest újraválasztották Miranda állam kormányzójának, miután legyőzte a kormányzó szocialisták jelöltjét, Elías Jauát, aki az alelnöki posztról való távozása után pályázta meg a kormányzói tisztséget.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mexikóban meggyilkoltak egy újonnan kinevezett szövetségi minisztert

Az áldozatot alig egy hete nevezték ki Jalisco idegenforgalmi miniszterének. Tovább olvasom