Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Vitatott jobboldali szervezet ellen tüntettek

Ausztria - Mintegy félezren tüntettek pénteken Bécsben egy vitatott jobboldali szervezet rendezvénye ellen - jelentette az osztrák tömegtájékoztatás.
Az internetes sajtó beszámolója szerint néhány embert őrizetbe vettek és kétszázat igazoltattak a rendőrök az engedély nélküli rendezvény feloszlatása közben.

A tüntetést baloldali, illetve antifasiszta csoportok szervezték a német nemzeti táborhoz tartozó, az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Archívuma által részben szélsőjobboldaliként besorolt diákegyesületekből álló Bécsi Korporációs Szövetség (WKR) hagyományos bálja ellen.

Egy évvel korábban a WKR-bál ellen tiltakozók összetűztek a rendőrökkel, több rendőr megsérült, kilenc tüntetőt előállítottak. Idén a hatóságok nem engedélyezték a bál helyszíne, a Hofburg közelében a demonstrációt, a területet pedig lezárták, de a tüntetők ennek ellenére is az utcára vonultak.

A rendőrség azzal indokolta a palota területének előzetes lezárását és a tüntetés megtiltását, hogy az interneten a demonstráció alatti erőszakra felszólító felhívások jelentek meg. A szervezők és más baloldali szervezetek, valamint a Zöldek nevű parlamenti párt viszont a gyülekezési szabadság korlátozásával vádolta a rendőrséget, s azzal, hogy egy szélsőjobboldali rendezvényt engedélyez.

A bálra mintegy ezer résztvevőt vártak, jórészt német társszervezetek tagjait. Korábbi közlések szerint a rendezvényen Heinz-Christian Strache, a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke mond beszédet. A politikus visszautasította és "baloldali hecckampánynak" nevezte a WKR elleni bírálatokat.

Korábbi sajtóhírek szerint az idei bálon az osztrák diákszövetségek fennállásának 150., a "Saint Germain-i, versailles-i, trianoni békediktátumok" 90. és "a dél-tiroli szabadságharc" 200. évfordulójáról emlékeznek meg. A trianonival együtt az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések közé tartozó 1919 szeptember 10-i Sain Germain-i békeszerződéssel csatolták az akkori Tirol déli részét Ausztriától Olaszországhoz és a mai Burgenlandot Ausztriához.

Olvasóink írták

  • 1. Léni 2010. január 30. 16:04
    „Nem úgy néz ki, hogy Magyarországon az ilyesmit "zsigerből" elutasítanák! Majd ha nagyobb
    lesz a baj, majd ha a Világ elfordul tőlünk, majd akkor kapkodhatunk, de már lehet,hogy
    hiába! Addig úgy megerősödnek ezek a szervezetek, hogy nem tudunk mit kezdeni velük!
    Azt csak remélem, hogy azoknak- akik eddig ha nem is nyíltan, de hallgatólagosan adták alájuk a
    lovat, istápolták, hergelték őket- lelkiismeret furdalásuk van. Ne is reménykedjek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izrael válaszolt az ENSZ-nek a Goldstone-jelentésre

Izrael - Az izraeli kormány pénteken cáfoló tartalmú választ adott az ENSZ-nek az úgynevezett… Tovább olvasom