Délmagyar logó

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 13°C | 23°C Még több cikk.

Víz alá került Velence nagy része

Olaszország - Az Adriai-tenger megnövekedett szintje miatt víz alá került pénteken Velence nagyobbik fele, és egy búvár az alkalmat kihasználva látványosan átúszott a Szent Márk téren.
A víz szintje délelőtt már 136 centiméterrel magasabb volt, mint az átlagos vízállás. Ez idén a legnagyobb tengerár a homokzátonyokra és cölöpökre épült városban. A viharos esőzések és havazások miatt a hatóságok számítottak a kellemetlenségre. Hajnalban szirénák figyelmeztették a lakosokat az áradásra, bezártak több iskolát, és biztonsági okból leállították a tömegközlekedést szolgáló vaporetto (vízibusz) járatokat.

Nicola Brischigiaro olasz búvár a Szent Márk téren várta az ár tetőzését. Közben a nézelődők nagy örömére gumiruhába öltözött, békalábakat húzott fel, majd belevetette magát a vízbe, és mintegy száz métert tett meg levegővétel nélkül a víz alatt. A térről egyébként el kellett távolítani a pallókat, amelyeket áradások idején hagyományosan kitesznek a gyalogosok számára, mert félő volt, hogy a kivételesen magas víz elsodorja őket.

A tengeri áradás rendszeresen sújtja a várost, amely amúgy is 23 centimétert süllyedt a XX. században. A legrosszabb helyzet 1966-ban alakult ki, amikor a víz szintje 194 centiméterrel nőtt a szokásos fölé. A jelenséget a sok csapadék, valamint a szél okozza, amely a velencei lagúna felé tereli a tengert.

Hét éve nagyszabású építkezést kezdtek a város megmentésére: a Mózes terv keretében 78 mobil gátat építenek a lagúna bejáratainál. Ezek általában a víz fenekén fekszenek, magas vízállás esetén viszont felállítják őket, és eltorlaszolják velük az áradat útját. A létesítmény 2012-ben lesz kész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letartóztatták a 14 éves bérgyilkost

Mexikó - Egy drogkartell 14 éves bérgyilkosát tartóztatta le a mexikói hadsereg a cuernavacai… Tovább olvasom