Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Washington szerint patthelyzet alakult ki Líbiában

Líbia - A líbiai polgárháborúban patthelyzet alakult ki - jelentette ki csütörtökön washingtoni szenátusi meghallgatásán Carter Ham tábornok, az amerikai erők afrikai parancsnokságának vezetője.
"Egyetértenék ezzel a megállapítással, a jelenleg a terepen kialakult helyzettel kapcsolatban" - jelentette ki Ham az amerikai felsőház fegyveres szolgálatokat ellenőrző bizottságában arra a felvetésre, hogy holtpontra jutott-e a líbiai belharc.

Ham tábornok - aki a Líbia elleni hadműveletek irányítója volt addig, amíg a NATO-hoz került át a parancsnokság - nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok egy esetleges nemzetközi szárazföldi katonai kontingens részeként csapatokat küldjön a felkelők támogatására.

A katonai vezető ugyanakkor rámutatott, hogy a szárazföldi amerikai jelenlét kikezdhetné a Líbia ellen létrehozott jelenlegi koalíciót, mert megnehezítené az arab országok részvételét és támogatását. (Barack Obama elnök korábban többször kijelentette, hogy amerikai katonai bakancsok nem érintik majd Líbia földjét, ám utóbb kiderült, hogy jóváhagyásával kisebb CIA-egységek behatoltak az észak-afrikai országba.)

Carter Ham szerint a hadművelet azóta jutott holtpontra, hogy a NATO vette az irányítást, és ez valószínűleg így is marad. A The Washington Times csütörtöki számában szerint egyébként a líbiai felkelők Törökországot vádolják a NATO-légi csapások akadályozásával, ami miatt a héten Bengáziból visszafordítottak egy élelmiszert és gyógyszersegélyt szállító török hajót és megtámadták a török konzulátus épületét is. Ankara eközben közvetítő szerepet igyekszik betölteni a lázadók és Tripoli között.

Ham tábornok elmondta, hogy az amerikai haderő rendszeresen AC-130-as csatarepülőgépeket bocsát a NATO-erők rendelkezésére, amihez nincs szükség a nemrégiben bevezetett engedélyezési folyamat végigjárására. Az amerikai erők amerikai parancsnokságán keresztül, az amerikai védelmi miniszter engedélyével azonban a szövetség olyan más légicsapásmérő eszközöket is igénybe vehet, mint a "páncélosölő" A-10-es Thunderbolt csatarepülőgép. Ham tábornok gyorsnak nevezte az engedélyezési folyamatot.

A parancsnok szerint az AC-130-asok és az A-10-esek bevetését az elmúlt napokban a kedvezőtlen időjárás, valamint a mobil líbiai föld-levegő rakéták bevetésének veszélye akadályozta. Ham szerint ezek a tényezők hozzájárultak a patthelyzet kialakulásához.

Az amerikai gépek a bevetett NATO-gépeknek mindössze 15 százalékát adják, amióta a szövetség vette át a légtérzár fenntartásának irányítását.

Olvasóink írták

  • 3. Jozsoci 2011. április 08. 07:34
    „Még majd második Irak lesz. Hagyni kellett volna az arabokra, intézzék el a dolgot /és egymást/ maguk. Ha győznek a felkelők /állítólag az al Khaida is őket támogatja/ nehogy visszasírjuk még Kadhafit.”
  • 2. jozko 2011. április 07. 23:32
    „Pontosabban szólva:
    a felkelők katonai ereje összeomlott, Kadhafi rguláris kormánycsapatait nem képesek legyőzni.

    Támogatásukkal a harc még folytatódhat, de átütő győzelmet a felkelők nem tudnak kicsikarni.
    Győzelmet - akár ideigleneset is- csak az amerikai szárazföldi csapatok bevetésével lehet elérni!

    Az viszont már egy gyökeresen más helyzet.
    És persze kérdés, mit szól ehhez az USA kongresszusa?”
  • 1. deszkás 2011. április 07. 22:58
    „Igen tábornok úr saját tűz áldozata lett 3 Kadhafi ellenes harckocsi. Még a mentésre igyekvők is kaptak az "áldásból".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Először választottak Koszovóban nőt államfőnek

Koszovó - Atifete Jahjaga személyében először választott nőt államfőnek a koszovói parlament… Tovább olvasom