Délmagyar logó

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 26°C Még több cikk.

Washington szigorítja szankcióit

Az Egyesült Államok szerdán büntetőintézkedéseket hozott az iráni Iszlám Forradalmi Gárda négy vállalata és építőipari parancsnokságának vezetője ellen, fokozva nyomását az urándúsítási programját folytató teheráni vezetésre.
Az amerikai pénzügyminisztérium által bejelentett lépés tovább bővíti az iráni rezsim elithadserege és annak Hatam al-Anbija építőipari parancsnoksága ellen korábban már életbe léptetett szankciók körét, megtiltva, hogy amerikai cégek üzletet bonyolítsanak az újonnan megnevezett iráni vállalatokkal. Emellett elrendeli ezek minden, az Egyesült Államok joghatósága alá tartozó vagyonának befagyasztását.

A washingtoni pénzügyi tárca közlése szerint a Hatam al-Anbija utak, autópályák, alagutak, csővezetékek és vízművek építésére szóló megrendeléseket teljesít. Profitja hozzájárul az iszlám köztársaság nukleáris és ballisztikusrakéta-programjának, valamint terrorizmust támogató tevékenységeknek a finanszírozásához.

Barack Obama amerikai elnök még kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok "jelentős szankciócsomagon" dolgozik, miután Teherán a jelek szerint elutasította Washington azon ajánlatát, hogy tárgyaljanak nukleáris programjáról, amely Obama szerint továbbra is atomfegyver előállítását célozza. Közölte azt is, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában gyorsan halad a gazdasági szankciók bővítésével kapcsolatos munka.

Irán kedden kezdte meg uránkészletének 20 százalékosra történő dúsítását, amivel nyugati szakértők szerint jelentős lépést tesz az atomfegyverhez felhasználható, 90 százalékos dúsítottságú hasadóanyag előállítása felé. Robert Gates amerikai védelmi miniszter már a provokatívnak tartott lépés előtt szorgalmazta, hogy az ENSZ heteken belül döntsön az Irán elleni szankciók új köréről.

"Az iszlám Forradalmi Gárda azzal, hogy az iráni gazdaság számos ágazatára kiterjeszti ellenőrzését, s az átlagos iráni üzletemberekkel szemben előnyben részesíti bennfentesek egy kiválasztott csoportját, gyakorlatilag elbújik a Hatam al-Anbijához és annak fiókvállalataihoz hasonló társaságok mögé, hogy rajtuk keresztül tarthassa fenn a külvilághoz fűződő létfontosságú kapcsolatait" - hangsúlyozta szerdai közleményében Stuart Levey, az amerikai pénzügyminisztérium terrorizmus elleni küzdelemben illetékes államtitkára. A közlemény szerint "a Hatam al-Anbija és fiókvállalatai ellen irányuló intézkedés segíteni fog abban, hogy a cégek világszerte elkerülhessék az olyan üzleteket, amelyek végső soron az Iszlám Forradalmi Gárdát és annak veszélyes tevékenységét szolgálják".

A Fehér Ház már az év elején értésre adta, hogy az újabb Irán elleni szankciókat az Iszlám Forradalmi Gárdára kívánja összpontosítani. Ez a fegyveres testület irányítja az atomfegyver kifejlesztésére szolgáló programot, és kulcsszerepet játszott a vitatott júniusi elnökválasztás után kibontakozott kormányellenes tüntetések elfojtásában is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szexuális gyilkosságok: két nőt ölt meg a katona

Egy kanadai légitámaszpont korábbi parancsnoka beismerte két nő meggyilkolását és egyéb, szexuális… Tovább olvasom