Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

WHO: A H1N1 elleni védőoltás nem okoz halált

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kizárja, hogy az új influenza elleni védőoltás okozta volna 41 ember halálát, akiknek eseteit a nemzeti egészségügyi szakszolgálatok vizsgálták hat országban.
Marie-Paule Kieny, a WHO oltóanyag-fejlesztési szolgálatának igazgatója csütörtökön közölte: az egészségügyi hatóságok által vizsgált halálesetek között eddig nem találtak olyat, amelyet a vakcina okozott volna. Hozzátette: több újabb haláleset ügyében is folyik vizsgálat.

Nyka Alexander, a WHO szóvivője elmondta, hogy az oltóanyaggal összefüggésben vizsgált 41 haláleset hat országból jelentették. Azt nem tudta megmondani, hogy jelenleg hány esetben folyik vizsgálat.

Az egészségügyi hatóságok szigorúan ellenőrzik a világszerte millióknak beadott H1N1 elleni védőoltás biztonságosságát.

Az évtizedek óta folyó, biztonságos influenza elleni védőoltásokra való tekintettel a szakemberek nem számítanak gondokra a H1N1 elleni vakcina terén sem, amelyet ugyanúgy gyártanak, mint a szezonális influenza elleni védőoltásokat.

Több európai országban, így Svájcban és Németországban aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az alkalmazott adalékanyagot biztonságosak-e. Ezek az adalékanyagok a szervezet immunválaszát hivatottak gyorsítani, illetve fokozni a vakcina hatóanyagának hatását, hogy több adagot lehessen belőle előállítani. Az Egyesült Államokban egyetlen adalékanyagokkal ellátott vakcinát sem engedélyeztek eddig, holott Európában általánosan használatosak.

Kieny hangsúlyozta: "A H1N1 elleni védőoltás ugyanolyan biztonságos, mint a szezonális influenza elleni vakcina." Hozzátette: a H1N1 vírus elleni védőoltásnak sincs több mellékhatása, mint a szezonális influenza elleni védőoltásoknak.

Minden 10 ezer beoltott ember közül csak egy esetben lép fel reakció, és száz reakcióból öt súlyos - mondta Marie-Paule Kieny.

Az Egyesült Államokban egyesek attól tartanak, hogy az egyik esetleges mellékhatás a Guillain-Barré szindróma nevű betegség (autoimmun, a periferiás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladás) lehet, amelyet az 1976-os, a mostanitól erőteljesen különböző sertésinfluenza elleni tömeges védőoltások során regisztráltak.

Kieny szerint kevesebb mint egy tucatnyi feltételezett Guillain-Barré szindrómás megbetegedés követett influenza elleni védőoltást, és ebből is igen kevés köthető a vakcinához. Valamennyi páciens meggyógyult - tette hozzá.

"A különböző helyi reakciókat vizsgáljuk, így az oltás helyén érzett fájdalmat, duzzadást, pirosodást, illetve a lázat, fejfájást, izomfájdalmat vagy levertséget" -mondta Kieny. Ezek az influenza elleni oltások esetében mindennapos reakciók, rendszerint egy-két nappal a beadás után jelentkeznek.

A WHO szerint a terhes nők és krónikus betegségben szenvedők a leginkább veszélyeztetett csoportok az esetleges szövődmények miatt, a szakosított ENSZ-szervezet ezért azt kéri az országoktól, hogy elsődlegesen ők kapják meg a védőoltást.

A WHO adatai szerint több mint 6250 ember halt meg világszerte új influenzában április óta, amióta a H1N1 vírus altípust azonosították.

Olvasóink írták

  • 1. Gingko 2009. november 20. 04:37
    „646. SOS MINDENKI NEZZE EZT MEG !!!
    2009-11-19 18:19:39
    youtube : Joseph Moshe whistle-blower on Baxter releasing”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szobrot akarnak állítani Ceausescunak

Románia - Romániában márvány mellszobrot akarnak állítani Nicolae Ceausescu volt kommunista… Tovább olvasom