Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói búcsún

Zarándokok százezrei vesznek részt szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún, amelyet az idén a 443. alkalommal rendeznek meg.
Az erdélyi településen már a szombaton hajnali óráktól kezdve rövid megszakításokkal esett az eső, ennek ellenére a hagyományoknak megfelelően zarándokok százezrei indultak el a mise helyszínére, a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.

Az MTI helyszíni munkatársa szerint két órával a szentmise kezdete előtt indult el a kegytemplomtól a papság alkotta úgynevezett kordon, amelynek a búcsújárás rendjében megkülönböztetett szerepe van. A kordon az a mozgó kötélkeret, amelyet a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. Arra hivatott, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és a papságnak.

A hagyományoknak megfelelően elöl népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székelyruhás fiú és lány halad, utánuk a Labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép), amelyet az említett gimnázium két végzős növendéke visz. A kordonban halad Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa és Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke is. Az idei búcsún részt vesz José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója. Az ünnepi mise szónoka Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.

A csíksomlyói kegytemplom felé vezető úton kevesebb árus látható, mint az előző években, a szervezők ugyanis csak kézműves mestereknek és élelmiszerárusoknak adtak engedélyt. A búcsún összesen 318 román csendőr felügyeli a rendet, akiket 245 rendőr és négy, készenlétben álló tűzoltócsapat egészít ki. Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztények is szívesen vesznek részt a búcsújáráson.

Év közben is szüntelenül özönlik a nép Csíksomlyóra köszönteni Máriát és imádkozni előtte. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol ide, és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, valamint a szentmisén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 150-en haltak meg a repülőgép-katasztrófában, vannak túlélők

Hat vagy hét túlélője van a szombat reggeli indiai repülőgép-katasztrófának - közölték a reptéri… Tovább olvasom