Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Zsíros profitot hozott az iraki háború

Most, hogy az amerikai csapatok kivonultak Irakból, meg lehet húzni a háborús részvényportfólió mérlegét is. Ebből az derül ki, hogy megéri etikátlanul befektetni.
Hatalmas felzúdulást váltott ki az iraki háború kirobbanásakor a CNN Money egyik szakértője, aki azonnal összeállította a befektetők számára a háborús portfóliót, 23 olyan cég részvényeivel feltöltve, amelyek várhatóan profitálnak majd az amerikai hadsereg ténykedéséből és az iraki újjáépítésből. A szerző már akkor elismerte, hogy a dolog etikai aspektusaival lehet ugyan probléma, de szerinte egy elemző dolga az, hogy a befektetők figyelmét jól jövedelmező befektetésekre hívja fel.

A háború első harmadának végén, 2005 novemberében elkészített kimutatása szerint bőségesen megérhette háborús részvényeket vásárolni, a mintaportfólió teljesítménye ugyanis az adott időszakban messze felülmúlta az S&P- 500-as részvényindexét. A háborús részvények teljesítménye azóta romlott ugyan, de még mindig jócskán pluszban lehet az, aki ezekre tett.

A portfólió összeállítása viszonylag egyszerűen történt, a 23 ezer dolláros induló tőkéból minden részvény vásárlására ezer dollárt költöttek. A részvényc somag 2005 novemberéig 78 százalékkal értékelődött fel, míg az S&P-500-as index ebben az időszakban "mindössze" 41 százalékkal emelkedett. Persze az általános piaci hangulattól a háborús részvények sem tudták függetleníteni magukat, a hozam azóta 50 százalékra olvadt, ez azonban még mindig kétszerese az S&P -500-as index háború kirobbanása óta produkált hozamának.

A portfólióban szereplő részvények közül a legzsírosabban a Human Genome Scienses papírjai hoztak, a részvény annak idején azért került be az összeállításba, mert lépfenefertőzés megelőzésére és kezelésére állít elő különböző készítményeket. Ugyanakkor a hasonló okok miatt bekerült Vaxgen részvényeinek árfolyama tizedére esett.

Olvasóink írták

  • 2. jozko 2010. szeptember 13. 20:04
    „Minden háború üzlet!
    Annál nagyobb, minél kevesebbet ér az emberélet!”
  • 1. frakk 2010. szeptember 13. 16:25
    „Akkor a H1N1 is egy nagy kacsa volt. Nem is véletlen , hogy olyanok is megbetegedtek akik be voltak oltva. Mások desztvizet kaptak injekcióban.
    Zsiros üzletek milliárdokért.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Obama fegyver biznisze Szaúd-Arábiával

Az Obama-kormány 60 milliárd dollár értékben kíván eladni korszerű harci repülőgépeket… Tovább olvasom