
A Miss World Hungary 2011 győztesét, Szunai Lindát szülei az egészséges étkezésre és a mozgás szeretetére nevelték.

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija.

Egy telefonhívás megemeli valamelyest a vérnyomást, ám, akit sokszor keresnek, immunis lesz ellene - áll egy olasz tanulmányban.

Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 óra 56 perc.

A magyarok fele szívesen kínálja vendégeit chipsszel, egyharmaduk pedig baráti összejövetelekre is burgonyás ropogtatnivalót visz – derült ki a Chio kutatásából.

Három, nyugati márkákat is hamisító óvszergyárat lepleztek le az elmúlt hetekben a kínai hatóságok - számol be az esetről a sina.com hírportál.

A megállapítás nyolc ország 7600 lakosának véleményén alapu.

Mérai Kata sokat tesz egészségéért és fittségéért. Nem elég csupán étkezési szokásainkon változtatni, mellette fontos, hogy a sportnak is kiemelt figyelmet szenteljünk. Az ismert színésznő ezúttal elárulta, minek köszönheti kirobbanó formáját!

Az olimpiai bajnok kajakos a hétvégén csak nézőként látogatott ki a szegedi Vk-ra. Elmondta, az olimpia előtt 2 évvel, vagy utána szülne még egy gyereket.

Már az anyaméhben elkezdődik az anyanyelv tanulása - vélik svéd és amerikai kutatók, akik születésük után 30 órával vizsgáltak újszülötteket.

Most megtudhatjátok mi a szexi énekesnő Beyoncé Knowles titkos gyorsfogyasztó receptje!

A nők java része - 75 százaléka - elsősorban a gyerekneveléssel, a háztartással és a munkával járó leterheltséget találja kimerítőnek.

Becslések szerint a 26 ezret is elérheti azoknak a száma a fegyveres erőknél, akiket tavaly szexuális zaklatás vagy támadás ért.

A szubkontinensen évente csaknem 310 ezer baba nem éli túl az első napot - közölte kedden a Save the Children nevű szervezet.

A Steve keresztnevű férfiak a legelégedettebbek életükkel Nagy-Britanniában, a nők közül a Wendyk a legboldogabbak, bár kissé kevésbé, mint a Steve-ek - derült ki egy szigetországi felmérésből.

A diákoknak egy saját dallal és a hozzá kapcsolódó videóval kell felhívniuk a figyelmet a takarékos vízhasználat fontosságára.

Egy angliai iskola igazgatója szerint ez a többi gyereket sértheti. A szülőknek arra kell ösztökélni gyerekeiket, hogy sok jóbarátjuk legyen.

Mostantól csak saját beleegyezésével kerülhet be a pszichiátriára egy-egy beteg Kínában, így nincs több kényszerkezelés - adja hírül az állami média.

Az antropológusok egy karib-tengeri sziget lakóit tanulmányozva próbálták megfejteni az emberi együttműködés mozgatóit.

Szokatlan módon tervezi kollekcióit az egykori Spice Girl: állítása szerint ruha nélkül a legkreatívabb.
