Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Lilla Magazin Nőknek > A koraszülött gyerekek nyelvi lemaradást mutatnak a bonyolultabb struktúrákban

A koraszülött gyerekek nyelvi lemaradást mutatnak a bonyolultabb struktúrákban

A koraszülött gyerekek lemaradhatnak kortársaikhoz képest, amikor bonyolultabb nyelvi struktúrákkal kell már bánniuk - állapította meg egy nemzetközi tanulmány, amelybe több mint kétezer gyermeket vontak be.

MTI - 2012.03.22. 12:24
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A kutatók, akik eredményeiket a Pediatrics című folyóirat legfrissebb számában közölték, úgy találták, hogy a komplex nyelvi feladatokban - például az összetett mondatok írásában és olvasásában - több nehézséggel kell megbirkózniuk a korán született gyerekeknek idősebb korukban, akár még 12 évesen is.

A vizsgálatot 17 korábbi tanulmány adatainak elemzésével végezték, ezekben összesen 1529 x - a terhesség 37. hete előtt világra jött - koraszülött és 945 időre született gyermek vett részt.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a koraszülöttek hosszú távú nyelvi lemaradással küzdenének, egyszerűen csak arról van szó, hogy bizonyos időszakok számukra nehezebbek az iskolában.

"A növekedés során az idő előtt született babáknak egyre nagyobb nehézséget okoznak az összetett nyelvi struktúrák" - írta a kutatás vezetője, Inge van Noort-van der Spek, a rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársa.

A kutatás szerint a korai gyermekkorban még kisebbek a különbségek a korai és időre született gyerekek között nyelvi szempontból, de 3 és 12 éves kor között a két csoport közötti különbség növekszik, ami az összetett struktúrákban való elmaradásról tanúskodik.

"Eza tanulmány megerősíti, amit a klinikai gyakorlat során tapasztalunk" - mondta Thuy Mai Luu, a Montreali Egyetem Saint-Justine klinikájának gyermekorvosa, aki nem vett részt a vizsgálatban.

Általánosságban véve a koraszülöttek kétéves korban a nyelvi fejlődésben még nem mutatnak elmaradást, ekkor még alacsonyak velük szemben az elvárások.

"Azonban egy pár évvel később, amikor az iskolában magasabb nyelvi funkciók szükségesek a sikerhez, akkor mutatkoznak meg a problémák és korlátozzák a gyermeket mind az iskolai, mind a közösségi életben" - tette hozzá Luu.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. Emberségetavilágnak 2012.03.29. 10:09

Na, emberek, itt a nyelv(tan)i allűrök kulcsa!
Szerencsések vagyunk, mert a közösségi életben segítő kezek elbontották előle az akadályokat.
Ha meg nem volt koraszülött, akkor akár az is lehetett volna, ha akarjuk, mindent meg tudunk magyarázni.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...