Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

202 éves Makó város legidősebb lakója

makó - A napóleoni háborúk idején ültették Makón azt a kocsányos tölgyet, amely ma a város legidősebb lakója. Jó egészségnek örvend, ami egy vásárhelyi kertésznek, az öreg fák barátjának is köszönhető, ő rendszeresen gondozza – ingyen.
– E tölgy árnyékában gyakran pihent meg Juhász Gyula költő makói tartózkodása idején – olvasható a Megyeház utcai terebélyes kocsányos tölgy előtt lévő emléktáblán. Erről a várost rendhagyó módon bemutató túra résztvevői azt hallhatták, hogy ez a tábla az egyetlen írásos nyoma Juhász Gyula és a fa kapcsolatának.

Inkább csak legenda ez – a tölgy azonban a költő nélkül is fontos élőlény, hiszen a város legidősebb lakója. 1810 körül ültették, tehát a szegedi Széchenyi tér árvíz utáni platánjai sihederek hozzá képest. Ádók Jánosné főkertésztől tudjuk, hogy a fa különleges gondoskodást igényel, és ezt egy hódmezővásárhelyi faspecialistától meg is kapja rendszeresen. A kertész az idős fa gondozásáért nem fogad el pénzt.

A 8 éves Tóth-Váczi Debóra és a 202 éves kocsányos tölgy. Otthon, a kertben nő egy csemete, ami az itt gyűjtött termésből fejlődött. A szerző felvétele
A 8 éves Tóth-Váczi Debóra és a 202 éves kocsányos tölgy.
Otthon, a kertben nő egy csemete, ami az itt gyűjtött termésből fejlődött.
A szerző felvétele

Nagy idők tanúja

Amikor a makói tölgyet ültették, 1810-ben, Budán tűzvész pusztított, a bajor sörivók megtartották az első Oktoberfestjüket, megszületett Barabás Miklós festőművész, Erkel Ferenc zeneszerző. Kossuth Lajos 8 éves volt, Széchenyi István pedig 19. A magyar trónon (is) Habsburg I. Ferenc (1792–1835) ült, aki miután nem bírt a franciákkal, okosabb enged alapon épp ebben az évben adta feleségül lányát, Mária Lujzát Napóleonhoz. Szándékosan rontotta a pénzt, amivel ezidőtájt vívta ki a magyar rendek ellenszenvét. Makón már állt a megyeháza, a Szent István-plébániatemplom, a Kálvária-kápolna, a görög katolikus és a református ótemplom. 

– Viharok után meg kell nézni, nem sérült-e meg valahol, rendszeresen le kell vágni róla a száraz gallyakat, figyelni kell, nehogy odva legyen valahol, a sebeket kezelni kell egy speciális anyaggal – sorolja a kertész. Aki kérte, a nevét ne írjuk bele az újságba: a fa iránt érzett tiszteletének a jele az ingyen gondoskodás, és nem akarja, hogy a nevét reklámozzuk.

– Mezőhegyesen van még egy indiai platán, amelyet szintén nagyon szeretek, az 2013-ban lesz 200 éves. Fölajánlottam, hogy azt is ingyen gondozom, de magánterületen van, és a tulajdonos nem kért a segítségből – mesélte.

A makói tölgy életében nincsenek ilyen bonyodalmak. A mellette lévő műszaki üzletben azt mondják, rendszeresen vannak a fának vendégei, fotózzák, a makkot mindig összeszedik alóla. A közelben lakó 8 éves Tóth-Váczi Debórának kisfája is van az itt szedett makkból. És bár levélhulláskor ez a matuzsálem is sokat szemetel, most a délutáni naptól a fél teret és a házak homlokzatát is takarja az árnyéka.

Meddig élhet? Ha vigyáznak rá, még több száz évig. A kertész szerint jó állapotban van, szerencsére elég nagy füves terület veszi körül, s nem aszfalt vagy beton, így amikor esik az eső, a talajba is elég víz szivárog le a gyökereihez.


Olvasóink írták

  • 11. makoilakos86 2012. augusztus 15. 12:54
    „czindi: Ez a fa a Megyeház utcán az elektronikai szaküzlet előtt található. Mondhatnám azt is,hogy a József Attila Múzeumtól kb. 100 méterre a tesco irányába haladva!
    Vásárhelyi kertész gondozza, ingyen? Makón nincs ilyen szakember aki tudná gondozni? Nincs kertész végzettségű emberke? Érdekes, hogy cirka 30km-re levő városból jár át valaki ezért. Minden tiszteletem az övé!”
  • 10. 3évesférfi 2012. augusztus 10. 19:54
    „9. Grabowsky: RÁklikkeltél, mert az hitted, hogy valaki tényleg 202 éves Makón? Az igen.”
  • 9. Grabowsky 2012. augusztus 10. 11:35
    „Na, ezt a kamu címet...”
  • 8. makovaros 2012. augusztus 10. 10:39
    „Köszönöm a város neviben hogy gondozza a kertész úr ezt a szép fát .”
  • 7. czindi 2012. augusztus 10. 09:55
    „Kedves András! Igen erőteljes kép-társítás egy fát "lakónak" nevezni.
    Amúgy valóban értékes, én is megtekinteném és tiszteletemet adnám neki, ha tudnám, hol is van pontosan? Tűzifának kivágni? Még a gondolat is elborzasztó....”
  • 6. szilencium 2012. augusztus 09. 13:52
    „Makó egyik legértékesebb kocsányos tölgyfája magánterületemen,az udvaromban áll.Nagyon szeretem!Egyik ok ,a fa volt,amiért megvásároltam,az amúgy szinte rom ingatlant.Sajnos a gondozásához nem értek,de,ha a cikkben említett,fa mentő Úr,tudna tanácsot adni,a gondozásához,azt szívesen venném,mert szeretném ,ha az utókornak ez a hatalmas fa is megmaradna!Kétszer már megnyeste az önkormányzat,akik nagyon rendesen állnak a dolgokhoz,ha már védetté nyilvánították!Köszönöm is nekik!Viszont az is érdekelne,hogy a fa alatt milyen tevékenység végezhető,ami nem károsítja a gyökereit,vagy a fán található odúk,mennyire teszik veszélyessé?A csatornázás miatt ,valószínűleg bántani kell a gyökérzetet!
    Érdekes,hogy mindenki azonnal a tiszteletét fejezi ki a fának,amikor belép az udvarba,illetve ,csak kívül megáll! Második reakció,hogy ez a fa egy egész szezon alatt ellátna tüzelővel!Az azért biztató,hogy a sorrend nem fordított !”
  • 5. Utazo 2012. augusztus 09. 09:31
    „Ja, en is arra a jatszoterre jartam anno gyerekkent. De jo is volt! :)”
  • 4. Stevvve 2012. augusztus 09. 09:11
    „a vásárhelyi kertész nevét meg lehet tudni?
    szükségem lenne egy jó szakértőre (persze nem ingyen)”
  • 3. pog 2012. augusztus 09. 08:50
    „jó nézni a tölgyet,hisz gyermekorom emléke..anno amikor még volt a környezetében játszótér....ami igen népes volt anno..de a teret is utol érte a rombolás..”
  • 2. Queenmargareth 2012. augusztus 09. 08:20
    „gyönyörű:)”
  • 1. gedeon 2012. augusztus 09. 06:34
    „"makó - A napóleoni háborúk idején ültették Makón azt a kocsányos tölgyet, amely ma a város legidősebb lakója. Jó egészségnek örvend, ami egy vásárhelyi kertésznek, az öreg fák barátjának is köszönhető, ő rendszeresen gondozza - ingyen."

    Piros hullámos vonal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dongósok találkoznak a hétvégén

Akár száz Dongót, vagyis az 1950-es években Székesfehérváron gyártott segédmotorral felszerelt kerékpárt is láthatnak az érdeklődők, ha a hét végén ellátogatnak Makóra. Tovább olvasom