Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

20 újmunkahely Apátfalván

20 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat a szegedi Szefo Zrt. abban az összeszerelő üzemben, amely tegnap délelőtt indult Apátfalván. A cég már a bővítésen gondolkozik: varróüzemet is készül a faluba hozni.
– Azért vagyok megváltozott munkaképességű, mert a májam egy vegyi mérgezés miatt tele van cisztákkal, így semmit sem emelhetek, nem hajolhatok. Eddig takarítónőként dolgoztam, más munkát nem kaptam, úgyhogy nagyon örülök, hogy felvettek az üzembe. Ez könnyebb munka, villanykapcsoló-alkatrészeket szerelünk össze. 4 órában alkalmaztak, ezért havi bruttó 52 és fél ezret kapok – mondta lapunknak az apátfalvi Dobó Katalin.

Ő az egyike annak a 20 embernek, aki tegnap kezdett dolgozni a szegedi Szefo Zrt. helyi üzemében Apátfalván. A tegnap délelőtti avatóünnepségen Ádók János, a megyei közgyűlés alelnöke, Szekeres Ferenc polgármester és a szegedi székhelyű, állami tulajdonú, ezer, nagyrészt megváltozott munkaképességű embert foglalkoztató Szefo Zrt. vezérigazgatója, Kiss Sándor vágta át a piros-fehér-zöld szalagot.

A polgármesteri hivatal szomszédságában lévő 350 négyzetméteres épületet, ahol már korábban, sok évvel ezelőtt is működött megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozás, nagyjából félmilliós költséggel, közmunkások közreműködésével újította fel az önkormányzat – tudtuk meg a polgármestertől.

Fotó: Szabó Imre
Fotó: Szabó Imre

Mint elmondta, a szociális helyiségekkel, öltözővel is ellátott telephelyen még további 10 ember dolgozhatna, ám a jelentkezők közül egyelőre 20 felelt meg a feltételeknek – most keresik a további lehetséges dolgozókat. A faluban minden egyes új munkahely érték, mert közel 200-an vannak, akiket még a közmunkaprogramba sem tudtak bevonni.

Éppen ezért jó hír az apátfalviaknak, hogy a Szefo már a létszámbővítésen is gondolkozik. Kiss Sándor lapunknak elmondta: a falu első emberével januárban tárgyalt először, minden segítséget megkapott az önkormányzattól a márciusi induláshoz, most pedig egy ugyancsak 30 főt foglalkoztató, két géppel működő varróüzemet terveznek kialakítani az épület másik szárnyában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb régi iskolai címer

Újabb makói iskola, a Szent István nevét viselő egyházi intézmény kapja vissza az épületet egykor ékesítő címert ma, a lengyel–magyar barátsági hét záróakkordjaként. Tovább olvasom