Gilles Andrier kedd reggel Zürichben, elhatározásuk bejelentésekor arról beszélt, hogy a Givaudan új makói gyárába az angliai Bromboroughból az ízesítőanyag-készítést, a svájci Kemptthalból pedig a keverőüzemet telepítik át, de a tervek megvalósítását befolyásolhatja az angol és a svájci szakszervezetekkel folyó egyeztetés.
Azért Makó mellett döntöttek, mert innen könnyen el lehet érni az egyre bővülő kelet-európai vevőkört éppúgy, mint a nyugatit, másrészt a régióban komoly hagyományai vannak az élelmiszeriparnak, és itt jól képzett munkaerőre számíthatnak. Az építkezés és a próbaüzem három évig tart, a teljes gyártás beindításakor közel 300 embert foglalkoztatnak.
A beruházást egyedi döntéssel a magyar kormány is támogatta idén tavasszal, 1,2 milliárd forinttal. A Givaudan közleménye jelentős támogatásként értékeli a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség és a makói önkormányzat segítségét.
| A piac negyedét uralják A Givaudan összesen 33 gyárral rendelkezik, 8501 alkalmazottat foglalkoztat két üzletágban, az ízesítő- és az illatanyaggyártásban. Tavalyi árbevétele 3 milliárd 959 millió svájci frank volt. A globális piacon ebben az iparágban 25 százalék a részesedése, világmárkákkal áll kapcsolatban: szépségápolási és háztartási cikkek, üdítőitalok, készételek, tejtermékek és édességek gyártóival. |
BUZÁS AZ ELMÚLT 16 - ÉVBEN ANNYI MUNKAHELYET ÍGÉRT HOGY ELVIEKBEN EGY FŐRE KETTŐ JUTNA. NEM SZABAD NEKI HINNI:( CSAK A TÚLÉLÉSÉRT KAMPÁNYOL HOGY TÖBB DISZNÓSÁG NE DERÜLJÖN KI:(
Már bocsánat, de én úgy tudom, hogy a svájci cég idetelepülése tény, már rég meg voltak a tárgyalások, és titokban már hónapok óta folyik az építkezés. Vagy rosszul tudom?
Szerintem ez az egész csak Búzás kampányfogása... és 125. hozzászólás mj52 erre csak annyit tudok mondani hogy nagyon sok mindent elhittünk amit nem kellett volna és csalódtunk... Ezek után szerintem érthető a negatív hozzáállás
Szerintem örülni kellene ,hogy még egy nagy gyár akar Makón megtelepedni. Ezt párt függetlenül mindenkinek az agyában kéne vésni, mert ez jót tesz a térség gazdaságának, bár ettől a benne dolgozók biztos nem a prémium kategóriás fizetést fogják kapni, inkább a minimált!
Csak a politika ne lenne belekeverve, szerintem nem Búzás két szép szeméért döntöttek úgy a svájciak, hogy Makóra telepítik az üzemet. Ha más lett volna a polgármester akkor is így döntöttek volna.
Ja és a 43-as autópályát nem Búzás megbízásából építik, neki nem sok beleszólása van a dolgokba, az EU-nak annál több!
Bérelt munkaerő, alulfizetett 3-4 műszakos minimálbéres biorobotok kellenek majd ide is, mint a gumigyárba, meg az ASS-be.
Azért jönnek ide, mert itt találnak ilyen embereket, Angliában meg is kell fizetni a munkaerőt, és a szakszervezet is erős. Itt a kutya nem mer ujjat húzni majd velük. Mindkét fent említett gyárból azonnali hatállyal elbocsájtották a szakszervezeti törekvéseknek még a felvetőit is.
Azóta kuss és munka éhbérért.
121--124 Szégyen ez a negativ hozzáállás, még a saját szemeiteknek se hisztek.
MSZP-s kampánylufi csak ennyi!
Ez csak egy ígéret, hogy lesz e belőle valami nem hiszem! Búzás már kevés ehhez!
kár hogy csak kampányígéret az egész, korántsem biztos, hogy megvalósul.
Szükség van munkahelyekre Makón is!
Kívánom, hogy megvalósuljon a beruházás!
Úgy érzem, inkább a kormány érdeme, mint a makói városvezetésé.
hirdetés
