Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

A demokrácia két oldala Makón

Makó - A makói képviselő-testület utolsó tavalyi ülésén Buzás Péter polgármester megvonta a szót Endes Zsigmond képviselőtől. Erre a testület szervezeti és működési szabályzata lehetőséget ad. Az érintett szerint ez is azt jelzi, hogy a nemrég módosított szmsz megsérti a demokráciát.
A demokrácia megsértésének tartja a makói Endes Zsigmond fideszes képviselő, hogy a legutóbbi testületi ülésen – az ősszel, szocialista kezdeményezésre szigorított szervezeti és működési szabályzat értelmében – megvonták tőle a szót. A polgármester az szmsz-ben biztosított jogával élve háromszor felszólította a fideszes képviselőt, hogy – az éppen megvitatott városi fürdőkoncepció kapcsán – térjen a tárgyra. Mivel Endes szerinte továbbra sem a tárgyról beszélt, elnémult a mikrofonja.

– Személyes érintettség révén akartam elmondani gondolataimat, a mondandómat megváltoztatni nem állt szándékomban – mondta lapunknak Endes Zsigmond. – Szerintem ez is jelzi, hogy nem működik megfelelően a módosított szmsz. A módosítás célja szerintem az volt, hogy a polgármesteri többség korlátozhassa az ellenzék felszólalási lehetőségeit. Épp az ellenkezőjét érték el, ugyanis így, bár rövidebben, mégis jóval többször mondjuk el a véleményünket – fogalmazott Endes.

Endes Zsigmondtól megvonták a szót, most társaival a törvényt tanulja. Fotó: DM/DV

A jobboldali képviselő még elmondta: a térség fideszes képviselőinek biztatására, és a változásokkal kapcsolatos lehetséges visszaélések elkerülésére képviselőtársaival együtt betű szerint fogják megtanulni az önkormányzati törvény vonatkozó passzusait. Hozzátette: mindennek nem a feszültségkeltés a célja, csupán az, hogy a lehető legtöbbször fel tudják hívni a testület és a hallgatóság figyelmét a lehetséges hibákra.

– Nem lehet hátrányos az önkormányzati munka végzésére, ha korrekt és szigorú szabályok között kell dolgoznunk. Éppen ezért nem hinném, hogy rossz a módosítás, hiszen a tárgytól eltérő, ad hoc felszólalásokat korlátozza, így több idő marad a tényleges tennivalókra – reagált az ellenzéki képviselő gondolataira Gazdag János, az említett szmsz-módosítás előterjesztője. A szocialista képviselő szerint ki lehet játszani az új szabályozást is, hiszen időhúzásra továbbra is lehetőség van, ám ha az ellenzék visszaél a lehetőségekkel, az mind a testület, mind pedig az ülést figyelemmel kísérők számára rögtön nyilvánvaló lesz. Gazdag szerint a szigorítás nem sérti a demokráciát, csak pontosabb munkavégzésre ad lehetőséget.

A rendelet nevében

A makói polgármester, illetve az ülés levezetője megvonhatja a szót attól a felszólalótól, akit hozzászólása során harmadszor szólít fel arra, hogy térjen a tárgyra, vagy másodszor utasít rendre. Bármelyik napirendi ponttal, illetve előterjesztéssel kapcsolatosan a képviselők kérdéseket tehetnek fel, legfeljebb egy percben. Az adott napirendhez egy települési képviselő legfeljebb egy alkalommal, legfeljebb öt percben szólhat hozzá. Az ülésvezető összefoglalóját követően a települési képviselők kifejthetik – legfeljebb egy alkalommal – két percben álláspontjukat, az elhangzottakkal kapcsolatban. A képviselő, ha a személyét érintő korábbi felszólalásra kíván észrevételt tenni, legfeljebb kétperces személyes megjegyzésre kérhet szót. A képviselő a testületi ülésen egyszer, legfeljebb két percben tehet bejelentést.

Olvasóink írták

  • 10. siriusilant 2008. január 17. 19:23
    „A "párton kívüli" meg nyaljon be a komcsiknak!”
  • 9. KiazúrMakón RatkaiÚr 2008. január 17. 09:31
    „Azért valahol az is szánalmas, hogy Búzás egyszemélyben dönti el, hogy vki eltér-e a tárgytól:) Ez is ilyen kis mucsai privi hatalom, egy autokrata demagóg nagyfejű féle intézkedés szmsz-be öntve, mégha dadog is az ellenzék...”
  • 8. Párton Kivüli 2008. január 16. 19:58
    „Tisztelt Olvasók!

    Megéltem párszor az Endes Zsigmond hozzászólását. A főiskolát végzett képviselő felszólalása tartalmilag, didaktikusan és beszédhibájával:

    egy katasztrófa.

    Beszélhet 5-10-15 percet is, sem a témához nem tud hozzászólni, de amit magától kitalál témaként, az sem érthető.

    Endes Zsigmond szégyen hoz a Fideszre és nagy-nagy örömet az politikai ellenfeleinek.

    Tulajdonképpen a politikai ellenfelei nem okosak. Senki nem tud többet ártani a Fidesznek, mint Endes Zsigmond dadogása. Hagyni kellett volna dadogni. A másik oldalon pedig Makónak és a baloldalnak is jobb lenne, ha egy erős ellenzékkel együtt dolgoznának.

    De a makói jobboldali ellenzék gyenge, nagyon gyenge, s elsősorban ennek a város látja a kárát.

    S még valami.
    Márton Imre a makói Fidesz vezetője ugyan olyan gyenge, mint Endes Zsigmond, mert nem akadályozza meg a jobboldal szégyenét. Ugyanis személyes ő felelős a makói Fideszesekért. Csak éppen ehhez a felelősséghez nincs felnőve ő sem.

    A baloldalnak ebben igazat adok, hogy leállította a jobbosok dadogását.
    Kevesebbet szenvedek.....

    S abban is igaza van Dr. Buzás Péternek, hogy több szakmai, tartalmi munkát szeretne s kevesebb dadogást.”
  • 7. the endes 2008. január 16. 14:26
    „Zsiga bátya először tanuljon meg beszélni, aztán akarjon hozzászólni. Laufax.”
  • 6. triatlonos 2008. január 16. 11:36
    „T. M@M!
    Lehet, hogy kollegák vagyunk, mert Ön is bizonyára nyugdijas, de én a politikáról nem tudok ilyen mélységekben véleményt nyilvánitani, mert én csak azt tudom, hogy a politika a hazudozás tudománya!”
  • 5. M@M 2008. január 16. 10:43
    „Kedves triatlonos kolléga!
    Mert kollégák vagyunk, ugye? Igen tudok egyet,s mást.....de mire megyek vele? Sajnos engem nem juttatnak be az "etásak" a parlamentbe, pedig azért a 100-120 millióért elvállalnám én is nyolc évre a képviseletet! Mert a választókat lexarni azt nagyon tud mindkét oldal! Szerintem bárki beletanulna 5-8 másodperc alatt! Mint pl. ez az alkesz Gazdag!”
  • 4. triatlonos 2008. január 16. 10:01
    „Tisztelt M@M!
    Ön tud valamit, ezért gondolom, hogy 14 másodpercre kellene visszaszoritani a hozzászólás idejét, mint anno, amikor a hires hozzászólás elhangzott. T. Ogy. T. E. T. K. kérem, hogy csukják be az ablakot, mert huzat van!!!”
  • 3. Kisguci Illés 2008. január 16. 08:55
    „Ki milyet szakit, olyat szagol.
    Ez a nép megérdemli a sorsát.
    1994 óta minden kormány elszabotálta az államháztartás reformját, most itt van a következménye. ÉLVEZZÜK.
    Itt tartunk 17 év után.
    Az Endesfélékre és Gazdag úrra kell szavazni a jövőben is. Garantált a csőd.”
  • 2. M@M 2008. január 16. 08:39
    „A Gazdag elvtárs??? Hihihihi Nyolc év alatt 14 másodpercet szólt az országgyűlés munkájához!! Piszkosul előmozdította a makói ügyeket!Havi 1-2 millióért!! Endes úr meg köszönje meg Búzásnak, hogy nem pofoztatta meg az ülés után! Ez lett Martonosi Gyugyi nagy csapatépítésének az eredménye, a jobb oldalon nincs egy ember akinek a szava ér valamit! Lehet, hogy Gyuri is Búzásnak rombolt szerény díjazás fejében??? Elgondolkodtató.........”
  • 1. triatlonos 2008. január 16. 08:13
    „A történet egyik szépséghibája, hogy a szigorú önkormányzati törvény előterjesztője az a Gazdag volt, aki arról vált hiressé, hogy hallgatásával képviselte Makót a Parlamentben. A baloldali képviselőktől nem kell megvonni a szót, mert ők hallgatnak mint a sir. Mivel a testületi ülés gyakorlatilag egy szinjáték, néha cirkusz, ezért bohócra szükség van, erre pedig Endes a legalkalmasabb! Hagyni kell szerepelni, mert a nézők igénylik, hiányzik, mint kiszáradt földnek a nyári zápor.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az óföldeáki Vass József a helytörténet szerelmese

Makó - A napokban a Magyar Kultúra Lovagjává ütik Budapesten az óföldeáki Vass Józsefet. A makói… Tovább olvasom