Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A Falcon sem kutat tovább Földeák-1-nél

Földeák - Átmenetileg felhagy a gázkutatással a kanadai Falcon a Földeák-1 jelű kútnál. Ezt kedden jelentették be Kanadában. A Makói Árok kutatásának eddigi fejleményeiről most egyeztet a Falcon, az ExxonMobil és a Mol.
Egyelőre nem dolgozik tovább a Földeák-1 jelű kútnál a Falcon. Ezt a kanadai cég vezetői kedden jelentették be, egy hónappal azután, hogy a gázkutatásban közreműködő másik cég, az ExxonMobil a rossz teszteredmények – sok víz, kevés gáz – miatt azt javasolta, ennél a kútnál ne dolgozzanak tovább. Akkor a Falcon még bizakodó volt: a vezérigazgató, Marc. A. Bruner úgy nyilatkozott, újabb teszteket kell végezni, ezek költsége még belefér az erre a célra félretett 50 millió dolláros keretbe. Az ExxonMobilnál viszont úgy látták, a Földeák-1 nem ér meg még egy próbát. Azóta lezajlott egy újabb teszt, a korábbiakhoz hasonló, rossz eredménnyel, így most már a Falcon is úgy döntött, ezen a ponton egyelőre nem próbálkozik tovább. Valószínűleg egy víztároló réteg természetes törésvonalába ütköztek.

Ez még nem jelenti azt, hogy a Makói Árokban nem érdemes tovább próbálkozni – mondta egy hónappal ezelőtt Bruner. A Falcon jelenleg még öt helyen próbálkozik, mélyebben, mint a Földeák-1 jelű kútnál. Ezekről szerettük volna megkérdezni a Falcon magyar leányvállalatának, a TXM Kft.-nek az ügyvezető igazgatóját, Szabó Györgyöt, kedden azonban nem sikerült őt elérni.

A kutatásban a két tengerentúli vállalkozás mellett részt vesz a Mol is. A magyar vállalat kommunikációs igazgatója, Somlyai Dóra az MTI-nek azt mondta, most a három cég értékeli az eddigi munkát, de azt, hogy hogyan folytatják, majd később döntik el. Tavaly áprilisban még úgy tervezték, ha sikeres lesz a program, a mintegy 340 milliárd köbméter gáz kitermelése 2012–2014-től kezdődhet.

Olvasóink írták

  • 18. 48fremail 2009. november 05. 07:28
    „-és a környezetet rehabilitálják, valamint a környezeti károkat, és más károkat helyreállítják. gondolom ,
    vagy úgy jár mint Hmvhely-1 kút és környéke”
  • 17. magyarok 2009. november 05. 04:16
    „moderálva off”
  • 16. nagyi8 2009. november 04. 09:13
    „sorin:
    Ich habe mit vielen Mitarbeitern der Bohrung hier in Makó gesprochen.
    Fast alle haben die gleiche Meinung, wonach der Führung kein Vertaruen geschenkt werden darf.
    Es ist hier rein Wirtschaft nund Politik.
    In dieser Irreführüng nimmt kräftig neben der Politik auch die lokale Presse - Délmagyar/Délvilág - teil.
    Wir alle wissen es.

    Mit freundlichen Grüssen ein Bürger von Makó.”
  • 15. nagyi8 2009. november 04. 09:07
    „Thank you "sorin". I am agreed!”
  • 14. sorin 2009. november 03. 21:59
    „we saw the workers and asked if this is dead now they said no - they tell us they are keep going since much gas is there this is just bad problemns dont wory”
  • 13. nagyi8 2009. november 03. 21:32
    „Vigyázat!
    Szerintem becsapják a magyarokat.
    A gáz-ví keverék 4500 méter körül tört fel.

    A gáz lelőheje azonban 6000 méteren van.

    Tehát ha tovább fúrtak volna, letörtek volna a vélhetöen tiszta gáz mélységébe.
    Miért álltak akkor le?

    1. Megvárják, amig a gáz ára kétszerese lesz, mert akkor többet keresnek.
    2. Félnek a jobboldali kormánytól, hogy felemeli a bányajáradéki adót (a szinte semmi) 12%-ról pl. 70%-ra.

    Szerintem is félhetnek!
    Én is támogatnám a 70%-os adót.
    Nekünk több lenne, nekik is még haszpnnal járna.

    A kapitalisták várnak a nagyobb haszonra.
    Ennyi.”
  • 12. efje 2009. november 03. 20:00
    „"Tavaly áprilisban még úgy tervezték, ha sikeres lesz a program, a mintegy 340 milliárd köbméter gáz kitermelése 2012-2014-től kezdődhet."
    Sok gaz az, kib...ott sok! Ugy tudni 12%-ot kap az allam ebbol. 170 forintos kobmeter arral szamolva tehat kb. 7000milliard forintot.
    Talan ezert volt hajlando az IMF hitelezni Magyarorszagnak. Bar azt a penzt latta egyaltalan valaki, vagy csak papiron letezik?”
  • 11. studyfy 2009. november 03. 19:58
    „Meg vagytok fertőzve a politikával! Egy amerikai és egy kanadai multi cég próbálkozik gázkitermeléssel Magyarországon - egy nagyon komoly technológia bevetésével - és már a negyedik mondatnál magyar belpolitikát kevertek bele. Ez már betegség!”
  • 10. Mathiasking 2009. november 03. 17:29
    „Sajnos nézzetek előre és jussak eszetekbe 1 év múlva! Botka lehet hogy polgármester marad, mert az ellenzék nem tud kiállítani egy normális nem támadható embert vele szemben. Talán a kis Bohács lenne alkalmas, mert nem támadható. Sajnos politikai előélete és tapasztalata nem jelentős, mondhatni 0.”
  • 9. N.P. 2009. november 03. 17:08
    „correct 2009.11.03. 15:31

    "Melyik város nem úszik az adósságban,szoci vezetés alatt????????????
    Lehet moderálni .....fej!!!!!!!!" -----például Hódmezővásárhely!! Mennyi is az egy főre eső adóssága????”
  • 8. joy 2009. november 03. 16:54
    „A szénhidrogénekkel följövő gáz hasznosíthatatlanul szennyezett rétegvíz, semmi köze a termálvizekhez. Likvidálása, azaz visszajuttatása a rétgbe vagyonokba kerül.”
  • 7. maradando 2009. november 03. 15:35
    „Egy régebbi Dm cikkre utalva .40-50 fokos víz tört fel ami a gáz gazdaságos felhozatalát akadályozza.
    Lehettséges thermál,gyógy,vagy egyébb hasznositható víz kiaknázása de ebben a kűlföldi fél nem érdekelt !
    22 csapdája ? Pl:aranyat keresűnk de ezűstőtt találunk, kell a fenének mert, mi nem ezt a lóvat akartuk !
    A nincs rá pénz ,meg már túl jó szlogen.”
  • 6. correct 2009. november 03. 15:31
    „Melyik város nem úszik az adósságban,szoci vezetés alatt????????????
    Lehet moderálni .....fej!!!!!!!!”
  • 5. ukk-mukk-fuck 2009. november 03. 15:05
    „4.

    ne mondod. valami forrás esetleg?”
  • 4. xcbcr 2009. november 03. 15:00
    „Szeged meg úszóváros. Úszik az adósságban.”
  • 3. DKatona 2009. november 03. 14:35
    „:-) Nincs. De még lehet Makó fürdőváros! :-)”
  • 2. xcbcr 2009. november 03. 14:10
    „Akkor most más senki nincs, aki gázkutat ás?”
  • 1. ukk-mukk-fuck 2009. november 03. 14:09
    „majd a vezénylő tábornok úr és a sámánjai felhozzák a gázt:-))))))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra lehet ebédelni a Koronában

Makó - Újra megnyitotta kapuit a makói Korona Szálló étterme. A bérlő, Vincze Csaba korábban a… Tovább olvasom