Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

A Hold utcai lakói nem értik miért a földeken szivattyúznak, és miért a házaik elé

Apátfalva – Vajon mi az oka, hogy a házak közé engedik a belvizet? Eddig azt láttuk, aki csak tehette, az ingatlanok közül inkább a szántóföldre szivattyúzott, vajon Apátfalván elment az eszük? Szó sincs róla.
– Többen is jeleztük az önkormányzatnak – ne a Hold utcára szivattyúzzák a közeli szántóföld vizét, mert eláznak a házaink. De úgy érezzük, nem hallgatnak meg minket, csak ide engedik a belvizet – mesélte a Hold utca Délibáb utca sarkán élő Péter. A fiatalember szavaiból kiderült – a nemrégiben kiásott csatorna nem bírja a csapadékot, emiatt gyakran 10 centis víz borítja a kertjét. – Nemcsak nálunk áll a víz, hanem a szomszédnál is. A csatorna felőli rész megsüllyedt, a falakat szárítani kell – kesergett. Péterrel végignéztük az önkormányzat által tavaly novemberben kiásott csatornát, amely a Kölcsey utcai gyűjtőbe vezeti a vizet. – A Hold utca a Kölcsey felé emelkedik. Látható, hogy a csatorna nem folyik visszafelé, és ha erre még szivattyúznak, akkor bokáig állunk a vízben.

Belvízgondok Apátfalván - vajon felfelé is folyik a víz? Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Megtudtuk, hogy közmunkások ugyan takarították a vízelvezetőt, de érzése szerint ez még kevés. A mostani, rendkívüli csapadék miatt megsérült a téglaalapra épült, 35 éves házuk, és nem értik, miért nem segítenek nekik.

Megkerestük Apátfalva polgármesterét, hogy megtudjuk, miért érzik úgy a Hold utcaiak, hogy rájuk engedik a vizet. – Ha járt Apátfalván, láthatta, a Hold utca környéki szántóföldek a házak felé lejtenek. A földekről lefolyó víz, a házak tövében gyűlne össze, ezért a Hold utca végén, az utolsó lakott ingatlan mellett, ahol a csapadék összegyűlik, mintegy 20 méteren, levezető árkot ástunk. Nemcsak innen emeljük át a vizet, hanem a Hold utca végén lévő lakóingatlanoktól is. Ha ezt nem tennénk meg, akkor vízben állna az egész környék – tájékoztatta a delmagyar.hu-t a Varga Péter. A polgármester elmondta: márciusban kiszintezik, majd közmunkásokkal kibővítik az ideiglenes csapadékelvezetőt, így a tavaszi esők talán kisebb kárt okoznak a környékbeli ingatlanokban. A polgármester arra is kitért, ugyan szűkösek az anyagi lehetőségeik, de igyekeznek építőanyaggal, rendkívüli segéllyel a bajbajutottak segítségére lenni.

Végleges megoldást nem tudott ígérni, azonban a tavaszi munkálatok megkezdése enyhítheti a belvízhelyzetet – ami egyébként mindössze 3 utcát érint a Makó melletti településen – köszönhetően az elmúlt években végzett több, mint száz milliós rekonstrukciós munkáknak. – Csapataink harcban állnak. Nagyobb állami szerepvállalás kell a végleges megoldáshoz – mondta Varga Péter.

Olvasóink írták

  • 16. jata-25 2011. február 22. 19:31
    „Bár későn,de hozászólnék az utolsóhoz.
    Én is ajánlanék pár mondást Varga Péternek:
    Artes omnes perdocet paupertas. * A szegénység minden mesterségre megtanít. (Plautus)
    Szentgyörgyi Albert:
    A politikus a következő választásokra gondol, az államférfi a következő generációkra. Az emberek megválasztják az ügyes politikust, és csodálkoznak, hogy nem államférfit kaptak.
    Örkény István:
    Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.
    Elgondolkodtató nem?”
  • 15. VargaPeter 2011. február 21. 12:10
    „Tisztelt Andrew86!
    A bruttó fizetésem 425150 Ft. nettó fizetésem ennek nagyjából a fele, január óta igénybe veszem két kiskorú gyermekem után járó adókedvezményt(?) A fizetésemet törvény szabja meg, mint minden polgármesternek ebben az országban, az enyém mértéke a törvény szerint adható minimum. A Hold utcától egy utcára lakom, ebben az utcában még ideiglenes csatorna sincs és nekem is ugyan ilyen problémáim vannak belvizes időszakban. Hogy én kommunista lennék és nem tisztelem a törvényt? Talán ehhez a kijelentéshez nem ismerjük egymást eléggé. Én szívesen állok rendelkezésre. Mindjárt teszek is néhány lépést, hogy a felületes ismeretlenségből fakadó vagdalkozást felváltsa a tudás (megismerés) magabiztossága.
    A következő néhány idézetet ajánlom figyelmébe minden andrás, andreász, endre, andrew86 nevű vélt és valós ismerősnek:
    A Pasaréti Gimnázium ,,A biztos tudás iskolája" A címerükön ez a jelmondat található: Omnia mea mecum porto. (A menekülő görög filozófus, Bias (Kr. e. 570 körül) mondásának latin változata. Cicero is vallotta.) = Mindenemet magammal hordom. (A perzsák elől menekülő görög bölcselő nem vitt magával semmit, csak önmagát. Innen a szállóige.)
    Oratio cultus animi est. (Seneca) = A beszéd a lélek kultúrája.
    Omnia munda mundis. (Tit 1,15) = A tisztának minden tiszta. (A becsületes ember mást is becsületesnek hisz. Mindenki magából indul ki.)”
  • 14. Andrew86 2011. február 20. 22:37
    „Emberek.Itt az a lényeg hogy a mi szeretett polgármesterünk háza védve van mindentől, és ha netán kár is keletkezne benne egy két, vagy sok, őt nem szerető ember miatt, akkor is sikeresen javítja azt a havi 500 ezres fizetéséből.Hol a fenét érdekli őt az hogy mi lesz a másik házával?Hisz egy kommunista, törvényt nem tisztelő emberről van szó.”
  • 13. jata-25 2011. február 17. 19:37
    „Tisztelt Varga Péter!
    Amit leírt,az így igaz .Rengeteg fejlesztés történt,ami jó dolog.
    Az állam által kifizettet, belvízkárt szenvedettek ingatlanokra azért kíváncsi lennék,mert szerintem sok pénz nem a ténylegesen kárt szenvedők kaptál!Azt hozzá kell tennem hogy ez időben NEM ön volta község polgármestere.
    Az utána járásomnak köszönhetően, elég sok mindenről tájékozódtam (igaz interneten),a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság honlapján a belvízvédelmi készültségről és annak jogszabályairól.Egész pontosan a (19. § 1 pont c bekezdés) lejtés érdekelt.
    Amit ön megemlített a 4. pontjában ,annyit hozzátennék hogy előlem eddig még egy deci vizet nem szivattyúztak el(ez valóban költséghatékony).Valóban levezeti a vizet a csatorna de úgy hogy elém szivattyúzzák a vizet(nem az önkormányzat)és a vízszint emelkedése miatt elterül és csordogál felfelé.
    Végül is az utcabeliek és én is a Helyi Önkormányzatnál már csak az ön szavahihetőségében bízunk és reméljük hogy ígéretét betartja, mint az építőanyaggal, rendkívüli segéllyel és a (számunkra legfontosabb) csatorna helyre állításával (idén Márciustól kezdődően).Köszönöm polgármester úr és bízunk magába.
    Tisztelettel:Jani Tamás”
  • 12. VargaPeter 2011. február 17. 14:55
    „válasz 5. jata-25 2011.02.16. 09:16, 6. Egyolvasó 2011.02.16. 11:26
    Tisztelt Jani Tamás!
    Magam is laikus vagyok belvízelvezető csatorna építés ügyben, laikusként pedig szakmai kérdésekben elfogadom azoknak a szakmai álláspontját, akik több évig tanulták, majd több évig gyakorolták az adott szakmát. Ezért Apátfalván a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat mérnökei készítették el a belvízelvezető rendszer rekonstrukciós, bővítési terveit, valamint üzemelési engedélyezési dokumentumait, amit a hatóság jóváhagyott.
    1. Apátfalva ezen településrészén, ahol a Hold utca is található, nincs kiépített belvízelvezető csatornahálózat, a tervek 2008-ban készültek el (kezdeményezésemre, bár előtte is évtizedekig gond volt itt a belvízzel, de a tudni és a megcsinálni között sok különbség van).
    2. Pályázaton valóban indult és nyert Apátfalva, az egész dél-alföldi régió (Csongrád, Bács-kiskun, Békés megye) összesen 6(?) nyertes pályázója egyikeként. A teljes rendszer megépítésére még kb. 70 millió Ft. kellett volna (összesen tehát 160 MFt.). Nem tudtuk megpályázni a teljes összeget, mert nem tudtuk volna biztosítani a szükséges önerőt (a pénzügyi problémák miatt pedig a teljes projekt bebukott volna). A nyertes pályázat műszaki tartalmát szintén a fentebb említett szakemberek javaslata alapján állítottuk össze. Ha lesz pályázat, és nyertesek leszünk, folytatjuk a munkát (a tervek már készen állnak).
    3. A 2009-ben elkészült rekonstrukció és bővítés meghozta a várt eredményt, csak azokon a településrészeken küzdünk kihívásokkal, ahol nem történt beavatkozás az elmúlt időkben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a többi munkát nem kellett volna elvégezni. Az elvégzendő munkák sorrendje pedig nem sorsolás útján dőlt el, hanem a szakma javaslatai alapján. Ugyanis a szakma és a józan ész is azt diktálja, hogy a befogadó felől kezdjük a rekonstrukciót. Az érintett Hold u. befogadója a Kölcsey u-i főgyűjtő csatorna (ahol a rekonstrukció készült). Az átadás után jelentkező garanciális hibák kijavítását a kivitelező 5 évig köteles elvégezni a saját költéségére.
    4. Apátfalván a Hold u. vége a lavór alja, innen kell elvezetni a vizet a lavór peremén lévő Kölcsey u-i főgyűjtő csatornába. Más ésszerű, költséghatékony, a helyi adottságokhoz igazodó műszaki megoldás nincs. Kb. 10 éve az önkormányzat ideiglenes vízelvezető árkot ásott a Hold utcán, az időközben elkészült tervek alapján idén a szükséges földmunkát elvégzi az önkormányzat. (A jelenlegi csatorna is levezeti a vizet, csak nem elég gyorsan a szintproblémák és a méretezés miatt)
    5. 2000-ben és 2005-2006-ban volt nagyobb belvízkár Apátfalván, a támogatást nem az önkormányzat adta, hanem az állam: 2000-ben 180 db lakóingatlan kapott összesen kb. 26 millió Ft. állami támogatást (és az önkormányzat 2 milliót).
    Apátfalva Község Önkormányzata továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a belvízveszélyt elhárítsa, ezzel a keletkező károkat a lehető legkisebbre szorítsa. E munkára korlátozott anyagi és technikai eszközök állnak a rendelkezésünkre, de ezeket maximálisan kihasználjuk (az elvünk az, hogy háborúra békében kell felkészülni). 2006-2010. között Apátfalván 5 km csatorna felújítás (ebből 2,5 km főgyűjtő) és 2,5 km új csatorna épült összesen 9 utcán. 2009. októbere óta 15 hónapon keresztül a 100 éves átlagot bőven meghaladó csapadék áztatja a térséget, ami Apátfalván eddig meglehetősen kevés kárt okozott (szemben pl. Csanádpalotával, vagy Királyhegyessel). Ez persze nem azt jelenti, hogy megelégedve hátradőlünk, és nem teszünk többé semmit. A munkát folytatjuk tartva magunkat az eredeti terveinkhez: 2011. március 1-től, a fagyok elmúltával a Hold u., a Széchenyi u. és az Aradi utcákon fogunk fenntartási, rekonstrukciós munkákat végezni, addig pedig csak védekezési munkálatokat folytatunk. Természetesen erről Ön is tud, hiszen tájékoztattam Önt, amikor a Polgármesteri Hivatalban felkeresett. Tudom, hogy mint mindenki, Ön is aggódik saját ingatlana miatt. Ezért is köszönöm felajánlását, hogy március 1-től személyesen is részt vesz, akár társadalmi munkában is a Hold u. belvíz-elvezetési gondjainak megoldásában.
    Tisztelettel:
    Varga Péter polgármester”
  • 11. jata-25 2011. február 17. 08:12
    „Lehet valaki ebből viccet csinál,de én érintett vagyok .Kívánom a viccet csináló embereknek hogy legyen benne részük,és majd én is kifigurázom a helyzetüket.”
  • 10. Ajdavrat 2011. február 17. 08:00
    „:))))))))))) Hát a cím az órási. Ezek szerint a Holdon van egy utca, meg annak a lakói. Tipikus DM.”
  • 9. Cenzor 2011. február 16. 13:19
    „Én meg nem értem miért lapos a föld és miért egy teknős tartja.”
  • 8. Durumó 2011. február 16. 12:55
    „Má´ ezt is tudjuk?
    A Hold-ra szivattyúzzuk a belvizet?
    Má´ ez is baj?”
  • 7. deszkás 2011. február 16. 12:44
    „SZALÁMITOLVAJ! (2hsz) Tényleg hülye ötlet a volt tsz-ek már harminc éve megcsinálták és úgy hivják :MELIORIZÁCIÓ. Nem is volt gond mig be nem temették a szivattyúkat el nem lopták stb stb. A szó fogalmáról jelentéséről kérem először tájékozódni aztán anyázni! Köszönöm.”
  • 6. Egyolvasó 2011. február 16. 11:26
    „5. Ilyen ez sajnos, és a rendszerváltás óta mindig azok kapják a legnagyobb segítséget akiknek nincs is rá szükségük, de ebbe bele kell törődni, az információ ma a legjobb pénzkereseti lehetőség ha valakiről tudsz valamit akkor soha nem lesznek anyagi gondjaid és elég sok kiskapu kinyílik előtted. De ha nincs a birtokodban semmi kézzelfogható infód akkor eltaposnak.

    " Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami oknál fogva, ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bőlcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen." (Gróf Széchenyi István)"”
  • 5. jata-25 2011. február 16. 09:16
    „Én kértem segítséget ezzel a cikkel,bár Pétert írtak de Tamás vagyok.A polgármester nem mondott igazat mert a szántóföld nem lejt ide,ne folyt volna a lakóházak elé a víz,bár felbontották az árok véget és ide vezették most már.A másik érdekes dolog az hogy 2 éve nyert a helyi önkormányzat 91,5 millió forintot
    (EU pályázaton) belvíz elvezető árkok építésére és karbantartására.A tőlünk 1,5méterrel magasabb házak előtt valóban építettek és karbantartottak árkokat,de a leginkább belvízveszélyes területeken nem történt fejlesztés csak árok szélesítés és mélyítés,de ez felesleges volt mert az árok lejtése nincs meg.Partnak kellene mennie a víznek,de a fizika törvénye szerint nem megy.A hab a tortán hogy állítólag 1-2 éve 20millió forintot fizetett ki az önkormányzat a károsultak részére,de ki kapott belőle,mert a tényleges kárt szenvedők nem.
    Lehet azt hiszik hogy itt buta emberek laknak,és ezért "terelik" le őket,de elég.Az érintettek aláírásukkal igazolták azt hogy építsék ki az árkokat,legalább annyira hogy tudják védeni az értékeiket.Szerintem mindenki ezt csinálná aki ezt olvassa és érintett lenne.Köszönöm. Jani Tamás”
  • 4. bo 2011. február 16. 08:23
    „Az a lényeg, hogy a gyükér nyőjjön! Hogy összedől a ház a fenét sem érdekli!”
  • 3. scott1 2011. február 16. 07:52
    „Bakács!
    Egy olyan víztározóról beszélsz ahol addig lehet tárolni a belvizet amíg jön majd egyszer az aszály... úgy, hogy tudtommal 400-500 méterre van ez a település a Marostól... :) Átgondolva, valóban elég h...e ötletnek tűnik!”
  • 2. szalamitolvaj 2011. február 16. 06:59
    „olyan rendszert kell kialakitani hogy
    a vizet aszaly esetén fel lehessen hasznalni
    pl.öntözésre
    ugye milyen huje ötlet?”
  • 1. szalamitolvaj 2011. február 16. 06:58
    „ez van ha dilettans a pm”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendben találta a fürdőépítést a hatóság

Lezárult a makói fürdő ügyében indított vizsgálat, megint folyósítják a támogatást az építkezésre. Nem talált szabálytalanságot a hatóság. Tovább olvasom