Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

A jó tanulók már most érettségiznek

Kilencvenkilenc középiskolás vállalkozott az előrehozott írásbeli érettségire Makón. A tanárok szerint inkább a jó tanulók választják ezt a lehetőséget, s azok, akik úgy gondolkodnak: a könnyebb tárgyakból érdemes most túlesni a vizsgán, így több energia jut a nehezebbekre.
– Az osztályból többen is próbálkoztak az elmúlt hetekben az előrehozott érettségivel, én matematikából vállaltam a vizsgát, és elég jól is sikerült, 94 százalékos lett, bár nehezebbnek bizonyultak a feladatok, amint amire számítottunk – mondta a makói József Attila Gimnázium 12. évfolyamán tanuló Rója Pál. Mint mondta: főpróba volt a vizsga, hiszen tavasszal mindenképpen megcsinálja az emelt szintű érettségit is, a cél a szegedi egyetem matematikus szakja.

A kétszintű érettségi rendszer bevezetését követően először ebben a tanévben nyílt lehetősége a makói diákoknak arra, hogy akár ősszel is letehessék érettségi vizsgájukat a választott tárgyakból. Idén a József Attila Gimnázium és a Juhász Gyula református szakközépiskola tanárai vállalták a vizsgák levezetését.

– Összesen hetvenegyen választották a gimnáziumunkban idén az őszi érettségit, persze, nem csak a nálunk tanulók jelentkeztek, hiszen előrehozott vizsgára csak nálunk és a Juhász Gyulában van lehetőség. Ennek ellenére sok nappalis diákunk választotta ezt a lehetőséget, ami bizony számos előnyt jelent azoknak a bátraknak, akik belevágnak – fogalmazott a gimnázium igazgatója, Rója István.

Megtudtuk: sok makói diák okoskodik úgy, hogy megéri most, több mint fél évvel az érettségik előtt megmérettetnie magát a választott tantárgyból. Az utóbbi hetekben szinte kizárólag középszintű érettségire vállalkoztak, és számosan ennek tudatában próbálják majd meg felvételi tárgyaikból az emelt szintű vizsgát, ami, ha rosszabb eredményt ad, mint az őszi, nem számít bele a felvételibe. Vannak azonban olyan tanulók is, akik egy-egy könnyebb tárgyból vállalkoznak most a vizsgára, hiszen siker esetén ezzel már nem kell törődniük.

– Propagáltuk a diákoknak, hogy válasszák az előrehozott, őszi érettségit, hiszen, ha nem javasoljuk nekik, talán senki sem vágott volna vele. A Juhász Gyulában is elmondható, hogy a jobb tanulmányi eredménnyel rendelkezők próbálják meg teljesíteni a vizsgát, ami jelentős könnyebbséget jelent majd a nyár eleji érettségi időszakban – mondta el Horváth Éva, a református gimnázium és szakközépiskola igazgatója. Az intézményben egyébként összesen huszonheten jelentkeztek az utóbbi hetek érettségijére, ebből kilencen nappalisok. A legnépszerűbb tárgyaknak egyébként a biológia, a matematika és a földrajz bizonyult.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hűtőház az ipari parkban

Magántőkéből és pályázati támogatásból 278 millió forintos hűtőház épült Makón. Az ipari park első… Tovább olvasom