Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

A makói Honvédban razziázott a rendőrség

Makó - Lopott biciklire bukkant, s tolvajt is fogott a rendőrség a hétvégi razzián Makón. Lapunk munkatársa elkísérte a rendőröket Honvédba – a fokozott ellenőrzésre egyik cikkünk miatt került sor.
Csütörtökön megjelent cikkünk hatására fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség a hét végén Makón. Akkor arról számoltunk be, hogy Honvéd városrészben sok a bűncselekmény. Az ott lakók nem érzik magukat biztonságban otthonaikban, többen állították: rettegnek, hogy a gyakori lopások és a biciklis tolvajok áldozataivá válnak. Lapunk internetes fórumán is több hozzászólás érkezett a cikkhez: volt, aki megerősítette, mások cáfolták a történteket. A rendőrség sem maradt tétlen: hétvégi razziát szervezett a városban. Az akcióhoz a megyei rendőr-főkapitányság autópálya- és forgalomellenőrzési alosztályának, valamint a fogyasztóvédelem munkatársai is csatlakoztak.

A kapitányságról több csapat indult el. Az egyiknek Neparáczki László, a közlekedési osztály vezetőjének kíséretében a kerékpárosok közlekedésének ellenőrzése volt a feladata.

Körözötteket kerestek, de sehol egy gyanús alak Fotó: Makói Városi Televízió
Körözötteket kerestek, de sehol egy gyanús alak.
Fotó: Makói Városi Televízió

– A járművek felszereltségét, a fényvisszaverő mellények – amit lakott területen kívül kötelező viselni – meglétét ellenőrizzük – mondta a rendőr alezredes. Vörös Ádám főhadnagy vezetésével egy csapat Honvéd városrészbe indult. Mi is elkísértük őket. A közbiztonság fenntartása és a bűncselekmények visszafogása, valamint a körözött személyek kiszűrése érdekében fokozottan ellenőrizték az italboltokat.

Először a Hosszú utcára kanyarodtunk, majd a Honvéd utcán megálltunk. Itt a rendőrök igazoltattak egy út mellett sétáló férfit, akinél mindent rendben találtak. Továbbindultunk, egy kis utcában apró italboltra bukkantunk. Kétautónyi rendőr szállta meg a kocsmát. Mindenkitől elkérték az iratokat. A sarokban valaki azt kérte hangosan a rendőrtől, hogy ne világítson a szemébe, majd megjegyezte, hogy ő csak egy felesre jött át. A rendőrök mindenkit tisztának találtak. Újra az utcán voltunk, kerékpárosokat ellenőriztek. Kivilágítatlan kerékpáros akadt elég. Egy kisbuszt is átvizsgáltak, itt is mindent rendben találtak. Mintha a város legbékésebb helyén lettünk volna. Az utcán gyerekek, párok sétáltak. Sehol egy gyanús alak. A házakban félrehúzták a függönyt, ki-kinyitották a kapukat. A Kápolna utcában – amelynek rettegő lakóiról szólt csütörtöki cikkünk – most békés volt, ugyanúgy, mint a többi utca.

Palicz András: Sikeres volt az akció

A rendőrség pénteken és szombaton is razziázott Makón. Szombaton már nemcsak Honvédban, hanem a város szívében is tartottak ellenőrzést. Palicz András makói rendőrkapitány sikeresnek nevezte az akciót. Elmondta: találtak egy lopott biciklit, s tetten értek egy tolvajt. Ezenkívül több szabálysértési feljelentést tettek és helyszíni bírságokat szabtak ki. A kapitány megígérte: gyakoribbak lesznek az ellenőrzések a városban.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. magyarok 2008. november 18. 08:34
    „lokálpatrióta teljesen igazad van!”
  • 57. magyarok 2008. november 18. 08:32
    „Hun Gabi88 ismerd a közösség elleni izgatást kifejezést? Na ezt követettek el a náci barátaiddal!
    Szólás szabadság az az, hogy elmondhatod a véleményed, de csak úgy, hogy ezzel nem izgatsz fel békés tömegeket!!! És ti ezt tettétek!”
  • 56. Lokálpatrióta 2008. november 15. 11:51
    „Érdekes és egyben elszomorító az, amit itt leírtok pro és kontra. "Azért bűnözünk, mert nincs munka és valamiből élni kell..." ill. "szar, szemétláda élősködő rablóbanda vagytok...stb.". Ehhez jön még "csak azért, mert cigány vagyok" illetve a "hátrányosan vagyok megkülönböztetve, mert magyar vagyok...".

    Van egy javaslatom: végtelen gyorsan rövidre lehetne zárni ezt a kérdést. Munka kell? Vezessük be annak a polgármesternek az ötletét, aki segély helyett közmunkát kínált, ami munkaviszonynak számít (nyugdíj!!!)! Lenne munka - nem kellene segélyért megalázkodni. Ez nem csak a kisebbségre vonatkozik - akinek cink a segély, az mehessen közmunkára. De akkor ne legyen hőzöngés!!! Ha a közmunka derogál, akkor a gyereknevelésre kellene koncentrálni kedves szülők - és hagyni, sőt kötelezni a gyereket a tanulásra. Nem kell, hogy diplomás legyen - a kőműves, aki nálam dolgozott többet keresett 2 hét alatt, mint én 1 hónapban.

    A másik dolog ez a "kisebbség vagyok, bántanak, megaláznak, kinéznek, stb..." Magyarországon élünk, ha jól tudom minden magát kisebbséginek valló ember magyar állampolgár - ergo mindenkire ugyanazok a jogok, illetve KÖTELESSÉGEK vonatkoznak. Én tartanék egy népszavazást, ahol mindenki választhatna: magyar vagyok vagy nem (nem érdekel, hogy milyen kisebbséghez tartozik)? Ha igennel válaszol (hiszen magyar állampolgár), akkor minden jog megilleti (természetesen a kötelezettségek is), segély, közmunka, tanulás, TB, minden... Ha nemmel válaszol, mert: német, sváb, román, lengyel, ukrán, cigány, horvát, szlovák, cseh, üzbég, amerikai, szuahéli vagyok, annak érzem magam, akkor ezt is elfogadom, hisz demokrácia van, de abban a pillanatban állampolgárság megvon, személyi igazolvány, útlevél eltép, és ugyanazon jogokkal bír onnantól a kedves nem magyar ember, mint bármely más turista, aki kicsiny hazánkba látogat. Sőt lakhat is az országban, ha akar, de semmi több. Ő külföldinek minősülne onnantól. Ha ez megvan, innentől rövidre lehetne zárni az "ez csak azért van, mert cigány vagyok" kezdetű problémákat.

    Tudom, hogy demagóg, amit írtam, de sajnos ezekben az időkben, csak így lehet mindenki egyenlő ebben az országban...

    Mindamellett nekem nem a cigányokkal van bajom - büszkén vállalom, hogy több cigány barátom van - igaz ők dolgoznak, szépen nevelik a gyerekeiket, adót fizetnek, ebédpénzt, stb. Sőt egyikük fia most kapott egy nagyon jó állást az OTP-nél, mint közgazdász. Szóval nem szabad általánosítani, de azt, hogy eltűnjenek ezek a korlátok, és a megkülönböztetés, azt mindkét félnek akarni kell...”
  • 55. hun_gabi88 2008. november 14. 15:11
    „sajnos be kell regelni :S
    örülök neki, hogy vannak olyan emberek Makón, akik fel merik vállani ezt, hogy igen is a cigány a bűnös..
    2 hete volt egy focimeccs Makón, amikor ugyanis előkerült néhány dal a szlovákokról, és a kisebbségről. a Klubot meg is büntették 50 ezer ft-ra. HOL VAN A SZÓLÁSSZABADSÁG?”
  • 54. magyarok 2008. november 14. 07:56
    „Hát igen kedves barátom!
    Most aztán mindenkit meggyőztél mennyire gagyi vagy!
    Először a bevezetőben leutánoztál mint kis majom az anyukáját!
    Következő buta húzásod, hogy azt össze kevered, hogy rosszul írtam le a nem szót, míg te nem tudtad, hogy az intelligens szót 2lel írják! Na kedves értelmes barátom ez nem mindegy! Hogy beszélhetsz te az intelligenciáról, ha ezt a szót sem tudod leírni? Nem gondolod, hogy kilóg a lóláb? És tudom mennyi ilyen van a jó képességű szélsőjobbosok közt??? Szerintem társadalmi problémánk, hogy egytől egyig olyan emberből lesz szélsőjobbos gyűlölködő, akit az anyja kiskorában kikötött a disznó mellé és nem törődött vele eleget, több ilyet is ismerek!
    Hiszen emberek vagyunk tévedhetünk, de az a szót amire te hivatkoztál, nem helyesen leírni, na az taplóság!
    Gondolom sok ilyen náci szerető tapló barátod van aki nem ismeri a történelmet sem csak hirdeti, az okosságait!
    Azt gondolom, ezzel kapcsolatosan, bőrszíntől és fajtól függetlenül, hogy mindenki a bűnt követ el meg kell bűntetti, ha cigány ha magyar ha zsidó, ha te vagy az!”
  • 53. polarbear 2008. november 13. 17:15
    „Kedves buta "magyarok"!
    "ezek vagytok ti mind okoskodó buta szélső jobbosok"
    ...ezek után felesleges lenne arra hivatkoznom,hogy véletlenül írtam el az intelligens szót (mint te a nem szót enm-nek)ugye?
    akkor is okoskodó és buta lennék...sőt,kriptofasisztanáciszélsőségeskirekesztő!
    Szégyen hogy a MAGYAROK szót a neveddé tetted, inkább a komcsik vagy a szadeszosok lenne a jó név neked.
    A "te fajtád" akar mindenkit erővel vagy népbutítással meggyőzni mint 1917-óta mindig,kedves börtönőr !

    Nyugat-Európában is egyre több bűncselekményt követnek el bevándorlók,köztük cigányok.Ott is utálják ezt a fajtát minden felé.( csak hogy értsd:sokan,sokszor leírták már,én is leírom,nem a barna bőrrel,hanem a "szocializációjukkal" van bajom..a tolvaj,rabló,zsaroló,szemtelen,fenyegetőző,élősdi,bunkó magatartásukkal) A -ritkán előforduló-dolgozó becsületes cigánnyal nincs probléma.
    Az a baj,hogy az állam önti a feneketlen kútba a pénzünket,mikor ezeket a megélhetési gyerekgyártókat segélyezi orrba-szájba.Roma integráció...:-)...mi a fészkes fekete fene változott ?? Az ilyenek SOHA nem fognak becsületesen élni!!!”
  • 52. honvédilány 2008. november 13. 10:47
    „Nl! Ha nincs megélhetés jó hogy simán el csorélják a magyar is lopkodná a biciklit még én is lopnák ha nem lenne kenyérre való meg ha munka nem lenne.Csak az a baj hogy azt mondják aki keres az talál de nem mindig van ez igy! szerintem nincs itt megvittatni való! !!!!”
  • 51. $$ 2008. november 12. 22:40
    „Szerintem nincs semmi szükség az egyesek által oly nagyra tartott IQ fitogtatására! Bőrszíntől függetlenül kellene Magyarországot előremozdítani, nem pedig parazita módon élősködni a becsületesen dolgozó, adózó állampolgárok terhére. Magyar vagy cigány? Nem mind1? Drasztikus törvénymódosítást kellene eszközölni. Ha már a középkor szóba került: ahányszor a bűnözőt rajtakapják a tettén, akár milyen származású, levágnák egy ujját. Úgy gondolom, hogy a második ujj elvesztése után erősen elgondolkozna a "szakma" további folytatásán!”
  • 50. magyarok 2008. november 11. 22:04
    „45! Kedves buta ember!

    Tudod mi intelligensek nem azt mondjuk, hogy ezzel egyet értek vagy nem, hanem megindokoljuk, hogy mivel miért... Nos azt gondolom veled ezt sem taníttatták meg, ami számomra más sokkal hamarabb is átjött, max. most megerősítetted másban is ezt a gondolatot! Igen barátom én vagyok az intelligens mert én pl: tudom, hogy az intelligens szót 2db L betűvel írják, veled ellentétben... Ahhoz képest, hogy te meg néhány "jó képességű" "ősmagyar" annyira ki vagytok arra, hogy milyen okosok értelmesek és mennyire magyarok vagytok, ahhoz képest elég ciki, hogy nem tudod az intelligens szó helyes leírását :)
    És ne írja nekem egy senkiházi agyatlan ember,. hogy az én agyammal elbujdosnál, mert szerintem egyedül nekem magasabb az intelligencia szintem mint az egész családodnak együtt!
    ezek vagytok ti mind okoskodó buta szélső jobbosok akik azt hiszik bármit is erőből lehet megoldani és enm ésszel!”
  • 49. nl 2008. november 11. 19:01
    „Honvédi lány, ha nem zárom le a biciklimet akkor az azt jelenti, hogy el kell lopni? Elég furcsa életelveid vannak. Ne csodálkozz ha nem tisztelnek kellően.”
  • 48. honvédilány 2008. november 11. 18:43
    „Nem nem fáj az igazság!Igen enyit tudok rá reagálni és fáj!?! Ép az ha a tapasztalaitokat le irjátok odáig oké de ezt más nem tudhatja és jogos lenne ha le rasszistáznának titeket,még én is ,egyet értek magyarral én is lennék cigánylány mint hogy egy büdős paraszt legyek!Am miről is beszélünk főlősleges olyanról beszélni hogy a cigány ilyen a cigány olyan az ilyenekről fölösleges beszélni szerintem . De ez már meg szókót .Ezzek a hülye szövegek is azért vannak hogy az emberek vallamin csámcsogjanak! Igy se ugy se lesz olyan hogy a cigány meg a magyar jóbban lesznek!Szóval fölösleges az ilyenről beszélni de hiába mondaná az ember ez van !!!!”
  • 47. Conquer 2008. november 11. 18:02
    „na ez szép... reg-elni kell, hogy ha cigányozni akar az ember egyet... :)))”
  • 46. machine 2008. november 11. 17:06
    „Honvédilány nem tudom, hogy miért kéne elásnom magam jó mélyre.Le mertem írni amit mondott a munkatársam?Mi van fáj az igazság?Ennyit tudsz reagálni?Sok emberrel az a baj, hogy szélsőségesnek meg rasszistának nevezi azokat akik csak leírják a tapasztalataikat, az igazságot.Szomorú vagyok, hogy ilyen szintre süllyedt Magyarország!”
  • 45. polarbear 2008. november 11. 17:03
    „Nos,lássuk csak...
    "ezt lehet, hogy nem tetted meg gratulálok érte, de aki ilyen szavakat használ mint te az nem különb egy szélsőséges cigánynál, max te szlsőséges magyar vagy!"

    -ezzel nem értek egyet.

    "Tudod, azzal a fajta emberel amit te képviselsz csak annyi baj van, hogy lőszer nélkül puffogtat, pusztán a másik butaságára hagyatkozva, mert, hogy ugye ezt tanultad meg azok közt akiket képviselsz, és ha egy intelligens emberel futsz össze akkor zavarba vagy, ez most miről beszél... :)"

    - meg ezzel sem :-)

    Felteszem, te vagy az az "inteligens " ember, akivel most -pechemre -összefutottam.

    "Sokan vagyunk szabadlábon??? Ezt nem értem, hogy érted, hiszen én nem vagyok cigány, de szívesebben lennék cigány ezzel az agyal, mint szélsőséges idióta azzal az agyal amivel te meg a fajtád rendelkezik!"

    -meg ezzel sem értek egyet. :-) A te agyaddal én elbújdosnék...én meg a fajtám...mindenesetre arc az van!!”
  • 44. magyarok 2008. november 11. 13:54
    „43as, meséld csak el melyik mondatommal nem értesz egyet??? Szerintem te nagyon beolvastál barátom, vagy pedig csak szimplán szellemi fogyatékos vagy...
    A börtönökben 10ből 8 a cigány bűnöző? Hm tényleg és honnan van neked erről fogalmad, hát nem hogy nem 8 de talán 2! Aztán meg járj utána, hogy a Hsr-en meg a Bsren mennyi a cigány bűnöző ahol a legveszélyesebbeket is őrzik... Tudod, azzal a fajta emberel amit te képviselsz csak annyi baj van, hogy lőszer nélkül puffogtat, pusztán a másik butaságára hagyatkozva, mert, hogy ugye ezt tanultad meg azok közt akiket képviselsz, és ha egy intelligens emberel futsz össze akkor zavarba vagy, ez most miről beszél... :)
    Sokan vagyunk szabadlábon??? Ezt nem értem, hogy érted, hiszen én nem vagyok cigány, de szívesebben lennék cigány ezzel az agyal, mint szélsőséges idióta azzal az agyal amivel te meg a fajtád rendelkezik!
    Ismered azt a szót, hogy európai???? Nézz szét francio, Anglia, ahol az embereknek az agya nem a középkorban van mint a magyar lakosságé, bezzeg ott nincs rasszista megnyilvánulás... de tudod mit??? Mondok neked valami, szerintem hamarosan Mo.-n sem lesz egy mert jó amerikai seggnyalók vagyunk és ugye Obama sem fehér ebből kifolyólag hamar nyakára lép a mindenkori kormány a szélsőséges idiótáknak!
    Egy szélsőséges idióta aki csak a gyűlöletet kelti, meglátásom szerinte semmivel sem különb mint egy cigány bűnöző! Mindkettőnek börtönben a helye!”
  • 43. polarbear 2008. november 11. 13:11
    „Ha ezeket olvasom(honvédilány,magyarok stb), reménytelenség tölt el.Hiába írják ezren tapasztalatból hogy a cigánybűnözés létező dolog,úgy tagadjátok,mint a középkorban hogy a Föld gömbölyű.
    Bocs,túl bonyolult mondat volt. Szóval: Hiába tagadjátok,igenis jellemző a cigánybűnözés!!
    A börtönökben 10-ből 8 -an cigányok.Ez tény.Nincs mit tagadni rajta.De még mindig túl sokan vagytok szabadlábon.”
  • 42. honvédilány 2008. november 11. 12:30
    „Még csodálkoztok hogy el lopják a bicikliket jól van ha le van zárva de ha nem zárja le az ember akor ne bögjön meg síránkozon hogy el csorélták a bicikliét!!!”
  • 41. honvédilány 2008. november 11. 12:24
    „Kösszönöm szépen a sértegetéseket!!! Am ki a faszt érdekel a helyesirás,senkisem tud pontosan tökéletesen irni na enyit erről!Csak hogy tud te honvédszél hogy én nem vagyok gettócigányluvnya szerintem anyád az mert én biztos hogy nem ha vallaki el van tévedve a nevem kapcsán én magyar lány vagyok és én nem ütlegelek meg rabolok ki másokat.Kébzeld járok iskolábba,meg normális körülmények közöt nevelkedem szóval enyit eről. Egyet értek én is veled kismiska!Nem győzőm hangsulyózni hogy a magyar meg a cigány is ugyan azt meg csinálja nem mindegy csak a börük szine más hoppá kopant mi ?!?Nem külömbözik se a magyar se a cigány az eseményketől függ enyi! Akinek ez nem tetszik az ása el magát jó mélyre fölegg machine!!!:@ na pá!”
  • 40. qwert@@@@ 2008. november 11. 06:11
    „Részeg kerékpáros GPS

    Új, részeg kerékpárosoknak is alkalmazható GPS-t fejlesztett ki egy taktaharkányi cég. A helyzetmeghatározó berendezés figyelembe veszi az imbolygást, a környező tereptárgyakat, az esésre alkalmas rézsűket, árkokat, és úgy irányítja a kerékpárost, hogy az lehető legközelebb jusson otthonához, de vészhelyzetben el tudjon aludni a biztonságos padkán. A berendezést a kerékpáros feleségének hangján adja az utasításokat olyan hangtartományban, amely a kóma kivételével minden esetben képes hatni a biciklistára.”
  • 39. magyarok 2008. november 11. 01:44
    „ezt lehet, hogy nem tetted meg gratulálok érte, de aki ilyen szavakat használ mint te az nem különb egy szélsőséges cigánynál, max te szlsőséges magyar vagy!”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jut pénz a 43-as főútra 2009-ben is

Makó - Jövőre is biztosan lesz pénz azokra a beruházásokra, amelyek az M43-as sztráda megépítéséig… Tovább olvasom