Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A mottó: variációk József Attilára

Tizenötödik alkalommal nyílt meg a határon túli magyar alkotóknak otthont adó Makói Művésztelep. A tábor idei témája – a centenáriumra való tekintettel – József Attila.
Idén tizenkét határon túli magyar festő, illetve képzőművész vendégeskedik három héten át Makón az önkormányzat jóvoltából a tizenötödik művésztelepen – felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki egyaránt akad köztük. A már megszokott Csanád vezér téri kollégiumban kaptak szállást, műtermet és eszközöket a munkához, ám természetesen bárhol a városban dolgozhatnak, ahol ihletet kapnak az alkotáshoz. Új arcokat ezúttal nem láthat a csapatban az érdeklődő: valamennyi művész volt már vendége az immár tekintélyes múltra visszatekintő alkotótelepnek, a zárókiállításra azonban három fiatal makói művész is elhozza munkáit anélkül, hogy a tábor munkájába egyébként
In memoriam Veres Péter

A művésztelep idei nyitókiállítása Veres Péter, az alkotótábor visszatérő vendégének emléke előtt tiszteleg. A kárpátaljai festő 1943-ban, Csonkapapiban született, és épp a tavalyi művésztelep megnyitása előtt néhány nappal hunyt el; festményeit többnyire színélmények ihlették, legjobb művein az ember és a természet felbomlottnak hitt harmóniájára talált rá. Beregszászban élt és dolgozott, életének utolsó másfél évtizedében több anyaországi művésztelepen vett részt, számtalan kiállítása volt. Az emléktárlat augusztus 17-éig látható a József Attila Múzeumban.  
bekapcsolódna.

A Makói Művésztelep egyik hagyománya az, hogy a résztvevők minden évben kapnak valamilyen mottót, támpontot az alkotáshoz. A szervezők idén – a centenárium apropóján, no meg a költő helyi kötődésének okán – József Attila személyét választották erre a célra. A téma pontos megjelölése: Ember, táj, gondolat – Variációk József Attilára. Ez, mondják maguk az alkotók, elég szabad asszociációknak enged teret, hiszen ennek kapcsán megragadható a költő alakja, személyisége éppúgy, mint a verseiben kifejezett gondolatok vagy azok a helyszínek, amelyeket a Maros-parti városban gyakran keresett fel. A zárókiállításra a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án kerül majd sor.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hegedű hercegnői a Hagymaházban

Már minden jegy elkelt a Princess együttes ma esti makói koncertjére. A három hegedűvirtuóz a lapunk… Tovább olvasom