Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

A román kormánynál lobbizik a Maros-hídért

Kreszta Traján, az Országos Román Önkormányzat elnöke ígéretet tett: lobbizni fog a román kormánynál azért, hogy közelben állt közúti és vasúti Maros-híd helyén egy új híd épülhessen. A Közút Kht. nemrégiben százmillió forintot nyert a híd tervezésére.
Magyarcsanád és Apátfalva határában Trianon előtt egy vasúti és egy közúti híd vezetett a Maroson át Bánát központja felé. Ma már csak a hídfők csonkjai láthatók. – Az egykor nagy forgalmú Hódmezővásárhely–Temesvár vasútvonal újjáépítésének esélye folyamatosan javul – mondta lapunknak az Országos Román Önkormányzat elnöke, Kreszta Traján, aki a napokban Apátfalvára látogatott, egy kisebbségi önkormányzati fórumra.

– A híd jelentősen felgyorsíthatná a gazdasági fejlődést, hiszen a temesvári ipari központ felé éppen erre vezetné el a közúti forgalmat – érvelt Kreszta Traján. – Kisebbségi szempontból is jelentős lenne ez a beruházás, hiszen a környező településeken élő jelentős román nemzetiségű, illetve partiumi kötődésű magyar számára válna könnyebbé a személyes kapcsolattartás. Éppen ezért az országos román kisebbségi önkormányzat egyik kiemelt célja, hogy lobbizzunk ennek a beruházásnak a mihamarabbi megvalósításáért, ezért fel fogom venni a kapcsolatot a román kormánnyal.
Hozzátette: amennyiben lehetséges, anyagi támogatásról szóló szándéknyilatkozatot is kér a román döntéshozóktól.

Varga Péter apátfalvi polgármester emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közút Kht. nemrégiben százmillió forintot nyert a híd megtervezésére, s el is kezdték a munkát. Egy ilyen jellegű beruházáshoz szükségesek hatástanulmányok, amelyek elkészítése hosszú időt vesz igénybe, így nem határozták meg a híd elkészülésének céldátumát.

– Ennek az átkelési lehetőségnek igazi realitást az M43-as főútvonal Apátfalvához érkezése hozhat, hiszen egy leágazási csomópontot terveztek Királyhegyes és községünk irányába, aminek logikus folytatása lenne az új Maros-híd, így a kivitelezés valószínűleg a sztrádaépítést követően kezdődhet meg – véli a polgármester. – Nagy könnyebbséget jelent azonban déli szomszédunk uniós csatlakozása, Románia schengeni övezethez való csatlakozásával ráadásul egy jelképes a határátkelőn kívül más, hasonló jellegű fejlesztésre nem lesz szükség – fogalmazott a polgármester, aki még hozzátette: az új híddal jelentősen, csaknem harminc kilométerrel megrövidülne a Temesvár felé vezető út.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb szemétadag érkezett a Maroson

Újabb szemétszállítmányt tett partra a Maros a napokban – miután a ferencszállásiak… Tovább olvasom