Délmagyar logó

2018. 11. 20. kedd - Jolán 2°C | 7°C Még több cikk.

A szél tönkretette a takarítók munkáját

Bár a makói temetőket felkészítették a halottak napjára, a viharos szél sokfelé szétfújta a szemetet és az avart. Akik az ünnep előtt ellátogattak szeretteik emlékéhez, zömmel elégedettek voltak a makói temetők állapotával, gondozottságával. Az önkormányzati képviselő a sírkertbeli járda állapotát tette szóvá.
Hiába szedik össze az avart a temetők dolgozói, az időjárással nem dacolhatnak. Fotó: Segesvári Csaba
Bár a Kálvária utcáról nyíló makói katolikus temető bejáratához már egy édességárus is kitelepült, a kapun belül tegnap még nem volt érezhető, hogy halottak napja közeleg: csaknem üres volt a város mind a négy temetője, csak néhányan látogatták meg szeretteik sírhelyét. Legtöbben elmondták: szerdán vagy csütörtökön este is kilátogatnak a temetőbe.

– Első osztályúnak tartom a katolikus temető állapotát. Mind a növényzet gondozása, mind pedig a tisztaság jónak minősíthető, szépen felkészítették a temetőt a megemlékezések ünnepére – mondta a családi sírt gondozó Papp Gyula, aki nővérét éppen az idén veszítette el, így friss virágot hozott az ő fejfájához is. Elégedett volt a belvárosi sírkert állapotával a Somlai família is. Négyen utaztak tegnap Pécsről Makóra, de mondták: halottak napjáig maradnak, és kijönnek rokonaik sírjához.

Az eklézsia egyedül nem győzi

Bár tisztában van az utak, járdák hiányosságaival, több pénz hiányában mégsem tehet semmit a temető jobb infrastruktúrájáért a belvárosi katolikus egyházközség. Gordos Ferdinánd plébános elmondta: fenntartóként sajnos nem tudnak útjavításra költeni, ezért az önkormányzat segítségét kérik a feladat megoldásához.

– A temetőket látogató polgárokkal semmi gond nincs, ám a katolikus temető járdája szerintem csaknem járhatatlan, itt ugyanis a régi téglaburkolatra vitték fel az aszfaltréteget, ami egyszerűen lemorzsolódott. Zavaró, hogy sok helyütt nem szállíttatták el a temetői hulladékot, sőt a Teleki Blanka utca felőli sírkertrészt egyenesen építésitörmelék-lerakatnak nézte egy polgár – fogalmazott Almási Pál makói önkormányzati képviselő. A református és a katolikus temető mellett az Almási utcai, mindössze néhány sírt rejtő terület is választókörzetének határain belülre esik. Itt érdekes mód több raklapnyi tégla fogadja a vaskapun át belépőket. A városatya elmondta: a temetőhöz tartozó terület egy részét magánszemély vásárolta meg, aki itt szeretne építkezni.

Almási még hozzátette: zavaró, hogy az erős szél sokfelé széthordta a hulladékokat, műanyag flakonokat és az avart. A református sírkertekben nem csak a hulladékot, hanem az avart is az utakra fújta a szél, ami a sírok között megnehezíti a járást. A gondozók azonban inkább a következő napok „rohamára" számítanak, így remélik: mindenszentekre a széltől széthordott szemét, hulladék is helyére kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékhelyet kapott Barlai József

Egykori második otthona, az óföldeáki községháza udvarán áll tegnap óta az az emlékmű, ami a falu… Tovább olvasom