Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

A tervezés éve után jön az építés

Két választási győzelem, milliárdos beruházások, százmilliós tervek – és egy súlyos betegség. Ez címszavakban a makói polgármester és térségi országgyűlési képviselő 2006-os mérlege. Buzás Péter arra számít, a tavaly elkezdődött ciklusban az unió révén minden eddiginél több pénzt, 16-20 milliárdot költhetnek a térség fejlődésére.
Buzás Péter makói polgármesterként és országgyűlési képviselőként is a térség ügyéért lobbizik. Fotó: Gyenes Kálmán
– A múlt esztendő számomra a felkészülés éve volt, hiszen az idén kezdődő, és 2013-ig tartó időszak Makónak lehetőséget nyújt a kiugrásra – mondta lapunknak adott interjújában Buzás Péter polgármester. – 2006 Makón a tervezésről szólt, hiszen városunk – az eddigi összes fejlesztés ellenére – nem tartozik az ország élvonalába. Az elkészült tervek lehetővé teszik, hogy ne csak az országos középmezőnybe, hanem annál jóval erősebb pozícióba juthassunk. Azért jó néhány kisebb és egy nagyobb beruházás is megvalósult a városban. Ide sorolnám a járdaépítés és az útépítés folytatását, a belvízvédelmi munkákat. Megkezdődhetett a fürdő területén a tanuszoda építése is. A közel másfélmilliárdos beruházási értékkel átlagos évnek minősíthető 2006.

A polgármester arra hívja fel a figyelmet, hogy a következő ciklusban becslések szerint 16-20 milliárd forintnyi beruházásra számíthatnak az itt élők – az önmagában 17 milliárdos csatornaprojekten és az ivóvízminőség-javító programon túl, ezek szintén többmilliárdosak. Elkezdődött a Maros-part rehabilitációjának, illetve a Deszktől Nagylakig tartó kerékpárútnak a terveztetése, és a két és fél milliárdos fürdőfejlesztés projektje.

– Fontos eredménye a múlt évnek, hogy végleges időpontot jelöltek meg az M43-as út építésének megkezdésére, ez: 2009. Ez a beruházás is mintegy hatvanmilliárd forintot tesz ki – sorolja a polgármester.

Buzás mindkét idei választáson sikerrel szerepelt. Erről azt mondja: az eredmény megnyugtatta.
– A város és a térség szempontjából hasznos, hogy országgyűlési képviselőként is lobbizhatok a fejlesztési célokért. Emellett ígérem: képviselni fogom a helybeli vállalkozások érdekeit is. A helyhatósági választások eredményének is örülök, de míg a korábbi választásokon hozzászokhattam a 62 százalékos győzelemhez, az idei voksolás eredménye csak 57 százalék lett. Biztos, hogy rajtam kívül van jó néhány ember ebben a városban, aki remekül vezetné ezt a várost, de úgy hiszem, hogy az utóbbi évtizedek szakmai tudásával és parlamenti képviselőként sokat tehetek Makó és a térség fejlődéséért.

Az elmúlt év derekán súlyos betegséggel is szembe kellett néznie a polgármesternek.
– Elmúlt, és örülök annak, hogy ezalatt zökkenőmentesen működött a város – mondja Buzás Péter. – Mindenki tette azt, amit kellett. Amikor hazajöttem a klinikáról, rögtön körbeautóztam a várost, megnéztem, hol gazos a körforgalom, vagy az út széle. Egy héten belül helyreállt minden, és sok idelátogató dicsérte nekem, ismerőseimnek a város rendezettségét, szépségét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marosvidék: határon innen és túl

Minden eddiginél eredményesebb évet zárt a Marosvidék kulturális-helytörténeti folyóirat. A makói… Tovább olvasom