Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

A vészkorszak áldozataira emlékeztek Makón

Idén emlékezhettek először a holokauszt helyi áldozataira a makóiak a zsinagógában mécsesek gyújtásával, apró kövek elhelyezésével. A megemlékezésen túl a diákok számára irodalmi pályázatot is kiírtak, amire még mindig lehet jelentkezni.
Tegnap nyitva volt a Vorhand Mózes téri makói zsinagóga: reggel 8-tól este 7-ig várták mindazokat, akik le akarták róni tiszteletüket a vészkorszak helyi áldozatai előtt. Itt most először volt módjuk az emlékezésre az embereknek a holokauszt-emléknapon. Az imaház gondnoka, Ecsédi Marcell lapunknak elmondta: főként idősebbek jöttek és helyezték el mécseseiket, kavicsaikat a mártírok nevét felsoroló emlékfalnál.

Hagyományt akartak teremteni

Az ötletgazda, Urbancsok Zsolt pedagógus, történész, aki könyvet is írt a makói holokausztról, lapunknak elmondta: a szegedihez és a vásárhelyihez hasonló hagyományt szerettek volna teremteni az első makói emléknappal. Kiírtak egy irodalmi pályázatot is a város középiskolásainak Az egykori zsidóság a ma élők emlékezetében címmel – ennek beadási határidejét most hosszabbítják meg; a részletek a makói zsidó honlapon (www.mzsh.hu) olvashatók.

Az emlékezők egyike, Simon János ügyvéd – római katolikus lévén – mécsest gyújtott. Lapunknak elmondta, nem csupán emberi kötelességből, hanem személyes okokból is jött: apósa szüleit és testvéreit nem ismerhette, csak a nevüket olvashatja a táblán. Úgy vélte, a makói zsidóság tragédiájára mindenkinek emlékeznie kell, és nem csupán a főhajtás kötelességünk, de ki kell állni azért is, hogy nehogy hasonló szörnyűség történhessen a jövőben.

Makóról a vészkorszak idején 1600 zsidó polgárt hurcoltak el, miután gettóba telepítették őket. Közülük ezerkétszázan nem térhettek vissza, de a túlélők nagy többsége is inkább külföldön, például Izraelben vagy az Egyesült Államokban telepedett le – a városban nagyon kevés izraelita él, és hitközség sem működik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rendőrfőkapitány nem számít újabb zavargásokra

Nem számít újabb utcai zavargásokra október 23. és március 15. után Bene László országos… Tovább olvasom