Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Alternatív terápia a Metafizikai Akadémiáról

– Minden betegség, testi vagy szellemi probléma mögött lelki okok állnak. Mi többek között abban igyekszünk segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy ezt megtalálják, felismerjék – mondja a makói segítőcsoport egyik tagja, a civilben kozmetikusként dolgozó Báron Katalin.
– Minden betegség, testi vagy szellemi probléma mögött lelki okok állnak. Mi többek között abban igyekszünk segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy ezt megtalálják, felismerjék – mondja a makói segítőcsoport egyik tagja, a civilben kozmetikusként dolgozó Báron Katalin. Hasonló csoportok egyébként már szerte az országban működnek: az emberi létezés értelmét kutató, nonprofit alapon működő budapesti Metafizikai Akadémia tanárai és hallgatói alapították.

A makói társaság hét főből áll. Foglalkozásuk, életkoruk szerint igen sokszínű a csapat – abban viszont egységes, hogy valamennyien szeretnének tudásukkal másokon segíteni, méghozzá teljesen ingyen, a szabadidejüket áldozva. Használják ehhez az úgynevezett Narayana-módszert is, ami egyfajta energetizálás: az emberek energiamezejét, ezen keresztül fizikai és lelki állapotát méri fel, és ha szükséges, ennek révén javítani is lehet rajta.

Báron Katalin szerint nagyon sokan vannak, akik orvosi szempontból egészségesnek látszanak, mégsem érzik jól magukat, vagy éppen az orvostudomány nem képes diagnosztizálni, valójában mi a bajuk. Őket is szívesen fogadják irodájukban, de azokat is, akik csak beszélgetni szeretnének valakivel. A lehetőséget erre az teremtette meg, hogy januártól – jelképes bérleti díjért – irodát kaptak a makói önkormányzattól a Széchenyi tér 7. alatti irodaház harmadik emeletén, a 2. ajtónál. Itt egyelőre hétfőn délután négytől nyolcig várják az érdeklődőket, később azonban akár bővítik is a nyitva tartást, ha szükséges.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a főtéri irodaház Makón

Befejeződött a makói irodaház felújítása. A harmincöt éves épület attikafalát újjáépítették, lapos… Tovább olvasom