Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Amatőr színház Csanádpalotán

Az első magyar színigazgató, Kelemen László nevét viseli Csanádpalota amatőr társulata, melynek munkájában – puszta lelkesedésből – szinte az egész falu részt vesz. Jelmezeiket olykor a turkálóból, díszleteiket pedig lomtalanítások alkalmával szerzik be. A darabok kiválasztásában azonban profi szakemberek is segítik a csapatot – így például Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója.
A legújabb, egyórás bohózatgyűjteményt a makói közönség is láthatja november 11-én. Fotó: Kelemen László Művelődési Ház
A négy évvel ezelőtt alapított amatőr társulatban általános iskolás gyerek és családos anyuka is van, majdnem minden korosztály képviselteti magát; a csapatban így vagy úgy, de szinte az egész falu benne van. A jelmezek nagy részét maguk készítik, vagy turkálókból beszerzett ruhákat alakítanak át. A díszletek és a kellékek is hasonló módon érkeznek: a lomtalanítások alkalmával gyűjtik őket össze, vagy a lakosok felajánlásaiból készítik el. A közösségi szellemet és a lelkesedést jelzi: aki éppen nincs benne egy előadásban, az a háttérből segíti a többieket.

A társulat Gárdonyi Géza A bor című színjátékával mutatkozott be megalakulásakor; a második darab Csiky Gergely színműve, A nagymama volt. Az egyfelvonásosok csokrát Szügyi Andrásné nyugdíjas iskolaigazgató rendezte. Ő a szellemi anyja és szellemi vezetője a társulatnak, bár két segítője is volt a darabok színpadra vitelében: Antalné Agócs Mária és Bodzásné Bozó Mariann. A művek kiválasztásában Iglódi István, a Pesti Magyar Színház igazgatója segített eddig – idén kapcsolódott be a munkába a Szegedi Nemzeti Színház első embere, Székhelyi József is. A két színházigazgató darabjavaslatokkal, ötletekkel és szakmai tanácsokkal segítik a csanádpalotai amatőr társulat működését.

Az első két produkció olyan nagy sikert aratott Csongrád megye jó néhány településén, hogy a harmadiknál már nem is volt kétséges: külföldre is viszik. Az idei három egyfelvonásos bohózat a Dinnye, A nyúl és a Szabad a vásár, amelyeket nemrégiben az erdélyi Torockón mutattak be – a közönség ott is megható szeretettel fogadta a lelkes kis csapatot. Ádók István, a Kelemen László Művelődési Ház vezetője, egyben a társulat toborzója és szervezője lapunknak elmondta: a vendégszereplést jótékonykodással is összekötötte a társulat. Már itthon gyűjtést szerveztek, és a kint befolyt bevételt is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az ottani árva gyermekek javára ajánlották fel. Az egyórás bohózatgyűjteményt november 11-én este héttől a makói közönség is megnézheti a Kelemen-házban.

Dékány Dóra
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Honvédi aszfalt – húszmillióból

Újabb utca kapott aszfaltburkolatot Makó Honvéd városrészében, ezúttal pályázati, önkormányzati… Tovább olvasom