Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Angyal Alpár, Zöldek Pártja

– Földünket és a környezetet úgy kaptuk kölcsön az unokáinktól, és vissza kell adnunk nekik. A környezetvédelem belefolyik a politikába és bele is kell folynia, de ezt nem tartom feltétlenül jó dolognak. Munkánk során igyekszünk eredményesen működni, ha a törvényhozásban tudnánk érvényesülni, ez nyilván jobban menne – mondja a maroslelei Angyal Alpár. – Jelmondatunk egyszerű: „Tiszta lappal a tisztább jövőért."
Angyal Alpár
A hagymatermelés, amiről Makó és térsége nevezetes, jó tíz éve stagnál. Az elmúlt időszakban gép- és földvásárlásokra, agrár-környezetgazdálkodási pályázatokra nyílt lehetőség a mezőgazdaságban. De történtek visszásságok is, voltak, akiknél valahol „elcsúsztak" ezek a támogatások – szól helyzetelemzése. – A gazdáknál is vannak kisebb-nagyobb problémák. Az, hogy ki mennyire tudja teljesíteni a rá vonatkozó elvárásokat, az nagymértékben függ az értékesítési támogatásoktól, melyeket jelenleg nagyrészt csak a felvásárlók kapnak. Ezen változtatni kellene, hogy elsősorban termelők vehessék igénybe ezeket – javasolja.

– Vannak olyan kezdeményezések, hogy szélkereket létesítsenek régiónkban. Mi támogatjuk ezeket a törekvéseket. Számunkra az a lényeg, hogy olyan megoldás szülessen, amely elősegíti a természetes erőforrások megfelelő kihasználását, és a legkisebb zavart okozza a természet rendjében. Fontos feladat felmérni a fészkelőhelyeket, a madarak vonulását, és arra törekedni, hogy ezek a berendezések minél kevésbé zavarják a környezetet – vélekedik.

– Van néhány dolog, amit nem tennék meg annak érdekében, hogy szavazatokat szerezzek – teszi hozzá. Én annak a híve vagyok, hogy nem besarazni kellene a másikat, hanem megmutatni, hogy mi mit tettünk és tennénk a kerületért, illetve az országért.

Névjegy

Angyal Alpár Hódmezővásárhelyen született 1965-ben, de már tizenegy éve Maroslelén él. A Magyar Madártani Egyesület tagja, faesztergályosként jó néhány zsűrizett iparművészeti termék alkotója. Munkái egyediek, a természet, a fa csodálatos, kiismerhetetlen szépségéből villantanak fel némi ismertetőt. Belkereskedelmi végzettséggel rendelkezik, ám jelenleg is tanul, középfokú szoftverüzemeltetői képzésben és biztosításközvetítői képzésben vesz részt. Egyébként fizikai munkásként, egészségügyi kerámia gyártóként dolgozik, mellette – egyéni vállalkozóként – családi vállalkozást működtet. Nős, a feleségével öt gyermeket nevelnek. Fontos számára, hogy gyermekeinknek egy élhető helyet hagyjunk hátra – ezért óvja a természetet és vállalta a Zöldek Pártja felkérésére a megmérettetést.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötméteres lesz a Maros Makónál

A vártnál valamivel később, csak a hét végén, és magasabb, közel ötméteres vízszinttel tetőzik a… Tovább olvasom