Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Arany-szobor a makói Jámborné Balog Tündének

Makó - Életműdíjat vehetett át a napokban Budapesten a makói Jámborné Balog Tünde. Két évtizede ír, eddig 5 kötete jelent meg, pedig eredetileg nem íróként, hanem festőként és a makói alkotótábor egyik vezetőjeként vált ismertté.
Jámborné Balog Tündéről a legtöbb makóinak mindmáig batik technikával festett képei, illetve a határon túli magyar alkotókat is vendégül látó művésztelep jut eszébe – ez utóbbinak 15 éven át volt egyik vezetője. A ma már nyugdíjas rajzpedagógus tavaly óta nem oktat, a festéssel jóval korábban felhagyott, a művésztelep irányítását is évekkel ezelőtt átadta másnak. Az alkotókedvnek azonban továbbra sincs híján: ír. Eddigi, két évtizedes irodalmi munkásságát a napokban a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa díjazta; az elismerést jelképező Arany-mellszobrot három írótársával együtt vehette át a napokban Budapesten.

Az életműdíjas író: 20 év alatt 5 kötet. A szerző felvétele
Az életműdíjas író: 20 év alatt 5 kötet.
A szerző felvétele
Eddig öt kötete jelent meg. Valamennyi kisebb írások, novellák tematikus füzére, amelyekben a hétköznapokban megnyilvánuló történelem köszön vissza – ilyen tavaly megjelent legutóbbi kötete, az Odette vendégei is. Már gimnazista korában is írt, verseket is, később azonban teljesen a festészet felé fordult – olvasni viszont ebben az időszakban is nagyon szeretett. A művésztelep vezetése közben döbbent rá, hogy sok olyan élmény érett meg benne, amit nem tud vászonra vinni. Innentől egyre kevesebbet festett és egyre többet írt. Komolyan azt követően fordult figyelme az írás felé, hogy a 90-es évek elején egy hetilap irodalmi pályázatán első díjat nyert. Publikált az akkori megyei napilapban, országos lapok is közölni kezdték hangulatos, személyes hangvételű írásait, végül az irodalmi folyóiratoknál kötött ki.

Úgy fogalmaz: az írás isteni ajándék, kegyelmi állapot, amelynek révén kinyílt előtte egy új világ megannyi új lehetőséggel. Regényt nem tervez, de sok novellája van, amit szeretne kötetekbe rendezni, s újakat is írna. Most Trianon és az első világháború utáni időszak foglalkoztatja – nem véletlenül: édesanyja Erdélyben született, a család onnan települt át vidékünkre. Azt mondja, a festészet ugyan manapság is eszébe jut olykor, de nem hiányzik neki.

Olvasóink írták

  • 7. eva45 2012. november 02. 14:06
    „Gratulálok, további szép életet kívánok neki!

    A művészettörténeti órái felejthetetlenek voltak, diavetítéssel egybekötve.Mint pedagógusnak is kimagasló érdemei vannak, több generáció felnőtt az ő tanításával és a művészet szeretetével.”
  • 6. Poslabény 2012. október 31. 18:34
    „Gratulálok Tünde néni!”
  • 5. dublin 2012. október 30. 21:44
    „4. polarbear 2012.10.30. 20:21
    én is tanár lettem ... mert voltak példaképeim ... az általános iskolában és a középiskolában is .. és a jelenlegi munkahelyemen is, plusz a gyerekeim iskoláiban is sokakat tisztelek ... a munkához és a gyerekekhez való hozzáállásukért, a szakmai felkészültségükért, a türelmükért, az emberségükért ... szülőkét és kollégaként is ...”
  • 4. polarbear 2012. október 30. 20:21
    „Nocsak,nocsak...
    Hát a tanárok nem emberevő,semmirekellő ingyenélők???”
  • 3. dublin 2012. október 30. 19:58
    „Gratulálok, Tünde Néni ! Nekem is osztályfőnököm volt ... rajzot tanított és művészettörténetet .. azóta is ebből élek, ha a témáról van szó ... köszönöm :)”
  • 2. Qllancs 2012. október 30. 16:18
    „Úgy tudom beteg volt, még korházban is feküdt.
    JÓÓ egészséget , hosszú boldog életet kívánok Neki ! Tanított, oszfönököm is volt, én nagyon szerettem. A könyveit hol lehet megvenni ??”
  • 1. SpákHédi 2012. október 30. 09:48
    „Gratulálok Tünde néni! Jó egészséget!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fákat telepítenek a makói Makovecz térre

Nem a pénzüket követelő alvállalkozók bontják a fürdő előtti tér díszburkolatát - a tér zöld területét rendezik. Tovább olvasom