Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Asztalosműhely a makói múzeumban

Száz évvel ezelőtti kéziszerszámokat bemutató rekonstruált asztalosműhely nyílt a hét végén a makói József Attila Múzeum egyik udvari épületében. Az intézmény raktárában több hasonló, értékes ipartörténeti gyűjtemény várja, hogy ugyancsak közönség elé kerülhessen.
Az örökös Szilágyi család: Szilágyi Éva, Szilágyi Sándor, Szilágyi Sándorné és Szilágyi Réka a műhelyben. Fotó: Szabó Imre
Az udvaron felavatott műhely az 1886-tól 1964-ig élt Papós Antal újvárosi asztalosmester hagyatéka. A múzeum a százesztendős szerszámokat a kulturális tárca támogatásával vásárolta meg, majd tisztításuk, fertőtlenítésük és konzerválásuk, illetve felleltározásuk után, az épület kialakítását követően, makói szakemberek kétévi munkájának megkoronázásaként láthatta a hét végén először a közönség komplett műhelyként.

A néhai mester unokája, Szilágyi Sándor – aki családjával együtt jött el a megnyitóra – lapunknak elmondta: jó szívvel adta át a gyermekkorában megismert szerszámokat a múzeumnak, hiszen, minthogy maga már nem folytatja a mesterséget, azt szerette volna, ha az utókor is láthatja nagyapja műhelyét. Aki egyébként, mint mesélte, precíz, megbízható, mindenki által tisztelt iparos volt – többnyire ajtókat, ablakokat és bútorokat készített a környékbeli gazdaemberek legnagyobb megelégedésére.

A múzeum igazgatója, Halmágyi Pál szerint a műhely elsősorban helyi ipartörténeti értéket képvisel: aki megnézi, láthatja, miként nézett ki egy száz esztendeje nyílt asztalosműhely Makón, milyen kéziszerszámokat használt a mester. Az összesen ezerkétszáz darabos kollekció legértékesebb része a háromszáz darabos gyalukészlet a gyaluszekrényben. A falon színes fénymásolatban kiállított mintakönyvoldalakat böngészve arról is meggyőződhet a látogató, hogy az újvárosi asztalosmester az akkor legkorszerűbb német és francia stílusokat követte, azaz európai színvonalú darabokat készített.

Az igazgatótól azt is megtudtuk: raktárukban ott pihen a hasonlóan értékes Matuszka-féle cipészműhely, a Zuber-féle mézeskalácsos, illetve az Uborka-féle késes-köszörűs műhely teljes berendezése, felszerelése is. Egyszer talán lesz pénz ezek felújítására is, illetve hely a bemutatásukra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanhat éves heroincsempész

Három kilogramm heroint találtak a nagylaki vámosok szombaton délelőtt egy bolgár férfi… Tovább olvasom