Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Autóversenyek a makói 30-as övezetben

Makó - Egy több mint 2 kilométeres, nyílegyenes szakasz száguldásra csábítja az autósokat a makói Kelemen László utcában. Hab a tortán, hogy több mint három éve 30-as övezetté nyilvánították a környéket. A lakók többször is jelezték ezt a problémát a városrész önkormányzati képviselőjének, aki már a testületi ülésen is felszólalt az ügyben. Lehetséges megoldás: fokozott rendőri jelenlét és sebességmérés.
Alkalmi versenypályának tekinti néhány autós, motoros a makói Kelemen László utcát. Néha 70–80 kilométeres sebességgel is száguldoznak. Pedig itt még a lakott területen megengedett maximum 50 is soknak számít, ugyanis három esztendeje 30-as övezetté nyilvánították Gerizdes városrészben ezt a környéket.

– Nem az itt élőkkel van a gond, hanem az átmenő forgalommal, ugyanis a többségnek fogalma sincs arról, hogy ez 30-as övezet, pedig az utcák elején ezt táblák is jelzik – mondta Nagy Lajos, a városrész önkormányzati képviselője, akit már több alkalommal is megkerestek a helyiek, tegyen valamit.

A városatya a hatvanas évek végén költözött Gerizdesre. A Kelemen László és a Harmat utca sarkán lévő házával szembeni füves területen korábban alkalmi krosszversenyeket is tartottak a fiatalok. Annak ellenére, hogy egy kis játszóteret alakítottak ki rajta, valamint ide ültették el az úgynevezett babafákat, vagyis a környéken született babák facsemetéit, néha esténként újból felbőgnek itt a motorok.

– Nem csupán a sebesség be nem tartásával van gondunk, hanem azzal is, hogy sok erre közlekedő nincs tisztában a jobbkéz-szabállyal. Ugyanis a 30-as övezetben ezt kell betartani, vagy legalábbis kellene – folytatta a képviselő.

Nagy Lajos: Sokan nem csupán a sebességkorlátozást nem tartják be, de a jobbkéz-szabályt sem ismerik. Fotó: Dobó Dolli
Nagy Lajos: Sokan nem csupán a sebességkorlátozást nem tartják be, de a jobbkéz-szabályt sem ismerik. Fotó: Dobó Dolli

Korábban a Kelemen utcán haladók voltak a védett úton, de most a 30-as övezetben nekik kell elsőbbséget adniuk a jobbról, a kis mellékutcákból érkezőknek. Ezt sokan elfelejtik. Már számos koccanás történt emiatt, s többnyire annak állt feljebb, aki hibázott.

Nagy Lajos már a képviselő-testületi üléseken is felszólalt a gerizdesi állapotok miatt. Néhány képviselőtársa azt javasolta, állítsák vissza az eredeti közlekedési rendet, vagyis újból legyen védett út a Kelemen László, s a becsatlakozó kis utcáknál kerüljenek ki az elsőbbségadás kötelező táblák. Ezzel sem Nagy Lajos, sem a lakók nem értettek egyet, mivel nagyon sok kisgyermekes család él itt, akik ragaszkodnak a 30-as övezethez.

Számukra az jelentené a megoldást, ha fokoznák a környéken a rendőri jelenlétet, valamint több alkalommal is mérnék a sebességet. Ez talán visszatartaná a száguldozókat.

Traffipax a játszótérnél

A gerizdesiek problémája eljutott a Makói Rendőrkapitányságra is. Az autós járőrök naponta több alkalommal is végiggurulnak a környéken. Havi néhány esetben pedig sebességet is mérnek a Kelemen László utcában. A traffipaxos autó éppen a Nagy Lajos képviselő háza előtti fáknál, a játszótér szomszédságában áll meg.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Tooopszli 2009. április 30. 22:26
    „Sziasztok fórumozó társaim!

    A játszótér egyik saroktól a másik sarkáig eltudom fogadni a 30-as táblát a gyerekek miatt, de a többi helyen nyilvánvalóan nem az észérvek döntöttek. A dr. úr ha fiatalabb lenne lehet, hogy azt is elérné, hogy itt csak gördeszkával lehessen közlekedni.
    A Kelemen László egyik részén csak az egyik oldalon vannak házak és azok is elég messzire az úttesttől.
    A lakosság nagy részének egyre modernebbek a gépjárműveik, jobbak a fékek stb.. erre nem növeljük a sebességhatárokat, hanem csökkentjük. Ezelőtt a szar ladákkal és a többi keleti fossal 60-al lehetett menni, most meg 30-al nevetséges.
    Ajánlom a doktorúrnak figyelmében a Kökény,Platán,Lisztes utcákat, ahol ha akarnának sem tudnak jobban haladni, mert évek óta olyan szar az út. Vagy ezért nem csinálták meg? Négy éves az autóm és már olyan problémák jelentkeztek rajta, amelyek valószínűsíthetően ezeknek az utaknak köszönhetőek. Na ezért lehetne ugrálni nem több rendőrért.”
  • 27. Ungarn 2009. április 22. 21:40
    „Az önkormányzat működésébe sajnos belelátok,ebben nyugodt lehetsz!Épp ezért nem árt megjegyezni hogy A dr. független.Papíron....”
  • 26. DKatona 2009. április 22. 09:56
    „ja itt élek. valószínű, hogy komcsi vagyok, merthát annak pártját fogtam, aki nem olvassa a fikázást. amúgy van némi rálátásom a dologra, persze nem annyira széleskörű, mint Nektek. csak igyekszem tájékozódni.
    csak akkor már az érdekelne, hogy ezek a komcsik, hogy a túróba érik el, hogy megválasszák őket. csalással?
    basszus nem értem, ha minden ennyire szar. akkor csak mégis el kellene indulni azon a választáson, hogy legyen már valaki aki nem korrupt, a tiszteletdíját meg fel tudja ajánlani valami jó dologra. ha erre a fikázásra van idő, , akkor arra miért nincs, hogy megváltsa ezt a környéket a komcsiktól.
    amúgy milyen sok hülyeséget írtam be? annyira nem is volt sok.
    ja amúgy hogy örüljetek a játszótér mondjuk eddig tényleg szar.”
  • 25. xxx666 2009. április 22. 05:06
    „DKatona sajnos szerintem napiszar barátunknak nincs ideje indulni a választáson mert se nem kabzsi se nem korrupt,de tudom hogy te ott leszel és nyitás előtt 20-percel már topogni fogsz hogy a Dr-úrra voksolj,egyébként tényleg ennyire hülye vagy csak vagy meg játszod ,hogy a választópolgárnak vannak jogai meg ez a sok hülyeség amiket ide írsz,ébredj fel Makón ugyan azok a kommunisták teszik a törvényt akik 20-éve iskolai végzetség nélkül vezetők sógor koma jobarátok,te itt élsz egyébként Makón mert kétlem ,vagy te is a csapatukba tartozol?!:):):):)”
  • 24. egyszerűvállalkozó 2009. április 21. 22:48
    „Szerintem az autósok fizessék be a súlyadót, vegyék tele a kádat benzinnel, fizessenek biztosítást, útadót, műszaki vizsgát, zöld kártyát és ne zavarják közlekedéssel a mélyen tisztelt honatyákat.Autóikat tartsák a garázsban.Ja és fizessenek garázsadót is.Komolyra fordítva, szerintem is kapitális baromság a 30-as korlátozás a Kelemen utcán.Nyílegyenes, belátható, a házak és a járda távol van az úttól.Ráadásul én betartom a 30-at ezen az utcán, de simán húz el mindenki mellettem.”
  • 23. greencat 2009. április 21. 21:48
    „Nem biztos ám, hogy lesz csatorna! Ma hallottam épp, hogy Brüsszel nem fogadta el a pályázatot! A befizetett pénzt valami kötvényekbe akarják fektetni! Lehet mégiscsak ebből a pénzből lesz az új fürdő?? Na ne már!! Nem arra fizettük be a pénzt hanem csatornázásra!!
    Amúgy igen!! A tisztelt képviselő úr lóbaszás fejében vette fel a bruttó 250000-t!! Nyugdíj mellett még mindig állatorvos, képviselő, és ennek a csatornázási szösszenetnek is elnöke!! Nem kellene valamiről lemondani??? Másnak még munkahelye sincs, Ő meg kitudja hány felől veszi fel a pénzt!!?? Igaza van:) a jóból sosem elég!:)
    A fiataloknak a sárdagonyában osztogatják a telkeket, ahelyett, hogy a Kelemen László utcában osztogatnák!!!”
  • 22. DKatona 2009. április 21. 21:28
    „a bólogató jános??? meglehet, de Te mint polgár utánanézhetsz, hogy miként működnek az önkormányzatok, hogyan születnek döntések. a polgárok megválasztották képviselőnek. a képviselők meg bent szavaznak meg döntenek dolgokról. de nyilván majd jövőre mindketten indultok a választáson, ezek szerint ugyanabban a körzetben. egyikőtök képviselő lesz. na akkor majd a napiszarnak is ugyanígy nyomják, hogyhát ezt nem így kellene csinálni, meghogy biztosan lop. lehet hogy pont az Ungarn és viszont.
    Amúgy szerintem meg tényleg lakóövezet kellene, na akkor döcöghetnél 20-szal, meg akkor át kellene gondolni a teherautókat is. Amúgy meg ha nincs kint a tábla, akkor biztos valamely jószándékú ember ellopta mert nem tetszett neki. Akkor szólj be valahová, mert balesetveszélyes. És ha újra kint lesz, akkor majd figyeljenek rá, mert azokat figyelni kell ám, ez már ilyen dolog, ha meg tudni a jelentését.”
  • 21. Ungarn 2009. április 21. 20:05
    „DKatona

    Lajos bá is csak egy bólogató János!
    Mit gondolsz amit a csatorna társulat élén végez az mi?Egy nagy nulla!
    Se szakértelme,se esze nincs hozzá.De a tiszteletdíjat nyílván egyedül is fel tudja venni!
    Ha egy polgár valahol munkát szeretne vállalni akkor kérik a szakmai bizonyítványát.Az öregnek ugyan mi a lópikula köze van a csatornázáshoz??Mármint szakmailag!?”
  • 20. napiszar 2009. április 21. 17:14
    „DKatona nyugott legyél nem tett el érte semmit!:)Egyébként ez a 30-km óra sebesség Gerizdes 5% kérte ,ezért nem is értem mi a szarnak tették ki,az egész szarság a Kelemen tulsó feléből indult ki,ahol fekvőrendőrök vannak,hát megmutatták ez az 5% hogy itt meg 30-km lesz ma körbe jártam egyedül tábla a jéggyárnál van kint az is feloldó kérdem én honnan a tökömből tudják hogy lakóövezet!!!!!Ja másik 30/óra nevetséges tempó nem tudom ki van veszélyben!!! ez a cikk is szerintem fizetett lássák Lajos bá csinál valamit!!!:):):):)”
  • 19. DKatona 2009. április 21. 15:00
    „No, de miért nem akarod leírni? Engem érdekel. Ha meg lehet fogalmazni komcsizás nélkül, és nevek nélkül, akkor hajrá. Ha meg elrak valaki valamiből valamit, akkor az meg derüljön ki!”
  • 18. napiszar 2009. április 21. 14:46
    „Ja és szerintem a tiszteletdíjért amit felnyal havonta nem sok dolgot tett a környékért,ennyit bár ki tudna,a babapark meg hulladék ez kötelező faszságok mindenütt,a csatorna szintén hisz hön szeretet komcsi elvtársaink ebből tudnak zsebre rakni,ja meg majd a járdából!:):):):):):)”
  • 17. napiszar 2009. április 21. 14:42
    „Figyó DKatona nem akarom már le írni neked mért lett a Kertész utca két gödre kitakarítva 20-év vitatkozás után,mert kurva kellemetlen lenne Lajos bátyánknak,ha az eset nincs ma is be volna temetve az átfolyó!”
  • 16. DKatona 2009. április 21. 14:24
    „http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/harmincas_ovezet_makon/127551/
    nyilván ők kisebbségben vannak abban a nézetükben, hogy kell a 30-as övezet. Viszont ott voltak a számukra megfelelő lakossági fórumokon.
    Lajos bácsit viszont biztosan nagyon zavarja a játszótér, és tán ugyanennyire biztosan nem is járult hozzá anyagilag. Vagy talán mégis? Sőt nyilván ő mondta, hogy temessék be a kertész utcai árkokat is. És a szennyvízcsatornázás is csak előtte fog elkészülni mások előtt nem. Meg persze a szemétszállítósoknak sem szokott szólni semmit, hogy csináljanak már valamit a szelektív gyűjtővel mert tele van. De persze szokott szólni. De akkor rögtön rá lehet vágni, hogy csak azért mert azt is magának rakatta oda.
    De úgy gondolom, hogy csak az itt lakók dönthetik el, hogy legyen-e harmincas övezet. Ha nem tetszik, akkor oda kell menni arra a fórumra és mondani, hogy ez van, de persze többségben. Hátha van megoldás.”
  • 15. napiszar 2009. április 21. 09:54
    „sziszka1 Lajos bátyádnak van tanyája ebben az utcában ,ház tanya, 30-km, csatorna mi kell még,igaz a Kertész u ban be vannak temetve a gödrök de se baj a Dr-út előtt rendben van minden!:):):):)”
  • 14. sziszka1 2009. április 21. 09:14
    „szerintem tegyenek ki behajtani tilos táblát az utca mindkét végébe! zárják el sorompóval, zárkózzanak be, és ...........

    ha nyugalom kell neki menjen ki tanyára lakni!!!!!”
  • 13. ikszypszilon 2009. április 21. 06:20
    „Valóban,a 70-80 km/h sebesség nagyon sok,de viszont az ellenkezője is igaz,hogy pár lakó miatt a 30 km es korlátozás,már az itt lakók miatt indokolatlan,mert akkor Makó elején ki kellene helyezni a táblát és egész Makó területén el kellene rendelni a sebességcsökkentést,vagy kitiltani az autókat Makóról.Ez már hiszti szerintem.Elég szélesek az utcák ahhoz,hogy normális közlekedés folyhasson.Természetesen a tullépőket szigorúan büntetném.Ki javasolta először ezeket a táblákat?Mivel indokolta?Aki elfogadta,az milyen indokkal?Ezeknek a tábláknak a kihelyezése véleményem szerint dilettáns munka volt.”
  • 12. matahari 2009. április 20. 20:51
    „Tisztelt Képviselő Úr!

    Úgy tudom semmiféle népszavazás nem volt a 30-as övezet bevezetése mellett vagy ellene. ÉN, MINT KIS GYERMEKES SZÜLŐ BIZTONSÁGOSABBNAK TARTANÁM A TÁBLÁVAL JELÖLT ÚTKERESZTEZŐDÉSEKET. MÁSRÉSZT AZ ÚTTEST NEM JÁTSZÓTÉR! A KISKORÚ GYERMEKEK NE AZ ÚTON JÁTSZANAK ILLETVE A JÁRDAPROGRAM KERETÉN BELÜL OTT IS LEHET SZÜLŐI FELÜGYELET MELLETT KÖZLEKEDNI BIZTONSÁGOSAN. AZ AKI A RÉGI 40-ES SEBESSÉGKORLÁTOZÁST NEM TARTOTTA BE AZ UGYANÚGY FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA A JOBB KÉZ SZABÁLYT.
    AZELŐTT NEM VOLT ENNYI BALESET, MÍG BE NEM VEZETTÉK A 30-AS ÖVEZETET. AZ IGAZI NAGY TRAGÉDIA AKKOR LESZ, HA EGY GYERMEKÉT SZÁLLÍTÓ KERÉKPÁROZÓ SZÜLŐT ELÜTNI FOG EGY JOBB KÉZ SZABÁLYT BE NEM TARTÓ GÉPKOCSI. (NESZE NEKED 30-AS ÖVEZET!!!!!!!!) MIÉRT NEM LEHETETT A 40-ES TÁBLÁNÁL IS FOKOZOTT RENDŐRI JELENLÉT?! AKIK KÖVETELTÉK BIZTOS MINDIG JOGKÖVETŐK VOLTAK?!”
  • 11. bo 2009. április 20. 18:36
    „A Wekerlén is kinn van a 30-as, csak azt tudnám mi értelme?”
  • 10. favago34 2009. április 20. 17:45
    „Nemtudom tudják-e mitcsinálnak?A 30-as övezetben kiteszik 30-as táblát mert utonfolyó munkák vannak csatornáznak.”
  • 9. Ungarn 2009. április 20. 16:54
    „Lajos bá inkább azzal foglalkozzon,hogy szinte semmi nem kelült a 100 millás játszótér építésekből a gerizdesi részbe!
    Tudom hogy zavarja a zaj,de a gyerekeket nem lehet betömött szájjal csúszdáztatni!Vegye tudomásul,hogy a gerizdesi városrész se nem nyugdíjas lakópark,se nem szociális otthon!
    A sok baromarcú meg a 30-as tábla ellenére is tudna úgy közlekedni,hogy az elsőbbségadás táblát nem szedik be!Ez a jobbkéz szabály így egy baromság!”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyér a nyugalom szigete

Nagyér - A falusi turizmusban látja jövőjét a másfél évszázados múltra visszatekintő, egykor… Tovább olvasom