Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Az álmukból felvert lelei birkák bosszúja

Többnapos nyomozást követően fogták el a makói rendőrök azt a két férfit, aki kis híján ellopott hét birkát egy maroslelei kft. állattartó telepéről. A lopást – az egyik gyanúsított vallomása szerint – maguk a jószágok hiúsították meg.

Az eset úgy történt, hogy a telep kapuját az éj leple alatt az akkor még ismeretlen tettesek leemelték, majd az ólból kitereltek hét birkát és az állatokat egy autó csomagtartójába zsúfolták. Az állatok azonban leheletükkel úgy bepárásították az amúgy is világítás nélkül haladó autó ablakait, hogy a sofőr az utat szinte egyáltalán nem látta. Így a teleptől nagyjából egy kilométerre felhajtott egy kisebb dombra, majd nekiütközött egy kút betongyűrűjének. Az ütközés miatt az egyik juh elpusztult, a többit viszont a tettesek szabadon engedték, és az alaposan megrongálódott autóval elmenekültek a helyszínről – mondta el lapunknak Nagy Sándor főhadnagy.

A rendőrök úgy jutottak a gyanúsítottak nyomára, hogy miután a birkák eltűnését a kapitányságon bejelentették, a telephez közeli kútgyűrűnél nemcsak egy elpusztult és egy eleven birkát találtak meg – a többi közben visszaballagott a telepre –, hanem az összetört autó néhány darabját is. Az autón addigra a birkatolvajok már túladtak, ennek ellenére sikerült elfogni azt a két, többszörösen büntetett előéletű helybeli férfit, aki a jószágokat megpróbálta elvinni. A gyanúsítottak a Makói Rendőrkapitányságon beismerő vallomást tettek, ellenük lopás miatt indul eljárás, őrizetbe azonban nem vették őket.

Az ellopott birkák értéke száznegyvenezer forint volt. Azt, hogy mennyi kár érte a tulajdonost a jószág pusztulása miatt, egyelőre nem tisztázták.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvan köbméter tévé, rádió

Most először vállalkozott az elektronikai hulladékok összegyűjtésére Makó hulladékkezelő cége. Az… Tovább olvasom