Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Az autórajongók számára komoly turisztikai vonzerőt jelenthet - Így mentik meg a makói Ford-falat

Az állam és az önkormányzat összefogásával rekonstruálják annak az épületnek a homlokzatát, amelyben valaha a makói Ford-lerakat működött. Galamb József szülővárosában ennek sokan örülnek.
Tartja ígéretét a makói önkormányzat: idén felújítja Makó ipartörténeti jelentőségű épületének, az egykori Ford-lerakatnak azt a falát, amely a Vásárhelyi utcára néz.

A Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán álló épületben 1922 és 1944 között működött – a Makóról elszármazott konstruktőr, Galamb József rokonainak jóvoltából – az egykori Ford-lerakat. A falon még ma is kivehető a Ford–Lincoln–Fordson felirat, és a négy, autókat ábrázoló képből is felismerhető egy, még ha nagyon nehezen is. Az épületben egyébként jelenleg autóalkatrész-kereskedés működik.
Nadobán Lászó örül, hogy a több mint három évtizedes kitartás most végre meghozza gyümölcsét. Fotó: Szabó Imre
Nadobán Lászó örül, hogy a több mint három évtizedes kitartás most végre meghozza gyümölcsét. Fotó: Szabó Imre

Farkas Éva Erzsébet polgármester először a veterán autós-motoros egyesület tavaly tavaszi közgyűlésén jelentette be a felújítást, részleteket azonban akkor még nem árult el. A városházán lapunkat úgy tájékoztatták, a teljes homlokzatot, illetve a reklámfeliratokat és az ábrákat is újraalkotják – már árajánlatokat is kértek. Azóta kiderült, hogy ennek költsége 12 millió forint. A pénzből 5 milliót az önkormányzat a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi előirányzatából kap, 7-et pedig saját költségvetéséből áll – erről a holnapi testületi ülésen döntenek. Tekintve, hogy az épület magántulajdonban áll, ez utóbbi összeg erejéig jelzálogot, illetve elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek rá be, és a tulajdonos Népi Iparművészeti Kft. 5 évre vállalja a fal karbantartását, s azt is, hogy annak küllemét megőrzi.

Idén azért aktuális a munka, hiszen éppen 110 esztendős a Galamb által megálmodott, az évszázad autójává választott Ford T-modell. A restaurálás után a Ford-fal a jövő tavaszra megújuló Deák Ferenc utca egyik nevezetessége lesz. Nadobán László, a tulajdonos cég vezetője örül a jó hírnek. – 1983 óta küzdök ezért a falért. Akkor itt a népi iparművészeti szövetkezet működött, aminek én lettem az elnöke, és a helyi pártbizottsággal hadakoztam. Ők le akarták vakolni, amit én nem engedtem – emlékezik. Hozzáteszi: ők is költöttek rá, alászigetelték a falat és felújították a tetőt, hogy a homlokzat ne pusztuljon tovább. Ez 3 millióba került, és a folytatásra már nem maradt pénzük. A költségekbe most mégis beszállnak – a Ford-homlokzatra merőleges falat saját pénzből újítják fel. A beruházás a tervek szerint augusztusra fejeződik be.

Nadobán Lászó örül, hogy a több mint három évtizedes kitartás most végre meghozza gyümölcsét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

48 millió forintot hozott a 2017-es év Óföldeáknak

Felújítják az orvosi rendelőt, a polgármesteri hivatalt és az emlékházat Óföldeákon a tavaly elnyert támogatásból. Az önkormányzatnak több százmilliós terve is van. Tovább olvasom