Délmagyar logó

2016. 07. 24. vasárnap - Kinga, Kincső 21°C | 31°C

Az egyik Bökényben 25-en laknak, a másikban 4000-en

Csongrád megye - Huszonöten élnek a Magyarcsanádhoz tartozó kis faluban, Bökényben, amely az Árpád-kor óta lakott. 4000 embernek ad otthont Csongrád Bökény nevű városrésze, ahol a 60-as években épültek az első házak. Állítólag mindkettő a csend szigete.
–Azért szerettem meg Bökényt, mert itt mindig nyugodtan lehetett gazdálkodni, forintot a fillérből összehozni. Az itt lakókkal sem volt soha semmi gondom – mondja a hivatalosan külterületi lakóhelyként nyilvántartott, Magyarcsanádhoz tartozó Bökény legidősebb lakója, a 76 esztendős Molnár Imre.

1970-ben költözött ide tanyáról, az erőszakos téeszszervezés idején is szerette volna folytatni az önálló jószágtartást. Ez volt az élete, és büszke rá, hogy sok munkával sikerült céljait elérnie. Feleségét évekkel ezelőtt elveszítette, gyerekei másutt laknak – most egyedül él. Nincs vezetékes ivóvíz, földgáz, de nem bánja. Ha valamire szüksége van, biciklire ül, és bemegy Csanádra – a távolság 4 kilométer.

A település mindössze egyetlen utcából áll, amely a Maros-töltéssel fut párhuzamosan. Az állandóként bejelentett lakók száma 25, de az őslakos már nagyon kevés közöttük. A páratlan nyugalom, a Maros közelsége sokakat vonz ide: orvos, gyógyszertáros, egykori vámtiszt, sőt festőművész is lakik itt. Az önkormányzat terve az, hogy a túrázók paradicsomává teszi a területet – mondja a magyarcsanádi polgármester, Farkas János.
 
 Magyarcsanád-Bökény legidősebb lakója, Molnár Imre kerékpárra ül, ha valamire szüksége van.
Magyarcsanád-Bökény legidősebb lakója, Molnár Imre kerékpárra ül, ha valamire szüksége van.
Fotó: Szabó Imre

A település helyén egyébként valószínűleg a honfoglalás idején is laktak már, erre nemcsak régészeti lelet, de a határban látható kunhalom is utal. A mai Bökényt bő száz esztendeje dohánytermesztők népesítették be újra.
Elterjedt név volt

A szakirodalom szerint a Bökény kis erdőt jelent, de létezik egy ugyanilyen nevű, 396 lelkes település Romániában, Krassó-Szörény megyében, a Bökény patak mellett. Csongrád megyében több település őrzi az ősi elnevezést. Ma is létezik a közigazgatásilag Szenteshez tartozó, az ecseri templomromról híres Cserebökény. A bökény-mindszenti régészeti leletek egy néhai falu létezésére utalnak.


Azt, hogy van Csongrád megyében egy másik Bökény is, Molnár Imre is tudta. Egy neki szóló levelet egyszer oda, Csongrádra vitt ki először a posta, ő csak később, kerülővel kapta meg. Csongrádon a sportpályától a szántóföldig húzódó lakótelepet nevezik Bökénynek. Szép, virágnevű utcák, családi házak, kisebb emeletes épületek sorakoznak benne.

– Hozzávetőleg 4 ezer ember él a csongrádi Bökényben – mondta Fábián György önkormányzati képviselő. – Állítólag Attila felmenői között is volt egy Bökény vezér, manapság született kisfiúkat is anyakönyvezhetnek így. A terület a város többi részétől jó 2 méterrel mélyebben fekszik, vízjárta rész volt. Ennek következtében kitűnő minőségű termőföldjét tekintették Csongrád zöldségellátó helyének. A Tisza szabályozását követően kezdett kiszáradni, a múlt század 60-as éveiben épültek fel az első családi házak. Később ezt több szakaszban követték újabb építkezések: a kilenclakásos társasházak, a panelek, majd a 80-as években a rendelőintézet mögötti negyed. Bökény kellemes hangulatú, olyan, mint egy üdülőfalu – részletezte. Van idősek otthona, rendelőintézet, középiskola, óvoda, érdekes módon általános iskola azonban sosem épült.
Horzse  László negyedik éve él a csongrádi Bökény városrészben. Fotó: Králik Emese
Horzse László negyedik éve él a csongrádi Bökény városrészben. Fotó: Králik Emese

– Szentesről költöztünk ide 2012-ben. Egyszerűen azért, mert Bökény szép hely – indokolta egy ott élő férfi, Horzse László. – Barátságos, csendes, nyugodt környék. Közel a Tisza, a Körös-torok és a városközpont is. A társasházban, ahol élük, kitűnő a lakóközösség, a platánok alatt egy séta felér egy kirándulással.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár elítélte a makói vandálokat, konzultációra hívta a tanárokat

Lázár elítélte a makói vandálokat, konzultációra hívta a tanárokat
Lázár János a makói lakossági fórumon elmondta, párbeszédet szeretne a tanárokkal, felháborítónak… Tovább olvasom