Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Az életveszélyes falat lebontják

Lapunk cikke nyomán a makói polgármesteri hivatal megvizsgálta a Táncsics Mihály utcai egykori roma közösségi ház romjait, és úgy döntött: a veszélyes helyzet elhárítása érdekében saját költségén bontja el azt, ami az épületből megmaradt.
Mint a napokban beszámoltunk róla, a makói Táncsics Mihály utca lakói aggódnak amiatt az épületrom miatt, ami az ottani cigány közösségi házból maradt. A rendszerváltás idején ide állított, egykor különböző közösségi rendezvényeknek otthont adott faházat két és fél évvel ezelőtt kezdték széthordani, minden bizonnyal tüzelőnek. Mostanra az épület farészéből mindössze a hátsó traktusban áll még egy kevés, egyébként a puszta alap látható, illetve az elülső, téglából épített fal áll magában. A közvetlen szomszédok amiatt aggódnak, hogy a kerítés nélkül maradt területre gyakran szöknek be gyerekek és félő, hogy ez a téglafal rájuk dől.

Lapunk cikke nyomán a polgármesteri hivatal megvizsgálta a közösségi ház romjait. Mint az aljegyzőtől, Ortutay Miklóstól megtudtuk, a szakemberek a maradványokat csakugyan veszélyesnek találták. Ilyen esetekben az önkormányzat a tulajdonost szokta kötelezni helyreállításra vagy bontásra, ám – mint cikkünkben is megírtuk – az épületnek gyakorlatilag nincs gazdája: a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége (MCKSZ) építtette, ez a szervezet azonban megszűnt.

Bár volt olyan roma szervezet, amely vitatta az MCKSZ tulajdonjogát, az önkormányzat úgy döntött, hogy mivel a telek a városé, ezúttal kivételesen saját költségén gondoskodik a bontásról az életveszély elhárítása érdekében, méghozzá sürgősen, napokon belül – mondta el lapunknak Ortutay Miklós.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átállítanák a távfűtést Makón

Akár a felével is olcsóbb lehet a lakossági távhőszolgáltatás Makón, ha sikerül megoldani, hogy… Tovább olvasom