Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az erődtemplom és a fúrótorony falva

Óföldeák - A középkori erődtemplom csúcsa és a gázkutató fúrótorony igazítja útba azt, aki Óföldeákot szeretné felkeresni. A békés, barátságos település pihenőfaluvá szeretne válni – meg is van hozzá minden adottsága, hiszen nagyon gazdag látnivalókban és természeti kincsekben.
Aki Óföldeákra tart, két csúcs felé pillanthat: az egyik egy gázkutató fúrótoronyé, a másik pedig a nevezetes erődtemplomé. A két torony egyben a kis, barátságos falu gazdag múltját és jövőbeni reményeit is kifejezi. A falu Árpád-kori település, neve minden bizonnyal Szent Gellért csanádi püspök segítőjére utal, akit Fülöp deáknak hívtak, és aki Szent Gellért halála után számos apátság és esperesség alapítója volt. A róla fennmaradt első írásos emlék 1332-ből való, itt Fyldeak néven említik. A csanádi káptalan egykori birtokához tartozó falu a XIII–XVI. század során egyre dinamikusabban fejlődött – ezt azonban a törökdúlás megtörte. De a Návay családhoz köthető újjátelepülést követően sem volt zavartalan az itt élők élete: 1845-ben hatalmas árvíz öntötte el a falut, és bár mindenki megmenekült, a túlélők zöme 4 kilométerrel arrébb választott helyet az újrakezdéshez. Ez a település a mai Földeák.

A község és környéke nagyon gazdag természeti értékekben, látnivalókban. Fotó: Karnok Csaba
A község és környéke nagyon gazdag természeti értékekben, látnivalókban.
Fotók: Karnok Csaba

Az Óföldeákon maradtak utódai jelenleg 516-an vannak, ám közülük 137-en a megyei fenntartású szociális otthon lakói – avat be a mindennapok adataiba a község fiatal polgármestere, Hajnal Gábor. Ami az arányokat illeti: a 18 év alattiak például 45-en vannak, a munkanélküliek száma pedig 20 fő körül szokott alakulni. Miből élnek az óföldeákiak? Mindenekelőtt a mezőgazdaságból: gabonaféléket, fokhagymát, paprikát termesztenek, jószágokat tartanak, de a gazdálkodók aránya évről évre csökken. Sokan utaznak a megélhetés kedvéért: többeknek van állása a makói gumigyárban, a hódmezővásárhelyi porcelánüzemben is. A falu önkormányzata idén 48,6 millió forintból gazdálkodik, forráshiánya 8,2 milliós. A tavalyi évük egyébként a pályázatok szempontjából igen sikeres volt: kilenc benyújtott anyagukból nyolc nyert – mondja büszkén Hajnal Gábor. Ennek köszönhetően összesen 16 millió forintot fordíthattak olyan beruházásokra, mint például a volt óvoda vendégházzá alakításának indítása, játszótérépítés, térburkolás, a buszváró épületének cseréje, a kultúrház felújítási terveinek elkészíttetése.

Miben bíznak az egyébként csendes, szépen rendben tartott falu barátságos lakói? Két dologban. Az egyik, hogy mivel a község és környéke nagyon gazdag természeti értékekben, látnivalókban, reményeik szerint a pályázati támogatások révén hamarosan elkészülő harminc-negyven szálláshelyen mindig lesznek vendégek, másrészt a település határában folyó gázkutatást is optimistán figyelik. A település szomszédságában épül az M43-as sztráda, közel van Makó, Szeged és Hódmezővásárhely – mindez együtt azzal a reménnyel kecsegtet, hogy Óföldeák népszerű pihenőfalu lesz. Aki szeretne itt élni, jól teszi, ha siet, mert valószínűleg nem sokáig lesznek olyan olcsók a telkek, mint most; jelenleg egy 1600 négyzetméteres telekért csak 100 ezer forintot kérnek errefelé.


Óföldeákon jártunk

„Óföldeák a Délvilág számára nincs a világ végén" – többek között így jellemezte lapunk és a falu viszonyát a szerdai olvasói fórum legaktívabb résztvevője, az idős ács, Neparáczki József. Lapunkat Őrfi Ferenc szerkesztő, a makói szerkesztőségben dolgozó két újságíró, Kormos Tamás és Szabó Imre, valamint Pintér Melinda marketingvezető képviselte. Hajnal Gábor polgármester köszöntő szavai után Őrfi Ferenc beavatta az érdeklődőket a lapkészítés rejtelmeibe, Pintér Melinda pedig akcióinkról, játékainkról beszélt. Természetesen szót kaptak az olvasók is, akik legnagyobb örömünkre elégedetten beszéltek az újságról. A beszélgetés végén természetesen most is játszottunk, így a találkozó emlékén kívül jó néhányan még ajándéktárgyakat is vihettek haza.

Nevezetességek

Óföldeák nevezetességei között a megye legrégebbi, ma is működő, felújított erődtemploma a legizgalmasabb. Érdemes megnézni a gazdag helytörténeti gyűjteményt is, amelynek gazdája a Koós Károly-díjjal is kitüntetett Vass József. Akit pedig a természeti szépségek is érdekelnek, okvetlenül keresse fel közeli Kornél-ligetet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar-roma konfliktus Makón: falat emeltek az udvaron

Makó - Lapunk információja szerint magyar-roma konfliktus miatt húztak fel egy két méter magas falat Makón, a Návay Lajos tér 10. szám alatti épülettömb udvarán. Tovább olvasom