Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Az Év háza A makói Nap utcában

Makó - Játékra hívjuk olvasóinkat: keressük együtt Csongrád megye legszebb és legrondább épületeit! Most Az év lakóháza címet 1996-ban elnyert makói Nap utcai ház tulajdonosával, Endes Zsigmond önkormányzati képviselővel és a hagyományokra építő tervezőjével, Madarász Józseffel beszélgettünk.
Tizenkét évvel ezelőtt lett Az év lakóháza a ma önkormányzati képviselőként dolgozó Endes Zsigmond Nap utcai otthona Makón. A ház utcai homlokzatán mindmáig látható az csigaházat formázó emblémával ékesített díszes tábla, amely ezt tanúsítja. Megkérdeztük a tulajdonost, mit gondol, vajon értékesebb-e ettől az ingatlan, de azt mondta, fogalma sincs: amióta megépült a ház, itt laknak, és még csak fel sem merült, hogy eladják – de természetesen büszke a címre. Makón egyébként mindössze négy házon található hasonló elismerést jelző kisplasztika. Az épületet Endes Zsigmond barátja, a jelenleg Budapesten dolgozó makói építész, Madarász József tervezte, de a munkában természetesen a megrendelők véleményét is kikérte. Mi több, ötleteikkel tevékenyen részt vettek ők is a három-négy hónapos tervezési folyamatban.

„Ránk van szabva, mint egy ruha" – mondja Endes Zsigmond a házról, amelynek legfontosabb jellemzőjeként azt említi, hogy bár nem nagy és szerény kivitelű, mégis tágasnak tűnik. Egyébként annyira ragaszkodnak hozzá, hogy egészen mostanáig még csak felújítást, átalakítást sem végeztek rajta.

Endes Zsigmond nem tudja, forintban is értékesebb-e a háza az 1996-os díj miatt, de büszke rá. A szerző felvétele
Endes Zsigmond nem tudja, forintban is értékesebb-e a háza az 1996-os díj miatt, de büszke rá.
A szerző felvétele

Madarász József azt vallja magáról, régimódi építész, aki a tervezéskor használ ugyan számítógépet, de szüksége van arra is, hogy rajzoljon papírra, 6B-s ceruzával. Ez a fajta hagyománytisztelet és kreativitás tükröződik a Nap utcai házban is. Ő úgy jellemzi, a makói építészeti kultúrát gondolta tovább benne, stílusa, elrendezése azt tükrözi, amilyenek a helyi gazdálkodók házai annak idején voltak, ugyanakkor mégis városi, és hozzájárul Makó modern arculatához. Hozzáteszi: fontos, hogy az építész ne csak szép, de egyben kényelmes, lakható és a megbízó anyagi igényeinek is megfelelő házat tervezzen. Azaz tudni kell – az alkotói egyéniséget nem feladva – okos kompromisszumokat kötni. Amikor elnyerte a díjat, meglepődött, hiszen nem divatos házat tervezett, de egyszersmind örült is, hogy a szakmai zsűri képes volt értékelni egy ilyen elképzelést. Úgy véli, az építészek számára fontos, hogy adott esetben ilyen módon is elismerik munkájukat, ösztönzőleg hat rájuk a díj, ő maga pedig pályafutásának fontos mérföldköveként emlékszik rá. Ugyanakkor úgy gondolja, az, hogy építészeti szempontból mi jelent értéket, igazából évtizedek múlva dől el.

Játék és pályázat

Az év Csongrád megyei épületei pályázatra és játékra azok jelentkezését várjuk (december 8-áig), akik úgy gondolják: terveztek, építtettek vagy látnak a környezetükben olyan mintaadó családi vagy társasházat, illetve új és felújított középületet, amely méltó a bemutatásra és a megmérettetésre. A pályázat tartalmazza az épület tulajdonosának, illetve tervező építészének nevét, a ház pontos címét, építésének évét, illetve az épületről 3-4 külső fotót! Jelentkezni lehet: postai levélben a Délmagyarország/Délvilág szerkesztősége, 6740 Szeged, Pf.: 153. címen; e-mailben: az evmegyeiepuletei@delmagyar.hu címen. A szerkesztőségünknek eljuttatott pályázatokat lapunkban bemutatjuk, azokról olvasóink voksokban mért véleményét várjuk (december 17-éig), majd eredményt hirdetünk (december 22-én): Az év lakóháza, Az év középülete, Az év közönségdíjas épülete, illetve (a legcsúfabbnak ítélt) Az év citromdíjas épülete Csongrád megye 2008 kategóriában. További információ: www.delmagyar.hu, www.epuletes.blog.hu.

Olvasóink írták

  • 4. Novatus 2008. december 08. 10:52
    „Nagyi 8, Te Szerencsecsomag!

    Madarász József ízig -vérig makói építész. Ha valamit nem értesz, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a cikkben van a hiba... :-)

    Egyébként én sem tartom túl érdekfeszítőnek a cikket... Jobban örülnék, ha makai ellenzéki képviselők már végre nem a házukkal, hanem felvetéseikkel, konstruktív ellenzékiségükkel kerülnének az újságokba.
    Hogyan várják el, hogy a szavazók rájuk szavazzanak 2010-ben, ha a kreativitásuk szikráját sem lehet észrevenni munkásságukban?

    Ja! Sajnálatos tény, hogy Madarász József sem él már meg Makón. Nagyon szeretem a munkáit és kreativitását!

    Novatus”
  • 3. nagyi8 2008. december 08. 08:22
    „Elég szerencsétlen irás!

    Miért nem mutattak be többet az év házából?
    A fénykép keveset mutat a házból.

    Lehet, hogy ez is egy megrendelt cikk?
    Azért, mert az önkormányzat Makón kivüli épitészeket alkalmaz?”
  • 2. fleto666 2008. december 06. 18:13
    „Nekem van egy tuti tanyám ,csirkékkel,malacokkal ,igazi hagyományőrző gémeskúttal ,ez a valami szerintem meg érne egy újság cikket ,ja ha van valami pályázat fű alatt szívesen fogadom így karácsony előtt,természetesen a tanya megóvása érdekében!:)”
  • 1. BrigAnti005 2008. december 06. 16:37
    „Ez mi fazon ... MUHAHA”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Télen is átjönnek a külföldiek fürödni Makóra

Makó - A makói fürdő a szokásos téli rendben fogadja vendégeit. Leghamarabb március kezdődnek meg a… Tovább olvasom