Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Az óföldeáki múlt kutatója

Új kötettel jelentkezett faluja múltjáról az óföldeáki Vass József. A lelkes, szabadidejében kutató amatőr helytörténész képeslapokat és helyi újságot is kiad, mi több: honlapja is van.
Vass József legújabb kötetét is szerzői kiadásban jelentette meg. Fotó: Szabó Imre
Szerzői kiadásban és pályázati támogatással jelentette meg nemrégiben az Óföldeák község története dokumentumok tükrében című kötetet a Makón bírósági hivatalsegédként dolgozó Vass József. A bő hetvenoldalas, fényképekkel és korabeli dokumentumokkal illusztrált füzet riportok, portrék és a hozzájuk kapcsolódó kutatások segítségével mutatja be a település históriáját, különös tekintettel a közelmúltra. A munka egy öt éve indított sorozat hatodik darabja – Vass József célja nem egyéb, mint hogy minél teljesebb képet adjon kedves faluja történetéről. Szerényen hozzáteszi: nem tudományos igényű tanulmányt írt, sokkal inkább olyan könyvet, amit az egyszerű ember is szívesen forgat.

Fényképek, újság, honlap

Vass József nem csak tollával, de fényképezőgépével is igyekszik megörökíteni Óföldeák szépségeit – s minthogy egyúttal a régi képeslapok gyűjtője is, elhatározta, hogy a legszebb felvételekből maga is készít hasonlót. Eddig három látott belőlük napvilágot. Ezen kívül egy esztendeje helytörténeti havilapot ad ki a faluban Óföldeáki Tükör címmel, ráadásként pedig honlapot tart fenn. A http://honismeret.atw.hu címen elérhető oldal az Óföldeáki Honismereti, Hagyományőrző és Szabadidő Klub hírei mellett ugyancsak sok érdekességet közöl a falu múltjáról.

Vass József huszonöt évvel ezelőtt költözött Óföldeákra. Akkoriban az idősotthonban dolgozott kertészként és az öregek nagyon sokat meséltek neki a falu történetéről – volt köztük, aki cseléd volt a Návay-birtokon. A história mindig is érdekelte, s minthogy Óföldeák különösen gazdag helytörténeti értékekben, szép feladatnak, kihívásnak tekintette ezek feldolgozását. Rengeteg emberrel kötött barátságot, történeteik után kutatva egyre gyakrabban látogatott el a makói levéltárba, és amit megtudott, azt igyekezett kötetekbe foglalni. Vass József azt reméli, ezek nyomán nemcsak a helybeliek ismerik meg még jobban Óföldeákot, de mások is megismerkednek a több száz éves település izgalmas múltjával. Azt mondja: páratlan erődtemplomával és más szépségeivel a falu a Dél-Alföld gyöngyszeme.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több a büntetőper a makói bíróságon

A makói bíróság előtt – a határ közelsége miatt – viszonylag gyakran állnak külföldiek,… Tovább olvasom